dr Bige Szabolcs- : Én és a gazda – Teri története

*

Nagyon megijedtem, mikor az idegen megjelent a házunk bejáratánál. Akkora volt, hogy teljesen eltakarta a bejáratot. A legtávolabbi zugba menekültem. Ott már nem féltem, mert anyám az idegen és köztem foglalt helyett, és ő teljesen nyugodt volt. Nem nézet rám, nekem háttal ült, és csak az idegen mozdulatait figyelte. Az idegen se nyugtalankodott, csak éppen teljesen eltorlaszolta a bejáratott.

Egy darabig nem történt semmi, majd kis idő múlva a gazda jött oda az idegenhez. Meghallottam a hangját, és ettől teljesen megnyugodtam. Az kicsi remegés, ami még bennem maradt, az is teljesen elmúlt. Néhány szót szólt a gazda, hogy mit, azt nem értettem, de a hangja barátságos volt. Láttam, anyámat elöntötte az öröm hulláma, mint mindig, ha meglátta, vagy meghallotta a gazdát. Vagy, ha akár csak megérezte a jelenlétét.

Anyám félre húzódott, hogy hozzám férjen a gazda. Nem volt kellemetlen az érintése, amikor magához húzott.

Pillanat alatt kint voltunk az udvaron. A nap olyan erősen sütött, hogy jól össze kellett húzzam a szemeimet, de még így is sértett az erős fény. Éreztem, ahogy átad az idegennek. Kicsit megijedtem, de nem volt semmi baj neki is jóember szaga volt. Az arcához húzott, megcirógatta a fejemet, a fülem tövét, és én apró kis nyüszítésekkel fejeztem ki örömömet, és megnyaltam az arcát.

— Nézd, Bálint — szólt az idegen, aki már nem is volt nekem idegen — elfogadott.

— Aranyos vagy — mondta nekem —, jó kiskutya vagy. Meglásd, jó barátok leszünk.

Szerettem a hangját. Simogatott vele. A kezét is szerettem. Meg a szagát.

Lenéztem anyámra, aki visszanézett rám, de nem volt aggodalom a szemében. Láttam a mozdulatában, hogy elenged ezzel az emberrel. Nekem most már ő a GAZDA.

— Ugye eszik már mindent? — kérdezet az új gazda a régitől. – Nem kell már az anyja mellett maradnia?

— Vigyed nyugodtan — jött a válasz —, tegnap töltötte a hathetet.

Először egy büdös házba ültünk be, amelyik állandóan mozgott, de úgy látszik elszunnyadtam, mert arra eszméltem, hogy sikongató gyermekek vesznek körül. Gazda alig tudta féken tartani őket, mindegyik meg akar simogatni, ölbe venni.

Végül megmutatták a házamat. Hatalmas, nagy volt, tele finom illatú szénával. Egy tálat is kaptam ízletes húsdarabokkal tele.

Mozgalmas élet kezdődött számomra. Meg kellett ismernem az udvart, a kertet, a szomszédokat. A gazda házába nem lehetett bemenni, mindig kitessékeltek.

A legizgalmasabb hely a szomszéd udvar volt, de oda nehéz volt átvergődni a kerítés alatt. Ott lakott egy másik kutya. Megkötve egy hosszú lánccal. Biztosan ezért volt mindig ideges, mert ő is szeretett volna csatangolni.

— Menj el! Ne gyere ide! — kiabálta, ha valaki az udvarra belépett. — Megharaplak, megharaplak!

Kíváncsian néztem, ahogy ész nélkül szaladgál a lánc engedte határon belül, ahogy próbálja magát dühödten kitépni a lánc szorításából. Lehasaltam a kerítés tövénél úgy figyeltem. Aztán meguntam a bámészkodást, és folytattam az udvarom felderítését. Ha valamelyik gyerek kijött hozzám, nagy kergetőzés kezdődött, amíg mindannyian ki nem fáradtunk.

A jó koszt és állandó játék, szaladgálás hatására gyorsan erősödtem. Hamarosan akkora lettem, mint a gazda kicsi kölyke, a legkisebb gyerek. Csak ő két lábon állt — igaz elég bizonytalanul — én meg négy lábon és egyre biztosabban.

Egyszer játék közben meglöktem, és lehuppant a hátsó felére. Nagyon keservesen kezdett sírni. Sajnáltam, de nem tudtam segíteni rajta, csak néztem kicsit ijedten. A gazda kijött és megállt előttem. Láttam a szemén, hogy nincs baj, nem haragszik, hanem szép türelmesen elmagyarázta, hogy az emberkölyök még gyenge, hogy vigyázzak rá, úgy játszunk, hogy ne essen baja.

A gyerek is megnyugodott, már nem sírt. Odamentem mellé, és lefeküdtem vele szemben. Gondoltam, így tudok rá igazán vigyázni. A gazda vissza is ment a házába.

Azt játszottuk, hogy az emberkölyök az ujjával megbökdöste az orromat, aztán megkereste a sajátját, s azt is megbökdöste. Ugyan így a szememet is, meg a sajátját is, aztán a fogaimat tapogatta. Vigyáztam, nehogy megsértse magát. Mikor a sajátját is megtalálta a szájában nagyot kacagott.

A bajuszom mását sehogy sem tudta megtalálni a szája körül. Hogy nem találta, az enyémet kezdte huzigálni mind a két kis kezével. Nem esett jól, de ugye a gazda megmondta, hogy vigyázzak rá.

— Fiacskám, mit csinálsz? — szólt ki az ablakon a gazda —, ne huzigáld szegénynek a bajszát, az fáj neki.

— Nézd meg ezt a kutyát — szólt be a házba —, ez megértette, amit az előbb elmondtam neki, és most átszellemült pofával tűri, hogy a gyerek a bajszát cibálja!

Én nem tudom gazdáék, miért hiszik azt, hogy a kutyák nem értik az emberi beszédet. Saját tapasztalatom szerint olyan csak az emberek között van, hogy nem értik az emberi beszédet.

 

 

 

2007. március 13.

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 603 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.