Szögedi Judit : Kutyafüle történetei – IV.

Nyomtatás

Kutyafüle éppen végzett a napi teend?ivel. Ritka szabadnapja egyikén pótolni próbálta az elmaradottakat. Nagytakarítás, mosás, gyerekek… szóval, igen elfáradt ma. Konyhában tett-vett, vacsorához készül?dött, mikor csöngettek.

– Ki a fene lehet az ilyen kés?n? – t?n?dött.

Kedvetlenül nyitott ajtót. Két hatalmas „bidermejer szekrény” nézett le rá.

– Bemehetünk? – kérdezték, s már az el?szobában is voltak Kutyafülét félresodorva.

Kutyafüle el is nevezte ?ket rögtön Egyesnek és Kettesnek.

– Kik maguk és mit akarnak? – érdekl?dött Kutyafüle.

– Nos, a maga urát keresnénk. Itthon van? – kérdezte Egyes.

– Nincs. Három napja nem láttuk. – felelt Kutyafüle.

– Aaz bezony nagy baj… Magának ifijasszony! – mondta halkan Kettes.

– Miért lenne nekem ez baj?! – nézett rájuk döbbenten.

– Mer’ a maga ura igen sokkal tartozik a F?nöknek! Bezony! – emelte fel az ujját Egyes.

S ha nem fizet holnap estig, a F?nöké ez a lakás – vigyorgott Kettes.

– Eez? Soh’se. hétpecsétes állami okmányom van, hogy kizárólag az enyém. Ehhez neki egy téglányi köze sincs – nyugtatta ?ket Kutyafüle vidáman.

Egyes hosszan ránézett, majd el?vette a mobilját és elkezdett pötyögtetni rajta. Mobilfon. Néhányat már látott Kutyafüle, de keveseknek volt még ilyen herkenty?jük.

Egyes halkan és sokáig beszélt – valószín?leg- a „F?nökkel”.

Kutyafülére nézett és szárazon közölte az adóság összegét.

Kutyafüle megtántorodott… Atyaég! Egy lakás ára…

– Mii? Mennyi? – kérdezte, mert nem akart hinni a fülének.

Egyes megismételte az összeget.

– Én ezt nem tudom kifizetni, de ha tudnám se fizetnék! – konokult meg Kutyafüle.

A következ? pillanatban „rászakadt az ég”. Egyes iszonyú er?vel arcon vágta. Jobb oldalt. Az orra rögtön vérezni kezdett, a füle eldugult és rettenetes fájdalom cikázott belé.

– Na, most gondolkodjon egy kicsit – ajánlotta Egyes.

– Deb fizetek. Ennyit deb is dudok – makacskodott Kutyafüle.

Most a Kettes ütötte meg. Szája sarka felrepedt, az is vérezni kezdett. Hja, kérem, okos az a F?nök!

Biztos, ami biztos, a pénzbehajtói egyik jobb, a másik bal kezes – gondolta Kutyafüle, oda nem ill?en, és a falba kapaszkodva próbált egyenes gerinccel s lábon maradni.

A gyerekek döbbenten álltak a szobaajtóban. Eddig csak „hazait” láttak, ezek meg idegnek és püfölik az Anyut… Édes tágrameredt szemmel, ijedten állt mellettük.

Sem Egyest, sem Kettest ez a tény nem zavarta. S?t. Egyes megjegyezte:

– Kár lenne azért a kis Golyóért, ha lapos lemez lenne bel?le! – jegyezte meg kaján vigyorral.

Kutyafüle ránézett s nyugodtan annyit bugyborékolt:

– Addig élnél… dovább nem.

Lehetett valami a szemében, mert a pasas kissé elröstellte magát, elkezdett heherészni:

– Na, nem mondtam komolyan, csak egy kicsit ijesztgetünk. Muszáj. Munkaköri kötelesség, tudja? De, hogy lássa, nem vagyunk mink olyan szívtelenek, megbeszélem a F?nökkel, hogy adjon magának egy hetet. Rendben? Egy hét múlva gyövünk, vagy ha meglesz el?bb a pénz, hozza be a Vak Ló-ba. Ne felejtse! Egy hét!! Csak annyi ideje van.

S azzal már mentek is.

Kutyafüle vattát keresett a f?rd?ben és szakszer?en kitömködte orrlyukait. Szeme környéke vígan kékülni kezdett, arca b?szen duzzadozott. Elborzadva nézte a tükörképét, és reménykedett, hogy a hátralév? három szabadnapja alatt jobbulni fog a kinézete. T?rhet?en emberire.

Édes Szívem szipogott:

– Meddig bírod, t?röd még?! Bele fogsz dögleni!! Meg mi is.

Kosaras, a kamaszfia:

– Anyabanya… ez így nem mehet tovább… Csinálj, csináljunk már végre valamit!!

Ránézett a kis család-csoportra. Félszemmel, mert a jobb már teljesen bedagadt. Jó, ma éjjel mindent átgondol és dönt. Édes szipogva, a gyerekek ijedt csendben megvacsoráztak. Kutyafüle nem tudott enni az idegességt?l, és a felhasadt szája miatt. A srácokat lefektette, Golyónak elmotyogta a „Csipike, az óriás törpe” következ? fejezetét.

Golyó élvezte a mesét. Azaz, a nyamvadt kölyök, végig rötyögött a felolvasás alatt.

– Ahelyt, hogy elálmosodott volna, még jobban felélénkült, annyira tetszett neki, hogy én itt alig tudok normálisan beszélni – mérgel?dött Kutyafüle.

   Végre elpihent mindenki.

Kutyafüle kiült a konyhába, rágyújtott s gondolkodott. A Jó Férjb?l el?bb Trehány Pasas lett, majd szívós kitartással kiküzdötte magának a Trehány, Részeges Disznó fokozatot, ám nem elégedett meg ennyivel, ma már az Agyatlan BaromÁllat titulus büszke visel?je. Mellesleg tizenkét éve nem dolgozik, ágytól, asztaltól ezer éve elváltak már… Vagyis az ? f?ztjére, tiszta ruhára, lakására igényt tart, használja. Az a BaromÁllat három napja nincs itthon… Most már tudja miért.

Érzi is.

Lassan múltak az órák. A kinti csendet csak egy-egy kutya ugatása zavarta meg. Kutyafüle még sokáig rakosgatta a választás mérlegének Igen és a Nem serpeny?jébe az indokokat, realitásokat, tényeket, következményeket. Mindent átgondolt, és döntött.

A mérleg egyensúlyba került.

Rágyújtott még egy kés?i hajnali – vagy kora reggeli? – cigire és a füstbe meredve nyugodtan várta a reggelt.

Válunk.