Nyakba kapsz, közvetlenséggel,
spontán mint vidám trombitás,
sétálunk lefelé és felfelé ketten,
fészkem kezedben megmelengetnéd,
már horpadt holdarcod combjaim közt,
eltollak finoman azzal – van valakim:
– Én már nem is lehetek boldog –
feleselek, azonnal észbe kapva,
ehhez a mondathoz is neked van
inkább jogod. Megölelsz-e előbb Te?
Hirtelen húzlak közelebb magamhoz,
közben már nyakadat csókolom…
felgyorsuló legsűrűbb lépésben vezetsz,
minden szőrszál a lábunk közén elektrosokk.
Mindenki néz, egyedül Te vagy a táncos,
nőként követem minden rezzenésedet.
Tudtomra adtad – melletted a helyem.
Legutóbbi módosítás: 2017.07.25. @ 08:51 :: Marthi Anna
