Az internet közösségi oldalán ismét egy szomorú hír…
Boér Péter Pál – itt a Toronyban is sokak jó barátja – régóta betegeskedett. Bár az utóbbi hónapokban kétszer is aggasztó híreket olvashattunk róla, mindenki reménykedett, hogy távol még a nagy távozás ideje.
De Péter mégis eltűnt a földi valóságunkból.
Örök álma legyen békésen szép. (És engedtessék meg, hogy az írást ott se kelljen abbahagynia.)
„Idősebb Boér Péter Pál, drága férj, édesapa és nagyapa csendes és békés körülmények között elhunyt 2018. április 14-én. Temetése 2019. április 17-én 15 órakor volt Nagyváradon, a Rulikowszki temető (Városi temető) Steinberger kápolnájában.”
Péter így írt magáról, munkáiról:
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiper-optimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal.
Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé.
Köteteim:
2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet
2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet
2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet
2013 – “Engedélykérés” – novelláskötet
2013 – “Megtisztult ablakok” – regény
2016 – „Fenyőágon füstifecske” – regény
2017 – „Ködös idill” – két kisregény
2018 – „Szabályerősítő” (Válogatott novellák) – e-book
Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.”
A világháló adta lehetőségekkel élek:
Lenolaj irodalmi és kulturális műhely
A Hetedik
Héttorony irodalmi magazin
MagyarulBabelben
CINKE
Holnap Magazin
PIPAFÜST
Szabad szalon
Penna magazin
Bukaresti rádió
AlkoTóház
Boér Péter Pál: Távozás
Ödön, a röntgenszoba előtt várakozott. Még minden a múlt század negyvenes éveinek kényelmi körülményeit idézte. Merev, deszkatámlájú lócaszerűségeken üldögéltek, amelyeken a beteg ember nem egyszer rosszabbul érezte magát, mintha állna.
Ödön a vele szemközti ajtót nézegette, a professzorét, ott legalább jól érezte magát. Fotelbe ültette, üdítővel kínálta, nem nézte az óráját sem, pedig elég sokan vártak rá a folyosón. Módszeresen, mindenre kitérve átbeszélték az ügyét.
Ez a röntgen, talán az egyik keglényegtelenebb vizsgálatnak számított, nem is nagyon foglalkozott volna vele, ám bal oldalról betoszítottak egy beteget. A bőre citromsárga volt, üveges szemeit nyitva tartva nézte a plafont. Minden lélegzetvételért megküzdött, láthatóan semmijét nem tudta mozdítani, már annyi ereje sem volt, hogy jajgasson. Amellett a rettenetes légzés mellett képtelenség is lett volna. Egészséges ember egy perc alatt elájult volna tőle. Katasztrófahelyzetben a szervezet túlteljesíti önmagát, mindent mozgósít. Ő akkor ilyen állapotban volt.
Ödön ugyan sem orvos nem volt, sőt soha nem is dolgozott a területen, mégis úgy érezte, ezt az embert fölöslegesen kínozzák. Abból a mélységből emberileg nincs kiút. A szervezet az utolsó csatáját vívta.
Érthető, hogy a hozzátartozók nem könnyen tudtak belenyugodni, az is, hogy az orvosok esküjük szerint próbálták a gyógyulást segíteni, még akkor is, ha vélhetően nem láttak rá esélyt.
Betolták a terembe, a kapkodás közben az ajtót sem zárták be. Mindenki láthatta, hogy koponyaröntgent készítenek.
Az egyre színtelenebb, már szürke testet felvitték az osztályra. Ödön is hamarosan átesett a vizsgálaton, visszasétált, ám távolról is jól hallatszott a rettenetes erőlködés. Kín és harc folyt mindenért, az egyre ritkább és egyre görcsösebb belégzések után, mind szorosabb kilégzések következtek.
Ödön néhányszor végigsétált a folyosón, úgy a harmadiknál, a nyitott kórteremajtón át már nem egy kínlódó szerencsétlent látott, hanem egy fehér lepedővel letakart ágyat. A röntgenezés és a szakadozott pókhálókba kapaszkodás nem hozott eredményt. Intézményesen halt meg, nem otthon, szerettei között.
Van, ami emberi értelemmel törvényszerűen következik be, így a lepel alatt már egy megnyugodott test pihent és éppen a lelke vizsgázott valahol.
(Címkép forrása: Facebook)
Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:15 :: Adminguru
