Torma Péter : K. történeteiből – Silenzio bezárta a tengert

Egy K.-hoz hasonló embernek egyszer az életben látnia kell Velencét. Vannak helyek ezen a világon, amiket művészember nem hagyhat megnézetlenül, és Velence feltétlenül ezek közé tartozik.
Gondolta K., és ment.
Persze nem egyedül. A K.-t is magába foglaló társaság a várostól nem messze, egy kempingben szállt meg. A kemping a tengerparton volt, ami e parttalan haza szülöttének mindig egy kicsit olyan, mintha a Paradicsom kapujában koldulhatna, és hátát az aranyrácsnak vetve csavarhatná magát éjjelre a pokrócába. A megérkezés és a lepakolás után K.-éknak is első dolguk volt, hogy elindultak megnézni a Tengert.
Éjfél felé járt már az idő – hosszú volt az út -, amikor a hatfős társaság nekiindult a fenyőfák és lakókocsik szegélyezte sétányon a part felé. Kedélyes beszélgetést terveztek, amit, erről meg voltak győződve, csak elősegítene a magukkal vitt három liter fehérbor. Épp kezdték volna teljesen felvenni a mediterrán hangulatot, és a Tenger felől áradó szél sós szabadságszagát, amikor zseblámpa villant, és egy biciklit toló szakállas alak lépett eléjük.
– Kontroll – vázolta fel tömören munkaköri leírását, ami K.-ékat a legkevésbé sem érdekelte, majd az illendőség kedvéért be is mutatkozott: – Silenzio.
– Si – fitogtatta olasztudását a társaság, heves bólogatással ellensúlyozva a hibás kiejtésből adódó esetleges zavarokat. A szakállas ekkor egy bonyolult körmondatot tárt eléjük, amiből a „ gruppo ungherese” kifejezés tűnt viszonylag értelmezhetőnek, így a társaság erre válaszolt: – Si.
– Deutsch? – jött a váratlan kérdés Silenzio (K. már csak így hívta) részéről.
– Ja – hangzott az egyöntetű válasz, ékes bizonyítékaként a híres magyar nyelvérzéknek.
Silenzio ekkor bonyolult magyarázatba kezdett:
– Spazier… top-top – itt az esetleges félreértések elkerülése végett Silenzio két ujjával sétáló embert utánzott, majd hozzátette, ha esetleg elfelejtették volna: – Silenzio.
– Si – váltottak vissza olaszra K.-ék, de már nem igazán figyeltek, mert minden erejükkel a németül megfogalmazott, és számukra előírt életprogram értelmezésén dolgoztak. Spazier, top-top, silenzio. Ezen gondolkoztak még akkor is, amikor ráfordultak az utolsó útszakaszra, itt azonban egyszerre kaptak, igaz, csak lélekben, a szívükhöz.
Silenzio bezárta a tengert.
A kemping ugyanis kerítéssel volt elválasztva a tengerparttól, ezen két-három kapu nyílt, de csak estig. Akkor Silenzio végigment, és hermetikusan elzárta a kempinget a szabad, nyílt víznek még a látványától is. Ha kevésbé fáradt, K. talán elgondolkozik azon, hogy ugyan kinek jutott eszébe így kialakítani egy olyan helyet, ami alapvetően a pihenést és a Szabadság (így, nagybetűvel gondolta volna) eltöltését szolgálja, de nem volt kevésbé fáradt. Ágy csak halkan, szinte nyugodtan káromkodott egy kicsit – nem lógott ki a társaságból -, és a többiekkel együtt visszafelé indult.
Az úton Silenzio várta őket.
A holdfényben tornyosuló sötét alak látványa egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy a tenger őre valamilyen formában élni fog a rá ruházott hatalommal, és így is történt. Amikor a közelébe értek, Silenzio keresztbe fordította az úton a biciklijét – soha senki nem látta később, hogy bármi másra használta volna -, és a társaság elé állt.
– Ciao – fejtette ki röviden, és mutatta is, milyen irányú távozást szeretne látni.
Anyád, gondolta K., de mint annyi nagy gondolat, kimondatlan maradt ez is. Valamivel már hangosabban és hosszabban káromkodva, de engedelmesen elindultak a kijelölt irányba, el a tengertől, csak a sós illatot vitték még magukkal egy lélegzésnyi távolságra, mintegy szuvenírként.
Valamivel később K. még egy kicsit gondolkozott azon, milyen váratlan helyen és időben is találkozhat az ember a hatalom egészen lenyűgöző megnyilvánulásaival. A kemping területén kívül Silenzio észre sem vehető, egy szakállas senki, egy biciklit toló nulla. Itt azonban szinte élet-halál ura, aki hatalommal bír a tenger felett, éjszakára még a szabadságnak ezt az évezredes toposzát is képes egy kerítés mögé kényszeríteni, szinte karámba zárni.
Ilyesmiken gondolkozva aludt el, és még hallotta, ahogy a sós tengeri szél az ablak mögött a markába röhög.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:37 :: Torma Péter