dudás sándor : Zenthe Ferenc temetésekor

Nyomtatás

Zenthe Ferenc temetésekor

            A mozit lassan kiürítik

            a magukat néz?nek képzel?k,

            állsz unokáddal a teremben,

vársz valakit. Gépkocsi suhanás festi

            alá beszéded, nincskezed fog albumot,

            régi szereplések fényképeivel

            támasztod alá, igazolod szavaid.

            Szétesett nézés, de mégis a huncutul

            zavarba ejtett arcomat fürkész?, „Ön itt,

meglepetés! Tiszteletem Zenthe kapitány!”

Anyám kezében m?virágcsokor.

            Középeurópai február.

            Lefátyolozva a megválthatatlan hamu.

            Kertben jártam elébb, virágok, de

            f?leg haszonnövények: káposzta,

            paradicsom, paprika, krumpli, alföld

            pálmája: ricinusfák terebélyes árnya.

            Pillangó röpködött, nem akarta

            elhagyni szemem – így szól a látszat.

            Bejöttem a szobába. Ágyszéle. Bekapcsol

            a kép: urnafülkére igazított hosszúkás

márványlap, csavarozás.

            „A Nemzet Színésze: Zenthe Ferenc.

            1920-2006” Lehet, búcsúzene szól.

            Mélységes csendben mardosó;

            túl sok már a holtam, meddig

            még? Húznak magukhoz: kép képre,

            Taki bácsi, Jób. „Sok sikert az életben,

            Sándor!” Szavakat szájmozgásokat váltunk.

            Arcomat szájszögletbe bújt mosoly

            fürkészi, szem per zálogemberség,

            visszavonhatatlan Istenakarat.