kisslaki : KÓBOR LAJCSI ÉS A VADNYUSZI

Dirr-durr, piff-puff, csak úgy záporoztak a lövések a körvadászaton. Lajcsi, a kivert kóbor kutya, loholt az életéért. Látta még futtában, hogy néhányan golyót kapva, a futás iramától, lendületétől hemperegtek még vagy pár métert, de az már nekik mindegy volt. Távolról hallotta volt kollégái lelkes vad csaholását. A francba, gondolta, ezek még kifordítanak a mundéromból. Már zihálva kapdosta a levegőt. Fene a sok bagót, ha ezt megúszóm, nem gyújtok rá többet. Most már itt, egészen a közelében őz sikoltott. Felbukfencezett, de még megpróbált térdre állni. Rájött, hogy felesleges, s rezignáltan lepihent örökre. Már mindent látó szemeivel az égre csodálkozott; már hiába is kérded, hogy most mit lát?- nem fogja megmondani. -Lajcsi azért sejteni vélte. De azt nem, hogy akkorát fog esni, hogy az még hangot is ad. Pedig tényleg úgy történt. Tiszta szégyen,- tudta, hogy sosem fog vele dicsekedni, hogy ö, Lajcsi egyszerűen elbotlott egy keresztbe fekvő kidőlt korhadt nyírfában.

 

Ez még nem lett volna tragikus, ha nem lett volna alatta egy rég kiszáradt, félig feltöltött dögkút. Lajcsi valami puhára és valami szőrösre nyekkent, ami halkan felnyikkant. A kutya először egy kivert macskára gondolt, de észrevette a két hatalmas nyuszifület. Kinyújtotta mancsát, hogy védelembe vegye és magához szorítsa a rémülten makogó vadnyulat. Az szegény eszeveszetten menekülni próbált,- inkább golyó által a gyors halál, mint a fenevad által széttépetni,- gondolta, s fél örülten kapart felfelé a gödör göröngyös oldalán. Hiába. Alatta mindig megindult a föld. Lajcsi megsajnálta, és hogy véget vessen ennek a hiábavaló kínlódásnak, felugrott, s elkapta a nyúl jobb hátsó lábát, magához húzta és gyengéden átölelte. Érezte bundáján keresztül is a zakatoló nyúlszívecskét.

 

– Ne félj megvédlek, lőttem én már vadászt is,- és még így utólag is elmosolyodott, ahogy eszébe jutott az az eset. Most mintha távolodott volna a csatazaj. -Kapaszkodj a hátamra, kinézünk, -szólt a nyúlnak, ki már megnyugodni látszott, hiszen láthatta, hogy egy csupa szív, ( talán enyhén hibbant ) lelket talált. Félelem nélkül Lajcsi hátára kapaszkodott és átölelte izmos nyakát. Az meg sem érezve a nyuszi súlyát, komótosan rakosgatta egymásra a gödörben szerteszét heverő limlomot, s mikor már gondolta, hogy elég lesz, felkapaszkodott a dögkút pereméig. Kinézett.

 

A körvadászok vagy kőhajításra tőlük a sebesült állatoknak adták meg a kegyelemlövést, de vigyázva a finomabb részekre, hogy a szakács ne szitkozódjon megint mint a múltkor. -Már nincs veszély-, akarta a nyuszinak mondani, -de a fenébe is! -dermedt meg Lajcsi.

 

Mintha rémálmot látna, tűnt elő a hazatérő fáradtan loholó kutyafalka. Talán nem vesznek észre, imádkozott Lajcsi. Lehet, hogy így is lesz, mert a dögkút előtti csapáson balra kanyarodtak táborhelyük felé. Az utolsó közülük a kút felé nézett. Tekintetük mintha találkozott volna. Az nem állt meg de jobb első mancsát mintha tétován tisztelgésre emelte volna, de félúton megállt a mozdulattal, s szaporázva társai után porzolt. Lajcsi elengedte izmait. Hagyta had csússzanak le a gödör védett fenekére.

 

– Még várunk egy szusszantást aztán elpucolunk,- dünnyögte halkan nyuszinak, mert még az átélt izgalomtól remegett a hangja, de azt leplezni akarta.

 

          -Lajcsi, te tényleg lőttél vadászt ?-

           

 

-I gazából véletlen baleset volt. Nem akarattal tettem. A hülye egér az oka. Az orrom előtt guberált s a neszezésére ébredtem. Mancsommal utána kaptam, de véletlenül az ottfekvő puska ravaszához értem. A golyó a fa tövében szunyókáló gazdám fejébe ment. Ez minden. Nem tehettem róla. Utána le akartak lőni, hát persze, hogy mentettem a bőröm. Ennek már vagy három hónapja. Fenébe, hagyjuk ezt, gyere menjünk inkább innen, úgy tűnik tiszta a levegő.- Nagy nehezen kikászálódtak a gödörből. -Hát idefigyelj nyuszifül, arra mész a csapás..

 

AKKOR ZUHANT LE AZ ÉG nagy dörrenéssel. Lajcsi azt már nem hallotta.

 

– Vágja le az orrát Jani bá´. Az erdész pénzt ad érte, mer´ nincs rajta biléta,- .hallotta lenn a nyuszi remegve a két kerülőt. Kóbor Lajcsi az eget nézte, s már nem érzett semmit. Még az órrát nyiszáló pengét sem.

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző kisslaki 249 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de