A Szegedi Egyetemen tanított. Taknyos 25 éves tanársegéd. Így minden nemszeretem munkát rálőcsöltek.
Egyik tanévben megkapta a ráképzősöket. Mi az, hogy ráképzős? Olyan történelemtanárok, akiknek csak főiskolai diplomájuk volt, így csak általánosban taníthattak. Ha elvégzik a „ráképzést”, gimnáziumban is taníthatnak, ami nyilván elegánsabb dolog, és valószínűleg többet is hoz a konyhára.
Szerencsére csak havonta egyszer egy délután voltak a tanóráik.
*
Megvetettem velük az egyetemi hallgatók számára készült latin tankönyvet. Nyögvenyelték.
Voltak ügyesebbek, voltak egész gyengék.
A leggyengébb legénytől – nem tudtam megállni – megkérdeztem, milyen diplomája van. Marxizmus-leninizmus Esti Egyetem. Nagyszerűen tudok fapofát vágni.
Eljött a vizsgaidőszak. Megadtam a vizsganapokat, feliratkoztak.
Kiderült, hogy sokan pestiek, vagy Budapest közelebb lenne, mint Szeged.
Elkezdtünk variálni. Két tanárnővel a Keleti kerengő presszójában randevúztunk. Fizették a kávémat, pedig szabadkoztam. Egyikük kezében remegett a nyitott tankönyv. Próbáltam nyugtatni. Nézzen már rám! Olyan ijesztő vagyok? Akkor se buktatom meg, ha semmi mást nem tud, csak helyesen olvasni. Jó hangulatban váltunk el.
Volt közöttük egy nagyhangú „vezéralkat”. Kiderült, hogy az Operaházban dolgozik. Azzal nagyjából szemben van a Művész Kávéház. Kis asztalokkal, 3-3 székkel. Ő javasolta, hogy üljünk be oda, délelőtt kevesen vannak, fogyasztunk valamit, és közben vizsgázunk. Csatlakoztak vagy tízen az ötlethez. Beleegyeztem, bár nehezen tudtam elképzelni a lebonyolítást. Leültem egy központi asztalhoz, a másik két székre két hallgató. Igencsak csodálkozhattak a pincérek, hogy mindenki kezében egy egyetemi jegyzet volt. Amikor beírtam a jegyet az asztaltársaimnak, helycserés támadás kezdődött. Ők átmentek egy másik asztalhoz, helyükre ült két másik „ideges”. És ez ment vagy 2 órán keresztül. A főszervező kifizette a kávémat, csábosan nézett rám, és kezet csókolt. Azóta a kézcsók szótól is rosszul vagyok.
Az utolsó vizsganapom május 28-a volt. Egyetlen hallgató, egy vidéki férfi jelentkezett arra a napra. Azzal kezdte, hogy ő nem tud semmit, nem ér rá tanulni, 32 órában tanít, írjak be neki valamit, aztán hadd menjen. Na azért az nem olyan egyszerű! Különben is nagyon mérges voltam rá, mert csak miatta kellett 5-kor kelnem, és levonatozni Szegedre. Kijelöltem neki a tankönyvben egy 8-10 sornyi részt, hogy ha azt lefordítja, „megegyezünk”. Mindent használhat. Ki is mentem a szobából, hogy a jelenlétemmel se zavarjam. Mintegy fél óra múlva visszamentem. Az első mondatot preparálta. Megsajnáltam. Apámra gondoltam, vajon ő mit tenne most? Sokat panaszkodott a szakérettségisekre. Nem is panaszkodott, inkább nevetve mesélte, milyen butaságokat mondtak. Döntöttem. Beírtam egy elégségest. … Apám aznap halt meg.
