Karácsonyi „tudathasadás”, vagyis Kiskarácsony és Nagykarácsony
Ennek megértéséhez szükséges egy kis történelmi áttekintés. A kereszténység kezdetén nagy valószínűséggel nem ünnepelték Krisztus születését. Erre nem csak az utal, hogy a korai keresztény írók, mint Irenaeus (?-202) és Tertullian (155-240) nem említik Krisztus születését az általuk felsorolt ünnepek közt (mely listák a „pogány” ünnepeket is felsorolják). Origen of Alexandria szerint (245) csak a bűnösök, mint a Fáraó (Mózes I. 40:20-27) és Heródes (Márk 6:21-27) ünneplik születésük napját, és egyes szentek, mint Jeremiás (Jeremiás 20:14-15) és Jób (Jób 3:1-16) el is átkozzák e napot. Arnobius 303-ban kigúnyolta az istenek születésnapjának megünneplését, amelyet sokan úgy értelmeztek, hogy nem lehetett tudomása Krisztus születésének megünnepléséről. Mások szerint ez nem ellentmondás, mert Karácsony nem Krisztus az Isten, hanem Krisztus az ember születésnapja, tehát ez nem zárja ki, hogy a keresztények megünnepelték Karácsonyt.[1] Akkoriban úgy tartották, hogy a szentekről/mártírokról nem születésük napján, hanem mártíromságuk/haláluk dátumán kell megemlékezni.
Az első írásos bizonyíték Karácsony megünnepléséről 354-ből származik, a 354-es Római Kronográfia vagy Kronológia [2], melyben van egy utalás: „8. Kalend, Január Bethlehemi Jézus születése”. A Kronográfia ugyanakkor a Legyőzhetetlen Nap (Sol Invictus) megünneplésének is legrégebbi bizonyítéka, és annak is, hogy nem ugyanazon a dátumon ünnepelték! Az utóbbiról pedig biztosan tudjuk, hogy December 25-ére esett!
A 311-ben alapított Észak-Afrikai Donatisták feltehetően a templomalapításkor már ünnepelték Krisztus születését.
A 325-ben tartott első Nikea zsinat meghatározta a keresztény ünnepek dátumát, többek között a Húsvét dátumát is elválasztották a zsidó Húsvét (Pészah) dátumától, de ekkor még a Jézus születésének megünnepléséről nem esett szó.
A Keleti Kereszténység Jézus születésének megünneplését eredetileg Vízkereszthez (epifánia) kapcsolták azon meggondolás alapján, hogy Jézus isteni megnyilvánulásának dátuma. 379-ben tették külön ünneppé Konstantinápolyban Jézus születését. Nazianzusi Gergely püspök lemondatása után (381) ismét felfüggesztették, majd Aranyszájú Szent János püspök 400 körül újra bevezette. Ennek ellenére még a Nyugati kereszténység is ünnepelte 380 (az első konstantinápolyi zsinat) után is január hatodikán Krisztus születését. Érdekességképpen a Vízkereszt ünnepéhez három esemény kapcsolódik.
– A napkeleti bölcsek (háromkirályok: Gáspár, Menyhért, Boldizsár) imádása, Jézusnak, istenként való elismerése a Napkeleti bölcsek által.
– Jézus megkeresztelkedése a Jordánban
– Jézus első csodája (a víz borrá válása a Kánai menyegzőn).
Miközben a keleti keresztények közt a Jézus megkeresztelkedése lett hangsúlyos, nyugaton a Napkeleti Bölcsek látogatása került előtérbe. (A római katolikus egyház a II. Vatikáni zsinat óta csak ezt ünneplik vízkeresztkor, a többit más napokra helyezték át.)
A harmadik században éles viták folytak arról, hogy mikor is született Jézus. Néhány a felmerülő dátumok közül: május 20, Április 18 vagy 19, március 25, január 2, november 17 vagy 20… Végül leszögezték: December 25. és punktum! Feltehetően sokat nyomott a latban az akkori új év kezdete (mely akkoriban december 25-ére esett) és a Dies Sol Invictus ünnepével való egybeesés is. A pogány ünnepek keresztényesítésére számos példát lehet felhozni. A germán népek még ma is Easter, Ostern, stb. néven említik Húsvétot (vagyis Eostre ógermán istennő ünnepeként). Ez a „pogány” ünnepségekhez kapcsolódó szokások szertartások szinkretizálódásával járt együtt, mint a Római Szaturnáliák (december 17-25) dorbézolással egybekötött megünneplésével és a hozzájuk kötődő ajándékozási szokások megőrzésével. (Akad olyan nézet is, amely szerint Aurelianus császár aki 274-ben tette a Római Birodalom hivatalos ünnepévé Dies Sol Invictus ünnepét december 25-én választotta e dátumot úgy, hogy egybeessen Jézus születésével. Az előbbiek ismeretében, az ötlet nevetséges.)
Téves az elképzelés, hogy Karácsonyt a napfordulóval próbálták egyeztetni. Akkoriban még a napforduló december 8-ára (Luca-napra) esett, és a Luca-napi ajándékozási szokások ehhez köthetők. Az eltolódás az akkoriban használt Julianus-naptár pontatlanságára vezethető vissza, amely miatt 128 évenként egynapos eltolódás alakult ki, ezt küszöbölte ki a Gergely-naptár. 1582 október 4-e utáni napon október 15-e következett, de csak a nyugati világban, a keleti (ortodox) világban továbbra is a Juliánus naptárt követték (pl. Szerbiában még ma is ezt használják). Az Bullát csak Itália, Spanyolország és Portugália és fogadta el azonnal, Lengyelország Franciaország és Németalföld némi késéssel, a Habsburgok 1583-ban, Csehország 1584-ben, a pápista ármányt gyanító Nagy-Britannia pedig csak 1752-ben tért át használatára. Finnország és Svédország 1753-ban vette át, Oroszország (tulajdonképpen a Szovjetunió) csak 1918-ban (ezért volt az Októberi Szocialista Forradalom november 7-én), de az ortodox egyházak egy része az ünnepeket továbbra is a Juliánus naptár szerint tartják, Románia és Szerbia 1919-ben, Görögország pedig csak 1924-ben tért át a Gergely-naptárra.
Magyarország áttérése a Gergely-naptárra sem volt zökkenőmentes. Bár a Habsburgok már 1583-ban szorgalmazták az új naptár bevezetését, a magyar rendek csak 1588-ban hagyták jóvá. Ám ezzel a kaland nem zárult le! Pécsett például a szlávok és a ferencesek támogatták az új naptár bevezetését, miközben a magyar katolikusok(!), görög ortodoxok, és a protestánsok ellenezték. 1613-ban Vásárhelyi Gergely a pápától kért és kapott engedélyt a régi naptár megtartására. A városban élő szlávok azonban az új naptárt használták, így az ünnepeket kétszer tartották meg a városban. A fennmaradt iratok szerint még az 1640-es években is a régi naptárt használták Pécsett.
Tévhit az is, hogy a mai keresztény (de mások, nem keresztények által is szinte általánosan átvett) időszámítás az Anno Domini (A.D…. – szó szerint:” az Úr … évében mai szóhasználattal „Krisztus után…-ben”, illetve Krisztus előtt … ben) Krisztus születésével kezdődött. Sokakban megfogalmazódott a kérdés már, hogy akkor miért nem Karácsonnyal kezdődik az új év?
A Megváltó születésének nemcsak naptári dátuma, hanem az éve sem tisztázott. Heródes i. e. 4-ben meghalt, s Krisztus pedig még azelőtt megszületetett. Akkor miért mondjuk, hogy Krisztus (születése) után? Téves az az elképzelés is, hogy Augusztus császár rendelte el a naptár „nullázását” (az ő uralkodása idejére esik a(z) Krisztus utáni első év kezdete). Augusztus tényleg vitt véghez némi naptárreformot. Ő neveztette el saját magáról az addig Sextilisnek (hatodik) nevezett hónapot, és hosszabbította meg harmincegy naposra (nehogy már az ő hónapja rövidebb legyen, mint a Július Cézáré!) de az évek számítása továbbra is Róma alapításától (Kr. e 753) történt.
A római időszámítás eredetileg tíz hónapos évvel (308 nap) számolt, és március elsején kezdődött, ezért tízedik hónap a december. Januárt és februárt csak később Numa Pompilius Róma második királya (i. e. 715-673) vezette be, így került az új év január elsejére, majd Julius Cézár reformjaival (i. e. 45) alakult ki a Julianus naptár.
A lenullázás utólag történt meg. Dyonisiusz Exiguus (470-544) tévesen állapította meg Krisztus születésének évét, és az ő számításai alapján tértek át a római naptártól, mely Róma alapításától (Ab Urbe Condita – AUC) számította az éveket.
Róma alapításától való időszámításról való áttérés a Krisztus születésétől számított időszámításra (A. D. = Kr. U.) sem volt zökkenőmentes. Az AUC-t (Ab Urbe Condita) először a Diocletianus kor váltotta fel, (uralkodásának idejében volt az utolsó nagy keresztényüldözés), amely a császár trónra kerülésétől (284 november 20) számította az éveket. A keresztények körében ez az időszámítás nem aratott túl nagy sikert, hiszen pont egy ilyen rossz emlékű, véreskezű uralkodóhoz viszonyítsák az éveket? Többen is keresték az alternatív megoldást, (Dyonisiusz Exiguus megoldása, az A. D. (Krisztus születése) csak egy közülük. Egyes alternatívák még a Megváltó születése előtt léteztek, mint a tavaszi napéjegyenlőség (ekkor kezdődött az babiloni újév, illetve a még ma is ünnepelt Novruz, a perzsa újév is), az egyiptomiak a nyári napfordulókor kezdték az új évet, a finnek ősszel, a mezőgazdasági munkák befejeztével ünnepelték, a germán népek a téli napfordulótól számították. A kínaiak a téli napforduló utáni második újholdkor kezdik az új évet. A muszlim időszámítás 622 július 16-án kezdődött, Mohamed próféta Mekkából Medinába való áttelepülése (helytelenül „menekülése”). Érdekességként a muszlimok sem pontosak az időszámításban, mert a „kivándorlás” valójában két hónappal később, szeptember 23-án történt. A hiba I. Omár kalifa nevéhez fűződik, aki utólagosan vezette be e naptárt, megtartva az évet, de a régi arab időszámítás dátumához (Muharam hónap elseje) ragaszkodott. Az iszlám „év” a Korán előírásain alapul és csak 354 napos, így az újév dátuma (a Gergely-naptár szerint) minden évben 11-12 napot „költözik.” (1994-ben az újév jún. 11-ére esett, 2004-ben febr. 22-ére).
A zsidó naptár (melynek őse a babilóniai naptár) egyenesen négy újévet tart számon, minden évszakban egyet… A Gergely naptár szerint i. e. 359 körül keletkezett, és évek számítását a világ teremtésétől számították, amely a zsidó hittudósok számításai szerint i. e. 3761 október hetedikén, vasárnap történt. Mivel ezt előző nap (szombaton) napnyugtától kellett számítani, valójában október hatodikán kezdődött és hetedikén ért véget.
A zsidó naptár szolgált modellként az Anno Mundi nevű időszámításra is, amely szintén az Biblia alapján végzett keresztény számításokon alapult és szintén a világ teremtésétől számolta az időt, ám e számítások szerint a világ teremtésének időpontja i. e. 5509 szeptember elsejére esett. A különbség 1732 év és több mint egy hónap… ami talán elhanyagolható, ha a Big Banghez viszonyítunk, de ha egymáshoz, akkor megközelítőleg 50%…
A legrégebbi utalások az Ano Mundi időszámításra Theophilustól (115-181), illetve Sextus Julius Africanustól (200-245) származnak, és egyetlen utalás sincs bennük Jézus születésére. Az első számítások i. e. 5529-re tették a világ teremtését, majd figyelembe véve, hogy nulladik év nem létezett, i. e. 5530-ra javították. E dátumot többször módosították, amely több korszakot jelentett, melyben törés állt be az időszámításban, míg végül a Bizánci korban véglegesedett i. e. 5509-re. A Gergely naptár szerinti 412-ben kezdődött az Alexandriai kor, amely először említi Krisztus születését. Ekkor az újévév kezdetét még március 25-én ünnepelték, amely a tavaszi napéjegyenlőséggel esett egybe, és ezen a napon ünnepelték urunk születésének hírüladását.
A Bizánci Anno Mundi 691-től 1728-ig volt a Keleti Ortodox Egyház időszámítása, amely a világ kezdetét i. e. 5509 szeptember elsejére tette. E napon kezdődött az ortodox liturgikus év. Oroszország 998 és 1700 közt ezt használta. Ez után visszatértek a Juliánus naptárra.
A nyugati kereszténység ezt sohasem használta hivatalosan, bár utalásokban találkozunk az erre való hivatkozásokkal. Nyugaton az A. D. terjedt el, amely végül Aloysius Lilius által kidolgozott és Christophorus Clavius által végleges formába öntött 1582-ben elfogadott Gergely-naptár alapja is lett.
Bár az Anno Domini-ra való áttérés ötlete már a hatodik században megszületett, nyugaton is csak azután terjedt el, és vált általánossá a használata, miután Tiszteletreméltó Bede (672-735) 731-ben megírta az Angol Nép Egyházi Történetét (The Ecclesiastical History of English People). A Krisztus születésétől való időszámítás (A. D.) magában hordozta a Római újév Január elsejei dátumának áthelyezését is December huszonötödikére. Mint említettem, Krisztus születésének December huszonötödikére való áthelyezésében nagy súlyt nyomott a latban, hogy a Nyugat-Római Birodalomban 274 óta ekkor ünnepelték Dies Natalis Sol Invicti ünnepét, így lehetett „keresztényesíteni” az e dátumhoz fűződő szokásokat. Ez által a pogány hitet elhagyni kényszerülők könnyebben megbarátkoztak az új hit (kereszténység) ünnepével. A „Natalis” néven emlegetett Karácsony egyszerre jelenthette Sol Invicti és Jézus születését… Bőven el kellett múlnia az ezredfordulónak (A. D. 1000) mire a nyugati világ köznépe már inkább az utóbbit értette Natalis alatt. Ám a napfordulóhoz és az újévi mágikus szertartásokhoz kötődő szokásoknak, és az ez alkalommal szokásos ivászatnak-dorbézolásoknak nem akart vége szakadni. Erre kínált megoldást XII. Incze pápa rendelete, aki 1691-es rendeletével visszahelyezte ősi jogaiba január elsejét, vagyis azóta az új év ismét január elsején kezdődött. Pápai huszárvágással így sikerült a dorbézolást Szent Szilveszter napjára (december 31- azon a napon halt meg 335-ben) száműzni számos „pogány” szokással együtt, mint a jókívánságok, köszöntés, a jövő évi termést elősegítő játékok, a rontó erők távol tartását célzó hangos-maszkos felvonulások, stb. Ám a kettévált ünnep mindegyike több helyen is, mint például nálunk is megőrizte „Karácsony” nevét. Újév lett Kiskarácsony, Krisztus születését pedig Nagykarácsonykor ünnepeljük.
Tévhit az, hogy ez magyar sajátosság. Sok nyelv megőrizte a Kiskarácsony elnevezést, bár nem azonos jelentéssel. Az írek Kiskarácsonynak (Nollaig na mBan) a Nők Karácsonyát nevezik, amely Vízkeresztkor van (január hatodikán). Ezen a napon a férfiak veszik át a konyhatündérek (házimunka) szerepét, az asszonyok pedig ünnepelnek. Puerto Ricoban és Írországban e napon bontják le a karácsonyfát. Svédországban és Norvégiában Kiskarácsony január tizenharmadika. Egyes spanyol nyelvű országokban a Karácsony kizárólagosan vallásos ünnep, és az ajándékosztás vízkeresztkor történik. Ez az ünnep a Három Napkeleti Bölcs látogatásának emléke is, amikor ajándékokkal halmozták el a kis Jézust, ezért ajándékozzák meg egymást az emberek. Szerbiában január 14-ére esik a Juliánus naptár szerinti Újév, ekkor van kiskarácsony (mali Božič). Megtalálható még a szlovén és ukrán nyelvben (az utóbbiakban lehet magyar hatás), a galíciaiban is (Nadalinho).
Legutóbbi módosítás: 2018.03.23. @ 11:27 :: Vandra Attila
