Azt hiszem, hogy a társadalmi kritika egyik kedvenc témáim közé tartozik, mert egy olyan megfigyelés és konkluzionáló készség kell hozzá, ami segítségével nagyon érdekes véleményeket lehet kibontakoztatni az olvasók részéről. Ha ez a kritika a vallást érinti, akkor különösen ellentmondásos hozzászólásokat kaphat a Szerző, mert ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények az elfogultság és a kételkedés terén.
Az Antikrisztusban a körmenet tipikus kifejezése a vallási kultúra megjelenítésének. Az évszázadok alatt kialakult szertartások, hagyományok, rítusok milliókat mozgatnak meg, és milliókat taszítanak. De ebben a műben nem cél a vallás megkérdőjelezése, sőt inkább megerősíti azt, bár kissé sablonos formában (a végén égbe emelkedő alak). Remekül szembe állítódnak a keresztény tanítás elemei a valódi álszenteskedő, templomba járó figurákkal. Ilyen ellentmondásos alak az idős hölgy, aki a becsületesen megkeresett pénz szétosztását ellenzi, a másik pedig a vörös képű férfi, aki tettlegesen is fellép a rágalmazóval szemben, és a furcsa jelenségek sem késztetik hosszabb távú csodálkozásra. A Jézus külalakjáról alkotott kép is a magunk képére formálást bizonyítja, a világvallások közötti feszültséget szimbolizálja, hiszen összeegyeztethetetlen a kék szemű eszmével szemben az arab-zsidó kinézetű, nem nyerhet létjogosultságot. Valójában nem hiszem, hogy egy ilyen jelenetnél lenne, aki nyíltan felvállalná véleményét, mint a szereplők, mert a legtöbb templomba járó, inkább öreg nénike és bácsika, nem pedig logikus magyarázatokkal felkészült, indulatos ember. A novella keretébe azonban belefér ez a fiktív miliő, hiszen a cél az, hogy megmutassa mennyire nem látunk a szemünktől, és menyire elfogultak lehetünk.
Minden esetre előttem a bibliai történet elevenedett (ismétlődött) meg, amikor a tömeg Jézust választotta ki harmadiknak a keresztre. Úgy tűnt, hogy az eredeti eseménysor kissé modernizált változatát olvastam.
