Bonifert Ádám : Id?tlen összetartozás

Nyomtatás

Mikor már megengedhetjük magunknak,

hogy csöndbe olvadt szavakkal beszéljünk,

s a némaság lágy ölelése közben

érezzük a hallgatásból sugárzó er?t –

mikor már érintés nélkül is feléled

ujjainkon társunk b?rének íze,

s a simogatás élménye kísér

az egyedüllét perceiben is, –

mikor sötét hangulatok közé is

bekúszik egy szem der?s csillogása,

s a bels? fény melegen átvilágít

a kedvetlenség nyomasztó falán –

mikor hallod egy másik szívnek

dobogását és érzed ritmusát

akkor is, ha nincs a közeledben,

akkor talán megtaláltad

a megmagyarázhatatlan lét

legtitokzatosabb jelenségének,

a lélek erejének a forrását,

a kifogyhatatlan er?t adó

szeretet delejes lényegét.

Mikor már megengedhetjük magunknak –

már szinte egy lett két lélek és szív –

mert id?tlen az összetartozás.