Seres László : Ráncaink

2017.11.09. Seres László Vers 12
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

Ráncaink hullám-verte arcvonások, 

porcelán szépségű védjegyek,

mind megannyi színes korallzátony. 

Gyűlnek évek, imák, fohászok,

s míg a szív csapongva partközelbe ér,

naponta felkorbácsolt vitorlák az ereink,

s én védelek időtől, viharok haragjától,   

mely égbe szökik, rád hull lüktetőn,  

mint a fény, követ mint az árnyék. 

Behajóz a vágy, széttépi láncaink, jussunk ez, 

szabaddá tesz, hogy újra megkötözzön. 

Ne félj, velem már baj nem érhet!

Összezárt útitársak vagyunk, megyünk 

kéz a kézben hullámtalan narancs-öblökig, 

hol megcsendesedik bennünk a tenger,

s kisimulnak ráncaink. 

 

(Kép: Internet)

Legutóbbi módosítás: 2017.11.09. @ 15:21 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.