Müller Henriette Annemariet : kegyetlen

2018.04.23. Müller Henriette Annemariet Vers 3
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

8 évesen akartam először meghalni
13 éves voltam amikor először sikerült
kettérepedt és vákuumot képezett a szívhártyán a redő
a társadalom legapróbb sejtje meiózisban végleg kettészakadt
majd újabb és újabb osztódások után
burkukba zárt individuumok egymást nem metsző
végtelen halmazainak sora maradt
ebből az én szférám volt a legkisebb talán
vagy csak azt hittem
nehéz kamasz voltam de lehet hogy csak hiányzott az apám
és féltékeny voltam az anyámat ölelő karokra
ezért minden éjjel a paplan alatt a körzőmmel magamat törtem darabokra

ezután nem sokkal rutinná vált a meghalás
én magamat kentem a pirítósra nem éreztem már jóllakottságot
s pattanás volt a hátam közepén minden nap az iskolák kínpadján
átlagos kamasz voltam talán engem is mások egójához mértek
és mindig a másik oldalra billent a mérleg
ex nihilo nihil fit

igazán mégis anyámmal egyszerre haltam meg
azóta minden nap megpróbálok egy kicsit élni olykor elbukok
néha másokba mártom ezt a nyakamon lógó követ
mert nagyon nehéz a kádban ülni vele
cipeljétek velem vagy helyettem ti is
ne nekem kelljen újra megszülni önmagam
túl sokszor vetéltem már el

néha azt hiszem hogy végig álmodom az életem
hogy nem is vagyok jelen
de nem vagyok biztos abban sem hogy van valóság ahol jelen lehet lenni
csak különböző álomsíkok vannak 
álom az álomban az álomban

nincs olyan álom ahol még élsz?
nincs olyan álom amiben nem kell félni nem kell
meghalni az eszmékért hanem
ki lehet állni magunkért és anyagba önthetjük
eszményeink
egyes napokon egész jól megy
másokon meg egyáltalán
vannak spontán sírógörcsök
néma síkitások mert már hangot létrehozni sincs erőm
a testemet megerőszakolja a pánik
vannak még mostohák
és szigorú apák
és kishúgok akikre ki fog vigyázni 
akiket féltesz a sötétben féltesz a villamoson 
nagymamák akik nem tudják milyen elélvezni
vagy szeretni úgy egyáltalán

és van az az űr
istenem az az űr
mikor a szeretőd karjai majdnem kitöltenek
és már majdnem megvan és kitaláltad
és értelmes a világ és érzed de úgy igazán
hogy tartozol valahova vagy ha nem is nem gond
egyáltalán semmi sem gond
minden megoldható
de az űr
istenem az az űr
az ajkadra cseppen majd bevegyül a szádba
lenyeled és kezd rezgésről rezgésre
sugárról sugárra
ellepni
míg végül magadban lebegsz
egy fekete tóban a felszínen
elfelejtesz úszni
és fuldokolsz hangtalan
és mindenki akit valaha szerettél csak áll és néz
magadra maradtál
nem vár rád megmentés
de nem is vár rád halál
hiába ásod a saját sírod

est quaedam flere voluptas

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:05 :: Müller Henriette Annemariet
Szerző Müller Henriette Annemariet 0 Írás
Müller Henriette Annemarie, 21, bölcsész, talán filozófusnövendék és önképző költőtanonc kedvenc szerelmes verseim: Szabó Lőrinc -Semmiért egészen, T.S. Eliot - The lovesong of St. Sebastian "ars poeticám": so you want to be a writer? Charles Bukowski if it doesn’t come bursting out of you in spite of everything, don’t do it. unless it comes unasked out of your heart and your mind and your mouth and your gut, don’t do it. if you have to sit for hours staring at your computer screen or hunched over your typewriter searching for words, don’t do it. if you’re doing it for money or fame, don’t do it. if you’re doing it because you want women in your bed, don’t do it. if you have to sit there and rewrite it again and again, don’t do it. if it’s hard work just thinking about doing it, don’t do it. if you’re trying to write like somebody else, forget about it. if you have to wait for it to roar out of you, then wait patiently. if it never does roar out of you, do something else. if you first have to read it to your wife or your girlfriend or your boyfriend or your parents or to anybody at all, you’re not ready. don’t be like so many writers, don’t be like so many thousands of people who call themselves writers, don’t be dull and boring and pretentious, don’t be consumed with self- love. the libraries of the world have yawned themselves to sleep over your kind. don’t add to that. don’t do it. unless it comes out of your soul like a rocket, unless being still would drive you to madness or suicide or murder, don’t do it. unless the sun inside you is burning your gut, don’t do it. when it is truly time, and if you have been chosen, it will do it by itself and it will keep on doing it until you die or it dies in you. there is no other way. and there never was.