A szomszéd faluban lakott a barátom Győző. Foglalkozására nézve gépkocsivezető, az-az sofőr. Egy kamionnal járta az országot, meg néha külföldet is. Egy régi nagy házban laktak, a malom mellett.
A malom már rég nem üzemelt, csak állt ott elhanyagoltan. Raktárnak, lomtárnak használták. Itt tárolta Győző a gyűjtőszenvedélyének darabjait, az ósdi mezőgazdasági szerszámokat. Volt ott minden elképzelhető és elképzelhetetlen dolog. Törött ekevas, rossz borona, szekérkerék nem is egy. Még egy mára már használhatatlan Ford traktor is. Feketére pácolódott alkatrészei beleolvadtak a pókhálós sarok sötétjébe. Legbüszkébb azonban a nagyapjától maradt esztergapadra volt. Ezt néha még ma is használta, ha a ház körül, valami reparálni való akadt.
A minap is a „kincseit” mutogatta, miközben mesélgette hajmeresztő kalandjait, melyeket útjai során élt meg.
Volt, hogy rátámadtak, amíg a parkolóban pihent, volt úgy hogy ő kergette el Kibéd határában a hagyma-tolvajokat. Nyár végén történt, mikor már kiszedésre érett a hagyma — Kibéd lila hagymájáról híres messze földön —, egész nomád család állt be szekerestől együtt a falu határában levő hagymaföld közepébe és a jövő-menő autóktól nem zavartava magukat kapkodták össze az értékes termést. Megállt az út szélén és hangos dudálásával riasztotta a falubelieket, akik el is kergették a tolvajbandát.
Másik különös esete a fővárosban történt, a kilencvenes évek elején. Délutánra érkeztek a vállalathoz az áruval és már nem volt idejük lerakodni. Ketten voltak a társával. Legtöbbször együtt fuvaroztak, hogy a hosszú utakon tudják egymást váltani.
A kamiont beállították a vállalat parkolójába, lezárták és megbeszélték, hogy reggel jókor jönnek lerakodni. Addig megpihennek egy olcsóbb szállodában.
Nem messzire találtak is egyet. A portás ajánlotta a vállalattól. Miután elhelyezkedtek, Győző társa elment egy ismerősét meglátogatni, ő pedig lement az utcára bámészkodni. Szerette nézni a jövő-menő embereket, közben végiggondolta a napját, milyen volt az út keresztül a Kárpátokon, mi lesz holnapra a tennivalója.
Ahogy így bámészkodott, egy öltönyös férfi odalépett hozzá.
— Jó napot! — köszönt illően. — Volna egy kis ideje? Segítségre lenne szükségem.
— Miről van szó?
— Kereshetne egy kis pénzt is. Egy-két órányi munka lenne. Könnyű munka.
— Mi lenne az?
— Jöjjön velem, s megtudja. Addig is itt ez a liter bor előlegben. Tegye a táskájába.
Elindultak. Győző nem kifogásolta a kis mellékkeresetet, sőt ha még egy kis itóka is van ráadásnak. Egy térre mentek ki, ahol már sok ember gyülekezett. A kísérő Győző markába nyomott egy jó marék pénzt — lehetett annyi, mint a félhavi keresete — és azt mondta, álljon itt, neki most dolga van, el kell mennie, de hamarosan visszatér.
— Ott az üveg, húzd meg, ha fázol, vagy unatkozol! — szólott búcsúzóul.
Furcsa társaság volt ott a téren. Győző alig értette, miket beszélnek, de egyre hangosabban szidtak, káromoltak valakiket. Nem tetszett neki ez az egyre durvuló hangulat. Nézte, vajon merre lehet az embere, de nem látta sehol.
Kezdett kifelé húzódni a tömegből, gondolta szép csendesen meglép. Ügyesen kisomfordált a tér szélére, és egy mellékutcába befordulva, visszament a szállására.
A társa még nem jött vissza. Egyedül üldögélt és nézte a televíziót. A híradó zavargásokról beszélt, de nem értette, kik és hol zavarogtak, és miért?
A borosüveget kitette az asztalra, ha megjön a másik, ihasson belőle. Alig egy ujjnyi, ha hiányzott a literből. Megunta a hírműsort, meg nem is érdekelte. Elzárta a készüléket, és lefeküdt. Reggel korán akart kelni.
Másnap sikerült az elsők között lerakodni, majd az újabb szállítmányt felpakolni. A megyeközpontba kellett vinni az árut, úgyhogy koradélutánra már haza is ért. A társa a szomszéd faluban lakott. Őt letette a háza előtt.
A borosüveget még a szállodában betette a táskájába. Ott volt a majdnem teli üveg. Csak annyi hiányzott, amennyit ő kortyolt belőle a téren.
Mikor hazaért, a felesége nem volt otthon. A mezőn dolgozott. Burgonyaásás idején minden munkáskézre szükség van. Az ételt, mielőtt elindult volna a mezőre, elkészítette a férje részére. Csak meg kellett melegítenie. Így is tett.
Jó étvággyal megebédelt, közben elszopogatta a fővárosban kapott borát.
Fáradtnak érezte magát hirtelen, s le is feküdt úgy ruhástól az ágy tetejére. Aludni azonban nem tudott olyan nyugtalanság vett erőt rajta. Felpattant az ágyból, és ez volt utolsó emlékfoszlánya…
Arra tért magához, hogy a kanapén fekszik, és a doktor éppen az injekciós tűt húzza ki a karjából. A felesége könnyáztatta arca is feltűnt az orvos háta mögött.
Nem értett semmit!
— Rohamod volt — kezdett magyarázatba a szomszéd, aki segédkezett a Győző körüli teendőkben — dührohamod. Üvöltöttél, mint a fába szorult féreg, és törtél-zúztál a házban. Alig tudtunk hárman megfékezni, lefogni. Amikor pedig letepertünk elájultál, elveszítetted az eszméletedet. Gyuri elszaladt a feleségedért, én pedig felhívtam a doktort.
Győző zavartan nézett szét a romhalmazzá tett szobában. Minden összetörve hevert nagy összevisszaságban. Egyedül a kiürült borosüveg csillant meg gúnyosan az asztal közepén.
Az orvos követve a férfi tekintetét, meglátta az üveget.
— Abban mi volt? — kérdezte. — Bor?
— Igen.
— Honnan van?
— Egy illetőtől kaptam a fővárosban.
— Még egy kicsi van az alján. Elviszem magammal, és elküldöm méregtani vizsgálatra.
A félig összetört rádió életre kelt, és megszólalt: „A tegnap esti zavargásoknak a fővárosban három halálos áldozata van, harminc személyt a csendőrség őrizetbe vett, a mentők, több mint ötven sebesültet szállítottak kórházba…”
Legutóbbi módosítás: 2007.12.16. @ 11:38 :: dr Bige Szabolcs-
