Szent Kinga emlékére
Távol az otthon. Már csöndes a határ.
Gyermekvolt-emlék minden, ami pannon.
Keserű szél fújdogál megtört hanton,
amerre vonult a Tegnap, mint vad tatár.
Só – verte gyűrű. Halkuló emlék – batár.
Játék csupán? Netán fénnyel kódolt alkony,
mi szétdúlt álmainkba mégis visszajár?
Fogként csikordul a kavics. Hamis remény
lopakodik, hazudva, bár a jelen kemény,
majd felrepít a jövő, az örök inga…
Ez már a csodák ideje: mély a tárna,
s mintha mindenki valami jelre várna.
(Hát) ne ígérj semmit, de hagyj bíznunk
Kinga!
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:03 :: Pődör György
