Bodor Pál (Diurnus) : Szerencse-tanulás

Gondolom, a játékelméletek a szerencsével is foglalkoznak. A véletlen ama meglep? fajtájával, amelyet szerencsének nevezünk. Meg talán a pech, a balszerencse nevezet? változataival. Hiszen minden pillanatban ezer és ezer embernek žhúzzák ki? a nyereményes â?? meg a bajt hozó számát.
Vannak krimik, amelyekben sorsot húznak: ki áldozza fel magát. Ki próbálja megmenteni a csoportot, azzal, hogy maga mászik ki els?nek a tet?re.
Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy az emberáldozó rítusok idején â?? túl az egyszer? feltételeken: hogy néhol csak a szép sz?zlányokat áldozták fel, másutt a fiúgyermeket, avagy másokat színre, szemre, korra â?? valahol esetleg sorshúzással döntötték el, kinek metszik ki a szívét, kit küldenek áldozati máglyára.
Az ?szinte nagyemberek rendszerint bevallják, hogy saját súlycsoportjukban â?? vagyis tudás-, tehetség-, szorgalom- és kitartás-csoportjukban â?? szerencséjük is segített abban, hogy világhír?ek, Nobel díjasok, hosszú élet?ek, boldogok.
Naiv-materialista koromban egy kicsit szerencsetagadó is voltam. Mert hogy abban is van valami kis misztikum. Mi az, hogy szerencsés fickó? S szerencsétlen flótás? Az talán csak értelmezés, interpretáció kérdése. Ha úgy vesszük, nekem óriási mázlim van. Nemcsak azért, mert nagyszer? ember volt az apám, és ugyanolyan a fiam és a lányom; a feleségemet is csak dicsérhetem, nemcsak az éles eszéért (hogy engem választott!) â?? de azért is, mert több mint fél évszázadon át kitartott mellettem, megannyi, mindenféle költözésen át. Legf?képpen azonban azért van szerencsém, mert háborúk, bombázások, gépkocsi karambolok ellenére élek. Ehhez igazán ezer szerencse kellett. Mindenkinek, aki viszonylag hosszú élet?: a halál ott suhog ezerszer körülöttünk. Míg meg nem szokjuk. És akkor, egy életkoron túl, már nagyon természetesnek tartjuk, hogy elérkezett a mi id?nk. A mi id?nk vége. Mindent meg lehet tanulni. Azt is, hogy szerencsésnek érezze magát az ember.
Nem igaz?

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:14 :: Bodor Pál (Diurnus)