Mikor már elmúlt, igazán fáj
hogy elhervadt a pillanat,
labirintusból kitaláltál,
mert volt egy gyenge fonalad ;
s míg jártad körben, faltömegben
keresztutak kusza körét,
nem tudtad, ahol villám röppen
ritkul – e végül a sötét.
Mikor bementél bikát ölni
nem néztél jövőt, múltakat,
kemény törvényeket letörni
feszült benned az akarat ;
tétova lépted megszilárdult
mikor gúnyolva megjelent
sem ember, sem állat, s bámult
otthonában egy idegent.
Mikor csapásra készülődtél,
tudva, az egyik ott marad,
nem érdekelt a kiömlő vér,
egy vezetett: a feladat ;
ahogy ott feküdt hósápadtan,
s ereje végleg messze folyt,
megértetted: a kábulatban
mások kínja erősebb volt.
Mikor már elmúlt, igazán fáj
hogy elhervadt a pillanat,
a tett halványul, ki tudja már
hogy nehéz volt a feladat ;
új bikák s ölők jönnek egyre,
hol egyik győz, hol másik nyer,
benned élő dicsőségedre
józan, megértő türelemmel
csak a bika emlékezhetne –
de a bika már nincs sehol,
miattad nincsen már sehol,
s belepte perced már a por.
