Szendrői Csaba : Pontosan

 

 

 

Nézd, ahogy beöltözöm neked. 
Eljátszalak, hogy átverjem a halált.
Minden mosolyod megjegyeztem,
Noha nem volt fotómemóriám…

Nézlek. De valami olyan furcsa.
Ismer?s vagy, s ez annyira ijeszt?,
te is csak engem színlelsz, hogy védj, s így
a végzet sem téveszt majd ha soros e kett?.

Nézd! Mennyit ér ha véget ér?
Jó most elhinni, hogy a kett? az egy?
Tudom, hogy egyszer csak elgondolázol,
meghajlik az „i”-m és elgurul az ékezet.

Meddig érdemes elmenni ha érzem,
Pár lépést teszek és nincsen visszaút?
Nem érdekel, hogy hány csatát nyertem
ha zsigerb?l gy?löm az összes háborút.

Rendes ember szeretnék lenni!
Egyre csak misztikusabb mind a két szó.
Nem tudom nézni, hogy omlik a gát,
noha annyira szép innen a kanyarból.

Jobb elveszteni mint meg se kapni.
Hát játszalak még, míg bele nem szakadok,
nem áldozat, s?t hálám jeléül, hogy
te lettél, s míg vagy, önmagam maradhatok.

Legutóbbi módosítás: 2010.07.08. @ 15:25 :: Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 262 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...