4. Joulupukki, a karácsonyi kecske, Yule log és badnjak
Jókora kitérő után térjünk vissza Joulupukkihoz. No persze, nem árt tudni, hogy nem finn, hanem lapp, de akkor miért indult világhódító útjára Amerikából? Megálmodójának talán lehetett finnországi felmenője. Mindenesetre számos világhírűvé vált karácsonyi dalnak a szerzője még csak nem is volt keresztény, hanem zsidó. (Ettől még gyönyörűek a karácsonyi dalai…) Egy pontosításra szükség van: csak Rudolf, a vörös-orrú rénszarvas című karácsonyi dal az ő alkotása, Joulupukki nem. Ha már adott egy híres rénszarvas, a finnek is kaptak az alkalmon… S jó marketinghúzásnak bizonyult, hogy „címét” Lappföldre helyezték (Kovatunturi is Finnországban van…) és a lappokról mindenki tudja, hogy évszázadok óta rénszarvastenyésztéssel foglalkoznak.
No de ki a csuda Joulupukki? Neve szó szerint karácsonyi kecskebakot jelent… Ne örüljünk annyira, mert hiába tűnik „pukki” finnugor szónak, a finnek a germán nyelvekből kölcsönözték, akárcsak mi a bakot. (Lásd német Bock). S bármilyen finnesen hangzik is, Joulu se ősi uráli szó, még akkor sem, ha észtül is jõulud a neve. Ha végigtekintünk a skandináv gyökerű népek „Karácsonyán” csupa rokon kifejezést találunk: svéd, norvég, dán jul, Holland Joelfeest, skót Yule, Feroe-szigeti, izlandi jól, angol tájszóként (yule) is viszontlátjuk, bár az irodalmi angol Christmasnak (Krisztus miséjének) nevezi. A holland Joelfeesten már fennakad a germán nyelvekben némileg jártas ember szeme, mert a feest (angol feast, latin festum) bulit, partyt, vigasságot jelent. Bár ünnep mellékjelentése van, más értelemben, mint amikor mi karácsonyi ünnepeket emlegetünk (angolul Christmas Holiday). A feast inkább a dorbézolással egybekapcsolt Saturnáliákra illik. A példa nem véletlen. Akadt rá példa a középkorban, amikor az egyház tiltani próbálta a Karácsony „megünneplésekor” tartott vigasságokat… (Melyekből azért a bőséges karácsonyi lakoma azért megmaradt napjainkig (az ügyeletes egészségügyiek bánatára…).
Ha kicsit körülnézünk a skandináv karácsonyi szokások közt, hamar megtaláljuk Joulupukki nevének értelmét (Karácsonyi kecske) a szomszédos Svédországban, ahol a karácsonyfák elmaradhatatlan dísze a szalmakecske. Ha nem szalmából készülne, megalitikus építménynek is beillő Karácsonyi Kecskebakot (Julbocken) állítanak fel Gävle városában 1966 óta. Érdekessége, hogy harminchétszer! (szinte minden évben) fáklyaként végezte… Majdnem minden évben felgyújtották. Ma már kirendelt rendőr őrzi… (Nem mindig sikeresen).
Svédországban az ajándékokat karácsonyi manók hozzák, kiknek szekerét kecske húzza… Láttam az angol Father Christmas olyan ábrázolását is, amelyen kecskén lovagol… Érdekességként a Mikulás megihletőjét, a IV. században élt ajándékosztó Szent Miklós püspököt is ábrázolták kecskén lovagolva, de annak olyan értelmet adtak a keresztény egyház vezetői, hogy Szent Miklós megszelídítette a gonoszt. A kecskepatás-szarvas-szakállas sátánábrázolás egy ősi kecskeisten („bálvány”) démonizálásából alakult ki.
Ha körülnézünk az ősi skandináv hitvilágban, találunk hasonmást Thor germán villám-isten személyében, kinek szekerét két kecske húzza, Tanngnjóstr és Tanngrisnir (fogcsikorgató és fogcsiszoló). Nekem nevükről a karácsonyfa német neve Tannenbaum (szó szerint fog-fa vagy fogas fa) jut eszembe, még akkor is, ha az idők során a német fog már Zahne… (Lásd a ten-zehn átalakulást is a németben). Ám kérdéses, ténylegesen van-e kapcsolat köztük. Ugyanakkor nem Thor az egyetlen isten-jelölt a Jul eredetére. Odin germán főisten másik neve Jolner… (Elég sok néven emlegették.) Az angol Father Christmas személye is feltehetően e két germán isten egyikéből ihletődött.
A skandinávok a tél közepén (midwinter) áldozati szertartással és evés-ivással egybekötött ünneplést tartottak, melynek neve Julblot. A blot-ot — az áldozatot — a kereszténység felvétele után betiltották, miközben a jul összeolvadt a Jézus születésének megünneplésével. Így manapság Jézus születését ünneplik jul néven. (A húsvét neve náluk Easter — Eostre Hajnal-istennő ünnepe).
A Yule-jul-jol szó eredetét homály fedi. Egyik valószerű eredeti jelentése az ünnep (feast). Egy másik Odin germán főisten egyik nevéből a Jólfaðr-ból (Jól Apó) eredeztető. Emlegették Jolnirként is. Az utóbbi kifejezés többes számával (jolnar) a többi istenekre utaltak… A jól-Yule pedig nemcsak a finn-észt, hanem az orosz nyelvterületre is begyűrűzött, hiszen a karácsonyfát az oroszok és fehéroroszok is jelka-nak (ëлка ) nevezik.
A karácsonyfa első írásos említése 1521-ből származik, német nyelvterületről. Feltehetően modellje a karácsonyi piramis (kúp?) lehetett, melynek hagyománya nem fogant meg nálunk. Egy cserépbe egy farönkhöz erősített deszkaszálra több felfelé rövidülő deszkadarabot szegeztek, melyek végén gyertyát gyújtottak. Ma már ez művészi kúppá fejlődött. Feltehetően ez a Yule farönköt (yule log) szimbolizálta… Ez egy hatalmas farönk, amely a feltámadás napján, de gyakrabban a karácsony (a téli napfordulóhoz köthető ünnepek tizenkét napja alatt) végig égett, és őrizték, virrasztottak mellette, nehogy kialudjon.
Talán meg sem említettem volna e szokást, ha csak a germán nyelvterületen fordult volna elő. A németek block-nak nevezték, ők is germánok, a francia tréfoir is elkönyvelhető germán hatásnak (lásd a Frank Birodalmat), talán az olasz Toscana tartományba is begyűrűzhetett a germánoktól (hiszen a gótok okozták a Nyugatrómai Birodalom bukását). Ám a déli szlávoknál a badnjak, a román boadnic, az albán kärcun, mely szintén tíz-tizenkét napig égett és nem alhatott ki, már nem lehet germán hatás, s kicsit meglepő véletlen egybeesés. Ez már egy ősi indoeurópai szokásra utal. Vagy még régebbire?
A badnjak az ószláv badar vagy bodar szóból alakult ki, ami virrasztást jelent. Miért kellett a parázsló rönk égését tíz-tizenkét napig virrasztva fenntartani a téli napforduló idején? Megkapjuk a választ, ha a térképre nézünk, és a germán és szláv népek őshazáját bejelöljük. Mindkettő az északi sarkkör környékén található, a Balti-tenger két felén. E vidéknek a sajátossága pedig az, hogy a téli napforduló idején a Nap fel se kel, napokra sötétbe borul a táj… Nem csoda, ha az észak-eurázsiai népek (szinte) mindegyikének volt egy olyan legendája, amelyben a Napot valami — egy gonosz isten vagy más „megeszi”, ellopja, elzárja, s kell jönnie a hősnek, aki lehet egy „jó” Isten, aki megmenti. Ehhez hasonló motívum az Egyenlítőhöz közelebb fekvő vidékeken a nap és éj változását írja le. A napokig (a sötétben) parázsló rönk melletti virrasztás egyrészt az életet adó tűz fenntartását biztosította, másrészt a várakozáshoz (innen ihletődött vajon az advent?) kapcsolódott, hogy a Nap ismét támadjon fel. Az ausztrál aborigének legendái, amelyek több mint tízezer éve történt eseményeket, helyszíneket (Eyre tó keletkezése, a korallzátonyon túli — ma már tenger alatt fekvő —, de tízezer éve még szárazföldhöz tartozó területeket, a mai sivatag helyén zöldellő erdőket, stb. írnak le), arra utalnak, több ezer éves hagyomány továbbéléséről is lehet szó, akár az indoeurópai expanzió előttiről is. Ám akkor nem feltétlenül indoeurópai, hiszen akár az indoeurópai expanzió előtti paleo-európai nép továbbélő hagyománya is lehet. A téli napforduló (fatuskó égetése nélkül) fontos ünnepe volt már a suméroknak is (Dumuzi fél évet a túlvilágon, fél évet a földön töltött, a téli napfordulókor „támadt fel”. Fontos ünnepe a kínaiaknak (Dongzhi), a japánoknak (toji). Az egykor tengrista mongolok és török népek téli napfordulóhoz köthető ünnepének neve Nardugan, ami a Nap feltámadását jelenti. Az ünnepen fát díszítettek, és megajándékozták egymást. Egyes török források a Nardugant a sumér ünnep folytatásának állítják be. Szerintük a sumérok ugyanígy nevezték. A forrás hihetősége nagyjából azonos a magyar-sumér rokonság híveinek állításaival. Ugyanakkor a keresztény, Krisztus születése alkalmából emelt karácsonyfa is állítólag a török népektől való átvétel… Nardugan létezett, és egy ősi bolgár (nem bulgár!) legenda szerint (amely az eredetét magyarázza) gonosz szellemek egy hatalmas falat emeltek a Nap elé. A világ sötétbe borult, és jég lepte el. Mardkan a jó boszorkány viszont lerombolta a falat, és visszajött a fény és meleg. Mivel nem egy ciklikus történet, egyesek azt a következtetést vonták le, hogy a jégkorszak idejéből származhat…
E kitérő után térjünk vissza a yule-jul-ra és keressünk rokon kifejezéseket. Az első, amely eszembe jut, az Julius Caesar neve. Az „us” egy jellegzetes első deklinációjú főnév végződése a latinban, a román nyelvben például el is hagyják a római nevek emlegetésekor, például Augustus helyett Augustot mondanak. (Érdekességként pont Julius Caesart nem emlegetik Julnak…) A Julius családnév feltehetően Ascanius fiának, Julusnak a nevére vezethető vissza, aki viszont Jupiter leszármazottja. S megint eljutottunk egy villámokon uralkodó indoeurópai viharistenhez… Odin megfelelője a római mitológiában. Lehet véletlen szóhasonlóság is, de Jupiter papjai a flamen nevet hordták, és flamma viszont lángot jelent… És ismét eljutunk a badnjakhoz…
A perzsáknál is ismeretes a Shab-e-yalda ünnepe, amely szintén a téli napéjegyenlőséghez kapcsolódik, és talán nem meglepő módon, az embereket arra biztatják, virrasszanak az év leghosszabb éjszakáján, mert ezen
az éjszakán a gonosz démonok elemükben vannak… Ezen az éjszakán lakomával egybekötött ünnepeket szerveznek és… megajándékozzák egymást… Muszlimok…
A magyar nyelv történeti sajátossága, hogy a (szókezdő) j hang gy-vé alakult át. Megtörtént ez a finnugor és a török eredetű szavainknál is. Például ugor jeker — gyökér illetve török jarat — gyárt. A yula (ejtsd jula) így gyulává alakul. Nem a személynévre gondolok, hanem a honfoglalás-kori méltóságra. … (Lásd az ótörök Yula, és a baskír Yulaman törzsneveket.) A jul meg gyúl-lá metamorfozálófik, a prototörök *jula fáklyát jelent.
Ez vagy egy érv a török és indoeurópai nyelvek sokkal korábbi egymásra hatása mellett, vagy tényleg különös egy véletlen… Legalább olyan fura egybeesés, mint az obi-ugorok Numi Turumja, és Róma alapítóinak isten-apja Numitor nevének hasonlósága, illetve Róma alapításlegendájának másik eleme, a farkas által szoptatott ikerpáré, amelyet az altáji népek (törökök és mongolok) alapításlegendájában (Ergenekon) látunk viszont.
Legutóbbi módosítás: 2018.03.04. @ 19:07 :: Vandra Attila
