Odesszai anziksz
Koosán Ildikó
Lementem akkor azon a lépcsőn,
ahol lezúdult a „magányos gyerekkocsi”.
Tengerparton daruk erdeje fogadott,
a modern igavonás újkori harcosai.
Rakodópart ez, zsúfolt keleti forgatag,
szürkés- zöld vízen medúzák lebegnek,
s regénybe illően furcsa kardhalak.
Jánosbogárka, nyáresti sziporkák,
fény, alkonyég, lazacszín vitorlák
dagadnak, s tengerillatú a hullám.
Óriásgépház! Zúg, zakatol az élet.
Fényesre dörzsölt főcsapok, méretes
lendkerekek dübörögnek, ritmust
diktálnak , feszes ékszíjon, óriás-
hajók várnak, bárkák százait ringja
zsákmánnyal a tengeröböl, halszagtól
sűrű a lég …Lementem akkor azon
a lépcsőn, na, nem a főhős szerepében,
csupán jelenem élményforgatagából
idecsöppent bámész idegen; nem
vettek tudomást rólam még annyira
sem, mint mikor, ha apró kvarchomok-
szem repül versenyt a délszaki szélben,
s a fényes lendkerekek forgásmezejében
múló árnyékfolt-fantomként pörög fel,
lezúdul aztán, s a láthatár előterében
ingó árbocok szálkás rengetegébe vész el.
2009 augusztusa.
Legutóbbi módosítás: 2017.10.21. @ 14:43 :: Koosán Ildikó