SV : A szomjúhozó 6/3

6./3

  A szavazás megkezdődött.
Titkos szavazás. Mindenkinél volt egy fekete és egy fehér golyó. A fehér golyó
kristályból, a fekete golyó fából.

Csak az els? szavazat koppant az ebonit edény alján, a
második már csendült, ha kristályt dobtak. Az urna a zsarnok trónja el?tt állt,
álságosan sz?k, egyszerre egy golyó bedobására alkalmas lyukkal a tetején. A
tudomány papjai megadóan dobták bele a csendül?t. Tizenkilenc fehér golyót. Tzswen
nem szavazott, így nem lett ki a teljes mérték.

  A zsarnok szája
szélét harapdálta, mintha nem tudhatná el?re a szavazatok számát, bár elhitte maga
is, saját jó szántukból szavaznak minden javaslatára igennel a szavazók.

  Chuan, a
kommunikátorok vezet?je új javaslattal állt el?.

– Én Chuan, a kommunikátorok vezet?je azzal a javaslattal
állok elétek, legyen mód a férfiak és n?k, fiúk és leányok testedzésére.

Els?ként a labdajátékok és a tánc feltételeit teremtsük
meg. Kérem az építészeket, gondolják át a sportlétesítmények terveit.

A tornatér szabadtere már el? van készítve, hamarosan
kezdetét veszi a Megmenekülés Napjának ünneplésének el?készítése.

Kevés id? maradt az építmények összerakására, ezért
javaslom, hogy a férfiak az építésen, az asszonyok a kertészeti munkákban
vegyek részt.

– Javaslatod elfogadom! – szólt a vezér.

  Etz’nab felállt. Megmutatta
telepatikusan a többieknek az oxigén termelés titkos képeit. Chikchan izzadva
állt vele szemben, nem tudta venni Etz’nab agyának energia hullámait, ám
zsivány ösztönével megérezte, ?t is érzékenyen érinti, ami most történik.

  Manik, mint egy
tüzes paripa, úgy toporzékolt ugrásra készen.

  Yax fogcsikorgatása
rémületet keltett a mellette ül?kben. Látta a képet, ahol a víz lezuhan, látta
a tüzet, amelyre ömlik. Látta a mérgez? anyagokat, amik felszállnak a
leveg?égbe. Látta a savas es?t, amint éppen az új növényi sarjakat áztatja! Látta
a csöveket, amik ilyen áron adnak könny? légzést a zsarnoknak.

Önuralma elhagyta, felordított.

– Nem volt elég egyszer tönkretenni mindent, most, hogy az
Isten menekvést adott, most újra ellene törünk? Isten ellen, a Föld ellen,
önmagunk ellen?

Benik is felpattant ültéb?l, a mellette ül? Ik’ gyengéden
megrántotta ruháját.

– Ülj le! – mondta a szeme.

Összetette hüvelyk ujjait, Benik csodálkozva nézett rá,
majd lassan mellé ereszkedett. Mer?n el?re nézett.

  A vegyészek papja
szólásra emelkedett.

– Ez az eljárás kistermelés, nem nagyüzem, ez a kevés
szénhidrátszármazék a légben eloszlik, ennyi nem okoz légszennyezést.

– Nagy t?z kell ahhoz, hogy a vízb?l oxigént szabadítson
fel, felmelegszik a környezet. Ott megperzsel?dnek a pillangók szárnyai.– suttogta
lemondóan Yax.

– Chikchan épületébe megy az oxigén? – kérdezte egy hang
hátul az utolsósorban, a fizikusok sorában.

– Igen! – lépett el?re Manik.

– Igen! Oda! Azért, hogy gondolatai frissek maradjanak,
hogy gyenge szíve tovább dobogjon mindannyinkért!

– Ha mód volt az oxigéndúsításra, miért kellett magára
hagyni a gyengéket?

Kérdezte a megbomlott rituálét kihasználva Benik, a
második orvos.

– Nem károsíthatjuk a környezetet nagyüzemi
oxigéngyártással, itt nincs mód csak ilyen agresszív eljárásra! Még mindig
jobb, mint a tó vizének ionizálása. A tó amúgy is elnyelte az aranysodronyt.

– Legalább a paraziták kipusztultak a vízéb?l! –sóhajtotta
a kémikus Man.

  Manik agya gyorsan
járt, s?r?n váltott a barázdák között, hátat fordított a papoknak ne lássák
szempillái gyors verdesését. Döntött, ez itt már a palotaforradalom határát
súrolja! Rettegnek a zsarnoktól, a lét bizonytalansága eltölti a papokat és a
népet félelemmel. Nevet kell adni a félelemnek. Szembe fordult, majd remeg?
hangon elkezdte:

– Be kell jelentenem, nem hallgathatom el, egyik maniniket
az éjszakai ?rjárat során elragadta valami. Valami, ami puha talpakon,
nesztelenül jár, vérengz?, kegyetlen gyilkos. A maniniknek el?bb csak
vérnyomát, kés?bb szétmarcangolt testét találtuk. Valaki magával hozta –
törvénysért? módon – a vérebét!

Riadt moraj futott végig a termen, a borzongás párája
belehelte a kih?lni készül? teret.

– Aki tudomást szerez ennek a vérengz? állatnak
hollétér?l, jelentse be a Laktanyában!

Chuan megadta a jelet az elvonulásra.

Mindenki régi hálóhelyére tért vissza, ma még, de
holnaptól egybekelhet újra a feleségével, magához veheti a gyermekeit.
Elhessegették a fülükbe duruzsoló kérdést: milyen áron?

  Etz’nab ma éjjel
Xocsitlhez készült. Az éj leple alatt, már nem tör?dve a maninikkel, vidáman
evezett át a tavon. Xocsitl várt reá. Hajában már virított a virág, teste
illatozott a vágyódás illataival, szeme fényesen ragyogott, égett benne a
várakozás tüze. A pagoda fényei kigyúltak, csendesen csendült a szélharang,
muzsikája különös hangulatú dallammal andalította a szerelmes asszonyt. Etz’nab
közelségére, bár nem láthatta még az érkez?t, gyorsabban szaladt ereiben az
életvíz patakja, hangosabban dobolt keblében a kehelybe dobbanva, amely az
éltet? folyamot futtatta körbe az él? sejtek, szövetek dimbes-dombos hegyein,
lágy lankáin, tavakon s tengereken átáramol, viszi az éltet? eledelt, táplálja
a tüzet, amely az él?lényt élteti. Összegy?jti az égés, az életm?ködés salakját
és kiüríti azt.

  Xocsitl testére
figyelt, lelke árván csapkodta pillangószárnyait, értelme betöltötte az asszony
egész valóját.

  Froggy nyöszörgése
megütötte a fülét, felpattant, hogy megvigasztalja, elkergesse a rémálom gonosz
manóit kislánya álmaiból. Belépett a rejtekhelyre, megigazította gyermekén a
lecsúszott takarót, anyaszívében kisarjad az altató érzésb?l fakadó dúdoló,
altatóének.

–Aludj, aludj, kedves gyermeke az Égnek!

Anyád hangja lágyan simogat,

szép álmot ad

Éltet? Istenünk néked.

Körbe ölellek szeretettel téged.

Huss, gonosz manó menj te a vízbe!

Váltsd át magadat jóra,

jó álommanóra, pillangósra,

tündérszépre,

visszavárunk, szép álmot hozó, lepkemanó!

– Ha én is megfürdök a tó vizében, akkor jó leszek, nem
hagysz el többé, azért mert rossz vagyok? – kérdezte bizakodva a kisleány,
anyja nyakába kapaszkodva.

– Nem hagylak el, ha megtehetem, hogy ne hagyjalak el!
Szívem gyermeke vagy. Hogyan hagyhatnálak el? Hamarosan együtt leszünk mind, a
férjem, a fiam, te és én! Napközben menned kell majd a többi gyerekhez
játszani, tanulni, de kora este itthon leszünk mind, örülünk majd egymásnak!
Együtt étkezünk, együtt töltjük az estét és az éjszakát!

– Ahaw visszatért már? – kérdezte aggódva a leányka.

– Honnan tudsz te Ahawról?

– Te is beszélsz álmodban! – a gyermek kacagása, mintha
ezüst csengetty?t ráztak volna, úgy csilingelt. Jókedv? csókot adott anyja
piruló arcára.

– Ahaw hamarosan itt lesz! – sóhajtotta az anya. – Aludj
most már, kés?re jár!

– Visszaért már az álommanó a szépálmokkal?

– Biztosan, csukd be szemed, aludjál.

– Ha felnövök, én is füvesasszony leszek?

– Nem arra születtél.

– Álommanó leszek, mindenkinek jó álmokat adok! –
potyorászott a kisleány félálomban.

Xocsitl mosolyogva rekeszelte el, titkai hálóhelyét. Etz’nab
hívogatón kiterjesztett karokkal várta asszonyát.

  Tzswen
mozdulatlanul feküdt a fénytelen, hangtalan veremben. Beállította szíve
dobogását a lehetséges legalacsonyabbra, ellazította egész testét. Elaludt,
álomtalan dermedt alvással, mint egy báb, amely a szabadulást várja, az
átváltozás szabadító gy?zelmét a régi test felett.

  Ook lesben lapulva
a gyér f?ben, a kövek között vigyázta a verem tetejét, el ne zárja valaki a
leveg? útját a fogolytól.

  Chikchan verg?dött
a k?párkányon, hiába tettek alá ápolói vízzel telt derékaljat, keménynek,
forrónak, elviselhetetlennek érezte fekhelyét, fel-felriadt álmából, így
menekülvén a rátör? t?z, belét kiontó rémek el?l. Gonoszsága olyan félelemmel
töltötte el lelkét, a lelkiismerete úgy tépte láncait, a rettegés úgy
fojtogatta, úgy szorította össze rekeszizmait, hogy veszettül ordított volna,
de nem tudott hangot kiadni hazug száján, fuldoklott saját ocsmányságában.

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző SV 59 Írás
A nevem nem titkos, nem rejtőzködésből 'SV', ami az írásaim fölött áll, hanem tisztelgés Verő László emléke előtt. Verő Lászlóval együtt kezdtük tervezni és létrehozni a 7torony-t..., egy másik laptól jöttünk és hoztam a régi nick-nevemet. Nem vagyok rá képes, hogy megváltoztassam. A változtatással mintha elfogadnám, hogy Ő már nincs. Pedig itt van, lélekben mindig velünk marad. Így tisztelettel kérem a megértésüket! Sike Valéria