Kisgyerek koromtól kezdve nagyon szerettem firkálni. Egy-két mesekönyvem ?rzi még nagyon fontos bejegyzéseimet, amit mai eszemmel már nem tudok természetesen elolvasni. Kritikus javításaimat, amellyel korrigálni kívántam az illusztrátor slendrián munkáját. Még egy fontos dolog volt, amivel a négyéves kori rajzolásomat fejlesztettem, az a Jucikás újság. Bárhova vittek szüleim egy kis meg?rzésre dolguk akadván, ha volt Ludas Matyi cím? újság – s benne Jucika történetei, melyet Pusztai Pál rajzolt – órákig elszórakoztattam magamat.
Az iskolában rajztudásom, s az iránti érdekl?désem visszaesett. Legalább is a tanítóim mind azt mondták. Valahogy nincs is igazán emlékem az els? ?t évr?l. Mit rajzoltunk, hányas voltam ebb?l a tárgyból, fogalmam sincs.
Hatodikos koromból jön az az els? igen er?s emlék, ami a rajzhoz, s az azt tanító Éva nénihez köt?dik. Pedig még a jó isten is rajztanárnak teremtette, Rajz Éva nevet kapván a keresztségben. Szerinte – s ezt nem gy?zte hangsúlyozni – kimondottan rosszul rajzoltam, festettem. Tudásomat meg is mérte, s úgy gondolta, hármasnál nem érdemlek jobb osztályzatot. Még az indoklására is tisztán emlékszem.
Aki nem 10-es mókussz?r ecsettel, és a pontosan megadott csehszlovák tizenkét szín? akvarell festéket használja, alapvet?en nem készíthet jó képet. Ha ráadásul még a ceruzával er?sen körbekontúrozott alakzat kis vájatából átfolyik egyik szín a másikba, az skandalum. Hetedikben új tanárt kaptunk, Szappanos István volt a becsületes neve, diákul Szapi. Ma is így köszönünk neki, amikor találkozunk vele az utcán vagy kiállításon. Nem emlékszem már, hogy kezdte a rajzórákat, de már év elején odajött hozzám s megkérdezte, hányas vagyok rajzból? Szégyenkezve, pirulva mondtam – hármas. Nem szólt semmit.
Óra végén engem, és egy másik lányt kiszólított, hogy hetente kétszer tart rajzszakkört, leszünk szíves kötelez?en megjelenni ott.
Boldog voltam! Rohantam haza a jó hírrel, s természetesen az igényeimmel, amelyek mappát, A2-es rajzlapokkal, 2B-s ko-hi-nor ceruzát, és elefántos radírt tartalmazott. Érdekes, ezekhez ma is ragaszkodom.
Szüleim távol álltak az én boldogság érzésemt?l, magukban úgy vélték, hagyjuk, majd elmúlik.
Végre rajzoltam, dextrineztem, linóztam, ami maga volt a csodák világa számomra. És megdicsértek érte, azt mondták ügyes vagyok, s nem azt, hogy – hagyd már abba azt az állandó firkálást.
Középiskola választásakor rajztanárom, Szapi javasolta, jelentkezzem képz?m?vészeti iskolába, Szegedre. Majdnem elájultam. Én? Oda? Azt hiszem, valahol a mennyország kapujában szállingóztam, onnan rántottak le szüleim, a valóság rideg, kemény földjére. Határozott nem válaszuk, még most is összeszorít bennem valamit. Szerintük egy lánynak a közgazdasági iskolában van a helye. Unokan?vérem is odamegy, nekem is oda kell beiratkoznom, nincs apelláta.
És eljött hozzánk Szapi, hetekig gy?zködve szüleimet, már nem is emlékszem indokaira, érveire. De jött, fáradhatatlanul. Szüleim végre beleegyeztek, de ?k nem érnek rá engem kísérgetni, dolgoznak, mondták, Szapi megígérte, eljön velem felvételizni, csak engedjenek el.
Így is tett. Mindenkit a szülei kísértek el, engem a tanárom, a tanárom vezetett, szinte kézen fogva, de nem bántam, mert segített jelenléte, er?t adott, bátornak éreztem magam, és büszkének.
A rajzterem mellett egy olyan terem volt, ami tele volt kész, vagy félig kész gipszöntvényekkel. Bekukucskáltam, s vágyakozva képzeltem magamat oda, de nagyon hiteltelenül álltam magam el?tt.
Tüd?gyulladással feküdtem otthon, amikor egyik este Szapi jött, s örömmel újságolta, felvettek. Nem mertem vele örülni, mert tudtam szüleim inkább bosszúsak e hír hallatán. Vajon mi lesz most?
Anyu talált leghamarabb kifogást, miszerint, ?k nem tudnak albérletet fizetni nekem, csak abban az esetben mehetek, ha felvesznek kollégiumba. Gondolta, végre megszabadul már ett?l a bolondériától. De Szapi kérelmet írt, jelentkezési lapot töltött ki, és elintézte nekem a kollégiumot. Szüleim megadták magukat abban a reményben, talán nem érzem majd magam ott jól, vagy rájövök, hogy a normális lányok a közgázba járnak…
Díszít?szobrász szakra vettek fel, s a négy évb?l kett?t vágyaim termében tölthettem.
09.03.16.
Legutóbbi módosítás: 2009.10.26. @ 06:15 :: H.Pulai Éva
