Gyarmati Gábor : SZILUETT

*

 

 

Mióta világ a világ, talán azóta létezik ez a kis falucska itt a Vértes lábánál. Apró házak kicsiny ablakai merednek mélabúsan az egyetlen, kihalt, földes utcácskájára. Porába lovas kocsik egymást keresztező keréknyomai rajzolják az itt élő emberek történeteit. Nagy a csend, csak apró neszek kísérik a némán közeledő este komótos lépteit. A nyári nap szolid mosollyal be-bekukkant a lombos erdő leveli között, de már valahol, a horizont túloldalán a hajnal hívogató dallamai csábítgatják. Még sietve, egy eltévedt pillangó keresi cikk-cakkban a hazafelé vezető út hátrahagyott molekula cseppjeinek illatfelhőjét. Amott fülesbagoly forgatja a fejét, rám se hederít, mintha csak egy múló pillanat lennék.

   Állok egymagamban, rácsodálkozom e meghitt lét varázsára, miközben pillantásom merengve követi a szürke út kanyarulatát, mely meseszerűen illan tova a végtelenbe.

   Igen, emlékszem még, ahogy kitárt karokkal szaladsz felém, mezítelen lépteidre, a felverődő út hamvára, mely lábad fején megpihent. Igen, emlékszem még, ahogy megpördülsz előttem, tarka szoknyád táncára, miként keltett riadalmat a sütkérező galambok között, tovarebbentve őket. Igen, emlékszem még, amint hátravetett fejjel kacagsz ezen, nevetésedben pedig ott volt elbújtatva az örök fiatalság. És még emlékszem, forró csókod ízére, a szemedből áradó tűzvillanásokra melyeket könnyeid tartottak kordában.

  Az árnyékok hosszút ásítanak, miközben nappali bogárkák igyekeznek szapora léptekkel titkos búvóhelyükre. Az egyre közeledő alkonyat hűvöskés szellője meg-megböködi ingem gallérját, indulásra noszogat.

   Tudom, lassan mennem kell.

   S míg erőt gyűjtök, addig a múlt megszokott cselével közelit, összeolvad a valósággal, víziót komponál, elnézően rám sandít, majd újra csapdába csal és elbizonytalanít.

   Talán igaz se volt kezed érintése kezemen, talán igaz se lehet, hogy ott a kanyar végén sziluetted vibrál felém szüntelen…

Legutóbbi módosítás: 2010.03.09. @ 12:30 :: Gyarmati Gábor
Szerző Gyarmati Gábor 34 Írás

...akaratlan lépsz az öntudat mezejére és akaratod ellenére távozol onnan..."

2019 júliusában jelent meg első önálló verseskötetem Sub rosa címmel a Raszter kiadó gondozásában. Akit érdekelne, emailen kérhet tájékoztatást: duduhoz@freemail.hu 

2021. évtől az Alföld Egyesület Faludy György Irodalmi Műhelye felvett állandó tagjai közé, elismerve költői tevékenységemet!