Embertelenség és emberiesség. Két fogalom, melyek annyira közel állnak egymáshoz ebben az egyre globalizálódóbb világban, mint a jól ismert szerelem és gyűlölet, öröm és bánat, élet és halál. Nem fejtette meg senki a valódi különbséget.
A szerző azonban nem írt teljes listát egyik fogalomhoz sem, de azt hiszem ez elnézhető két okból is. Az egyik, hogy hetekig írhatná, akkor sem lenne kész vele, a másik pedig, hogy elindított egy gondolatot, amelyhez – csakúgy, mint én – mindenki megtalálja az elveinek megfelelő kiegészítést. De ezek csak részletek.
A lényeg az örök körforgásban és az ellentétek összefüggésében van. Mert amit megjavítunk az elromlik, ami összedől, azt felépítjük, és mindezek fordítva. Ez olyan Muprhy-féle dolog, ami ebben az esetben nem mulatságos, hanem egy kissé elkeserítő. Valóban érdekek húzódnak meg a nagyvonalú kéznyújtások mögött? Valóban ennyi lenne az ok, hogy enni adni azoknak, akiket majd meghalni küldünk? Lehet. De bennem ott a remény, hogy ez nem minden esetben van így. Megengedek magamnak egy kis optimizmust, egy csepp reményt arra, hogy más világgá válhatunk. De ez nem csupán az emberiségen múlik, hanem az örökösen megbántott természeten is, amelyik rendet tesz maga körül elsöpörve a számára felesleges szemetet.
Ha ara gondolok, hogy évezredek óta így meg, és ez vált trenddé, az irtás, gyilkolás, rablás, akkor magammal kell kezdenem a változtatásokat, a jobbá válást, aztán a fiammal, majd az unokámmal, és így, talán pár ezer év múlva beérik egy gyümölcs, kukac nélkül. De addig is türelem és optimizmus, na meg persze kötszer és lőszer az éhezőknek.
