A kislány a kanapén ült. Nem emlékezett, hogyan került oda! A sokk, akár az áram, bejárta a testét. Végigszaladt minden idegen, behatolt a csontjai közé és birtokba vette a szerveit. A [… Tovább]
Vidám énekszó tölti be a hegy hatalmas barlangját. Kórusban éneklünk, a kupola alakú terem összes lakója. Arról, ami éppen eszünkbe jut. Mert az idő nem telik magától… Olyanok vagyunk, mint a madarak. Fészekrakó, [… Tovább]
Futottam, mert futni jó! Éreztem, ahogy az Ember sarkantyúja az oldalamba vág. Fájt, de már megszoktam. Hallottam lovasom rikoltását, a ménes fújtatását, az ostorok csattanását, egy víz zuhatag halk csobogását a távolban és a riadt állatok menekülő neszeit. [… Tovább]
Különböző, csodálkozó arcok lesték minden mozdulatomat. Volt ugyan időm megszokni, mégis minden előadáson le kellett küzdenem a bámulók keltette feszültséget önmagamban! Tudtam a dolgom, repültem a karókra, oszlopokra, mindig, ahová kellett és ott maradtam gazdám jelzéséig. Aztán visszarepültem kinyújtott [… Tovább]
Hallottam őket! Odakint voltak, vijjogtak, ahogy mindig is tették és ha egyedül voltam, kaparták a kórházi szoba ablakát! Mintha hívtak volna! Amióta az eszemet tudom, hallom őket! Gyerekként csak ültem a nappaliban, ölbe tett kézzel, hallgattam a hangjukat, ahogy [… Tovább]
