Boér Péter Pál : Falóságsó!

 

(Csenevész társával körülnéznek. Igen furcsa, székeken bambuló emberkék ücsörögnek szerteszét angyali nyugalomban. Csak egy, a bal sarokban, ad valami életjelszerűt. Két székre int.)

 

Ferdenyakú: Szívélyes üdvözletem, kedves mindnyájuknak! Nem tudják, mikor kezdődik a műsor?

Bőröndös: Foglaljanak helyet, és várakozzanak! Én már hónapok óta ülök itt, nem lehet kiszámítani, mikor kezdődik egy-egy előadás, azt sem, hogy hány jelentkezőt rendelnek be éppen. A felkísérők valamiért mindig engem szoktak megkérni — tudja, olyan piros egyenruhás krapekok —, hogy lennék olyan kedves megőrizni az értéktárgyakat az utókornak. Itt van mellettem ez a bazi nagy bőrönd, telis-teli vacakságokkal. Ki hoz ide értéket? Maguknál például van pénz?

Ferdenyakú: Ugyan, kérem, éppen pénzért jöttünk, mint ahogy maga is, gondolom! Elég furcsán beszél, itt a többiek meg ülve alszanak… A kollégával éppen átverekedtük magunkat a felvétel labirintusán, arról nem volt szó, hogy meghatározatlan idejű a műsor. Nekem 5000 eurót fizettek.

Bőröndös: Jól kitoltak magával is. Maga, kis ember, mennyit kapott?

Kisember: Én 8000 eurót, abból biztosan sikerül megnövesztetnem magam!

Bőröndös: Pancserek ezek az üldögélők is mind! Az a baj, hogy nem olvasták el az apró betűs részeket a szerződésben.

Ferdenyakú: Én semmit sem olvastam el… Negyvenhat kötetnyi anyagot raktak elém azzal, hogy három perc alatt nézzem át. Még a címeiket sem sikerült.

Bőröndös: Ne szomorkodjon! Én kiköveteltem, hogy elolvashassak mindent. Egy hetembe telt, pedig reggeltől estig olvastam. Az apró betűs részeknek így is csak apró töredékét tudtam átnézni. Miután az ötödik napon rájöttem, hogy az oldalak alja nem mocskos, mikroszkópot vittem magammal, és további egy egész napomba került, amíg felfogtam, hogy thai nyelvű a szöveg. Beszereztem egy szótárt, ámde semmi mást nem tudtam kihámozni, csak azt, hogy a résztvevők 5 000 000 eurós sikerdíja garantált, hacsak másként nem egyeznek meg.        Magukkal másként egyeztek meg. Én az 5 000 000 eurómat bekasszíroztam, valahol éppen kamatozik. Az itt a jó, hogy nincs ajtó, lehet sétálgatni a zárt folyosón. Két ajtó van mindössze, egy, ahol bejövünk, és egy, ami az előadás felé vezet. Ablak sehol, ez engem egy kicsit megvisel. Azt hiszem, azért vagyok éberebb… A többiek nyugodtan üldögélnek éjjel-nappal. Nagyon jó a kaja, tele van nyugtatóval. Nem lehet pontosan tudni, mire számíthatunk, valahogy nem elsődleges szándékuk, hogy ide, az én sarkamba például, reflektorokkal szórják be a széthasogatott hajszálú információkat. Természetesen a csapból is nyugtatós víz folyik, de nem kell meginni, kapunk üdítőt, bár az is tele van nyugtatóval. Mondom, jó, hogy nincs ajtó, javaslom, sétáljanak egy nagyot, én is azt csinálom. A többieknek éjszaka kicsit lelóg a feje, nagyon ritkán felállnak, két-három percig ide-oda járkálnak, aztán visszaülnek. Szeretem a nyugalmat, nem zavar a bágyadtságuk.

 

Megjelenik néhány szervező, beböknek három székre.

 

Őr 1: Öreganyó, Stiglic és Lófej…. Maguk nagyon jó fejek, jöjjenek!

Nyertes 1: Kopárhegyaljai Edömérnek hívnak.

Őr 1: Mostantól Lófej. Világos?

 

Az egyiknek hátrabilincselik a kezét. A várakozóhelyiséggel szemközti, szintén ajtó nélküli helyiségbe terelik őket.

 

Öreganyó: Maguk is postai úton kapták a halálos ítéletet?

 

Az egyik őr, szétüvöltötte a szobát:

 

Őr 2: Kuss legyen, különben…!

 

Az idős hölgyre kéz- és lábbilincset rakott.

 

Öreganyó: Különben mit csinál?

Őr 2: Azt csinálok magukkal, amit csak akarok, egy óra múlva úgyis ki lesznek nyírva!

Öreganyó: Ez nem járja, fiam! Először is, a már kinyiffantottakat nem szokták felakasztani, másodszor én olyan, de olyan álmos vagyok, hogy csuda. Különben, hogy képzeli ezt az ütvefúró nyelvezetet? Itt finom emberek vannak!

 

Az őr egy kicsit meghökkent.

 

Őr 2: Valami igaza van abban, hogy általában akasztás után szoktak a halálraítéltek az élők sorából kivonulni… Nem illendő eleve, önszorgalomból magamra vállalni a törvény cselekvő embereinek munkáját.

Öreganyó: Igen, fiam, engem is postán értesítettek. Mondja, maga itt mellettem baloldalt, nem kényelmetlen az a rengeteg lánc a kezén, lábán?

Nyertes 1: Dehogyisnem, nénike. Képzelje, nekem csak táviratot küldtek avval, hogy menjek az őrsre, ahol a körzeti megbízott értesített, hogy halálra vagyok ítélve. Persze az sem egy bátor ember, mert előbb jól bilincsbe vert, nehogy el tudjak futni, vagy valami olyasmit tegyek, amiért tényleg kijárom magamnak az akasztás jogosságát. Én eddig tisztára meg voltam győződve arról, hogy bírósági eljárás nélkül komolyabb pénzbüntetésre sem lehet ítélni az embert. Aztán a főtörzs egy sorsolásra hivatkozott, ahol valami bónusz akasztást nyertem…

Nyertes 2: Dettó! — nyögött hátra a görnyedő.

 

Neki volt a legrosszabb sora, mert hátrabilincselték a kezét és a feje folyton belecsapódott őrzője tenyerébe.

 

Öreganyó: Igen, kisfiaim, nekem is valami mérhetetlen szerencsesorsolás jutalmi akciójára fogták ezt az akasztást.

 

Az oldalt üldögélő őr a gutaütés körül járt, egy teljes tár ürítésével, géppisztolyával kénytelen könnyíteni idegi szorult helyzetén.

 

Őr 2: Várjanak a sorukra, nemsokára kezdődik a kivégzésük.

Öreganyó: Már bocsánatot kérek, kisfiaim, de miért akarnak minket megfojtani?

Nyertes 2: Ez az egész egy nagy marhaság. Olvastam, hogy akiket halálra ítélnek, kétféleképpen viselkednek. Vagy végképp összeroggyanva megőrülnek, vagy az utolsó pillanatig nem tudják elképzelni, hogy ez lehetséges.

 

A kéz- és lábláncos bólintott egy egyetértőt.

 

Öraganyó: Jól van, gyerekeim, de lehet ilyet nyerni, hogy megfojtsanak? Az akasztás már régen nem fojtás. Elméletileg kiemelik az ember csigolyáját, gyakorlatilag meg a túró tudja… Ezek a francosok nyitva hagyták az ajtót, úgy gondolom, nem ártana elsétálni innen. Szerintem bandukoljunk vissza a főváróba!

 

A negyedik lépés után, a semmiből egy markáns géppisztolysorozat húzta meg lábuk előtt az “eddig, és ne tovább” vonalat.

 

Őr 1: Tömör géppisztolysorozattal leszek kénytelen elmagyarázni, hogy tessék kérem befáradni a terembe. Nálunk luxuskörülmények vannak, magánsiralomházban is őrizhetnénk önöket, de…

 

Visszasétáltak, addigra a nénike a sarokban leücsörödött a parkettára, a falnak dőlt, és elkezdett szunyókálni.

 

Nyertes 1: Legalább egy fotelt, vagy valamit hagyhattak volna itt, nagyon kényelmetlen minden, meg különben is éhes vagyok.

Nyertes 2: Szerintem tegeződhetnénk, elég fura helyzetben vagyunk, nem?

Nyertes 1: Persze.

Nyertes 2: Szóval, haver, te hogy állsz a halálbüntetéssel?

Nyertes 1: Ezer százalékban pártolom, hiszen a vadállatnál alacsonyabb sorba süllyedt sorozatgyilkosokat nem szabad kímélni!

Nyertes 2: Dettó!

Nyertes 1: Úgy látom, ez a kedvenc szavad, már mondtad egyszer korábban is.

Nyertes 2: Igen, szoktam használni.

 

A néni felkapta a fejét.

 

Öreganyó: Azt a piculáját, a kötésemet otthon felejtettem, és ezek a sorsolási bizottságosok összebilincselték a kezemet, ha itt lenne, sem tudnám használni…

Nyertes 1: Mondja, néni, maga halálbüntetés párti?

Öreganyó: Francokat, szerintem az nem büntetés, hanem majdnem ugyanaz, mint amit az elítélt csinált. Végül is teljesen előre megfontolt szándékkal nyiffantják ki, nem? Én úgy meg tudnám büntetni az ilyen alacsonyröptű — tudják, ott lent a bányában — mocskokat, hogy csak csuda. Arra szoktak hivatkozni, hogy nem termelik meg a napi papijukra valót. Azt is megoldatnám velük. Nem hízókúra a tényleges életfogytiglan, de hagyjuk ezeket a nagyon-nagyon csúnya dolgokat, és valaki segítsen már, hogy a kötésemet megkapjam.

 

A fal túlsó oldalán, a rendezőt gutaütéses állapotba kerülése miatt gondozták, ilyenkor a másodrendező veszi át a terepet, és egy hirtelen ötlettől sarkalltan odaszólt asszisztensének:

 

Másodrendező: Gabikám, szólj a statisztáknak, nyissák ki a szomszéd helyiség ajtaját, kezdjenek el alaposan matatni, és készülődni az akasztáshoz!

 

Pillanatok alatt megkezdődött a sürgés-forgás, ám a két pasas, mögöttük a nénivel nem sikoltozott, nem őrjöngött, csak nézegetett.

 

Öreganyó: Hé, fiúk, mi ez a böhöm nagy gerenda egy marha nagy kampósszeggel a tetején?

Nyertes 2: Ez totálra olyan, nénike, mint az ötvenes-hatvanas években, sőt később is használt akasztófák. Talán látta az aradi tizenháromról készült rajzokat, ott is ilyesmik voltak a másodszereplők.

Öreganyó: Eléggé markáns másodszerep, a francba, kisfiam! Én megyek a sarokba, leülök egy picit, még szundítok egyet.

 

Ekkor a másodrendező is kezdett rosszul lenni, főleg attól a hírtől, hogy a rendező rendbejött. Belépett, és letolta az asszisztensét:

 

Rendező: Azt mondtam, mindent megteszel a műsorért!

Asszisztens: Naná, magától értetődik!

Rendező: Jó, indulj, az ítéletvégrehajtó már köti a kampóra a köteled! Annyit megtehetsz a műsorért, a nézőkért, hiszen értük vagyunk. 

 

Az asszisztens már sokkal élethűbben viselkedett, megpróbált menekülni, ordított is torkaszakadtából, aztán mikor lerántották és a földre esett, az ijedségtől elájult. Tényleg úgy nézett ki, mintha sikeresen végrehajtották volna azt, amit nem.

 

Öreganyó: Szóval így megy ez…

Nyertes 2: Milyen érdekes, sokat olvastam róla, meg meséltek is egyet s mást…

Öreganyó: Fiúk, ne kiabáljanak, de ha felébresztettek, gondolkodom.

 

Az asszisztens kezdett magához térni, és csendesen a fülébe súgták:

 

Súgó: Meg ne mozduljon, még műsorban vagyunk! Mindenkinek azt kell hinni, hogy…

 

Az asszisztens csuklyával a fején felugrott, és ordítani kezdett:

 

Asszisztens: Állatok, eszement állatok vagyunk! Hogy lehet ilyet csinálni?!

Rendező: Maga szemétláda, ki van rúgva! Egyetlen televíziós társaság sem alkalmaz ilyen szándékos műsortönkretevőt. Különben kié volt az ötlet?

Asszisztens: Az enyém, hogy akasztaná fel magát…

Rendező: Egye meg, amit főzött, és még egyszer vegye tudomásul, ki van rúgva!

Asszisztens: Mondja, kié ez a társaság?

Rendező: Milyen társaság?

Asszisztens: A televíziós társaság, ahol éppen rám hőbörög.

Rendező: Karoncsovics Tituszé, ezt jól jegyezze meg!

Asszisztens: Maga meg azt jegyezze meg, hogy én vagyok Karoncsovics Titusz!

Rendező:  Ugyan már, egy másodrendező asszisztense?!

Asszisztens: Szerettem volna tisztességgel kitanulni a szakmát, de miután gondoskodom, hogy a környezetemből senkit sehová ne alkalmazzanak, azt hiszem, felszámolom a társaságot, és pókháló szövödét nyitok itt az épületekben.

Rendező:  Na de, kedves, tisztelt Karoncsovics úr, ha ezeket a hülyéket, egyenként legalább egy díszlet magánsiralomházba raktuk volna, az egész műsor másként alakulhatott volna… Nem kell úgy felkapni a vizet…

Asszisztens: Mars ki! Holnapig gondolkodom, hogy a pókháló szövöde helyett maradunk-e, mondjuk hosszú légyzümmögésre szakosodva, TV-társaság. Szépek a legyek, és csodásan tudnak, tőlem jó távol, döngicsélni. Zenecsatorna leszünk. Végkielégítsék ezt a három szerencsétlent!   

 

A nénike még annyit megjegyzett:

 

Öreganyó: Kisfiam, nem szabadna így idegeskedni, árt az egészségnek. Olyan huzatos ez a szoba; most gondoljon bele: azért mert valakinek akasztást sorsoltak ki, még nem kell egészségkárosítani. Na, kisfiaim, menjünk szépen vissza.

 

A bilincseket leszedték, unottan visszacammogtak a szemközti helyiségbe. Egyből elalszanak székeiken.

Újból beszóltak, kihívtak székéről egy hölgyet.

 

Katica: Miért macerálnak bambuló álmomból? Ki nem állhatom a szemközti ajtótlan szobában a bódulatgátló zajt. Örülök, hogy ezen a helyiségen nincs ajtó, mert így nagyon jól látható a folyosó sötétje, de tegyenek már egy hangtompítót a szájukra!

Bájgúnár-Őr: Kézcsókom, hölgyem, ön nyert! 

Katica: Nem szeretem a vicceket, húzós napom volt, és az előzőek is alaposan elbódítottak.

Bájgúnár-Őr: Fel a fejjel, csókolom, ön nyert! Cserép Edének hívnak, a robogó recéző vezetőségi tagja vagyok, legfelső szinten. Számoljon el magában háromig, ne nézzen sehova. A robogókat, főleg a recézetteket, szép számú izmos ifjú kedveli.

Katica: Száguldoznak, mint a hülyék, alig tizennyolc évesen, és vagy engem ütnek el, vagy magukat fuvarozzák egy kamion alá.

Bájgúnár-Őr: Megbocsásson, kegyed igen borongós, már-már kegyetlen szépségű.

Katica: Ez mind csodás, de én nem szoktam motorozni!

Bájgúnár-Őr: Asszonyom, ön nem motort nyert, hanem motorost! Kisorsoltunk magának egy szálfa erős, egészséges gyereket. Fiatalt, izmosat, akinek más vágya sincs, mint egy kerek héten át kiskegyed óhajait teljesíteni.

Katica: Jaj, de jó! Megoldódik a mosogatás, főzés, takarítás, porszívózás, bevásárlás!

Bájgúnár-Őr: Félre méltóztatik érteni, kizárólag a kegyed lapos és üres szerelmi életét fogja gömbölyíteni és betölteni.

 

Katica lekerekedett – elsősorban szemeiben –, aztán egy nagy nyelés után visszakérdezett:

 

Katica: Mit is mondott, milyenek ezek a srácok?

Bájgúnár-Őr: Egy van, kedves hölgyem! Kapaszkodjon meg, saját magamról van szó, a csúcsvezetőről! Ekkora mázlija is csak magának és nekem lehet. Egyszerre, egymással szemben, két géppel végeztük a sorsolást. Az egyikben a kedves haszonélvezők, a másikban minden recézett robogós szálfa legény nevei.

Katica: Megnyugtatott… Egyszerre dobta ki mind a kettőnk nevét?

Bájgúnár-Őr: Úgy van, kedves asszonyom! Látja, ilyen az, amikor katica lesz a Katicából.

Katica: Bocsánatot kérek, mihez hasonlítaná magát? Jegenye, nyár, bükk, tölgy, fenyő, netán nyír?

Bájgúnár-Őr: Engem képzeljen tölgynek, vaskos izomkötegekkel, középtájon egy meglett fenyővel.

Katica: Jaj, de jó, jaj, de jó!

Bájgúnár-Őr: Eszem a szíved, meg a zúzád, cicám!

Katica: Szólok a favágóknak, hogy egy tölgyet és egy fenyőt kell kivágni. Előkészíttetem a fűrészeiket. Még egyetlen telemre sem nyertem ingyen tüzelőt!

 

Szó szakadt, szinte lehelettelenül.

 

Katica: Tudja, mit fájlalok legjobban, a darált kolbásznál semmit nem szeretek jobban! De kár…

Bájgúnár-Őr: Hess vissza a ketrecbe!

 

Katica lélekben megkönnyebbülten, visszamászott ülőhelyére, és aludt tovább.

A ferde nyakú megkérdezte a sarokban ülő bőröndkezelőt:

 

Ferdenyakú: Maga nem fél ezektől a rémségektől, amik itt a szomszédban történnek? Nekem rángatja a gyomorszájamat.

Bőröndös: Ugyan mitől? Ha jól dereng, az első félnapban féltem, aztán ebéd után már soha többet. Mit vesz a sikerdíjból?

Ferdenyakú: Egy kisebb házat akarok venni, csak valahogy ki kéne jutni innen. Növekedni vágyó kisöreg, gyere, menjünk, járjunk egyet ezen a koszos folyosón!

 

Kiléptek az igen hosszú, keskeny, zavaróan szürke, fénytelen folyosóra, és végigballagtak.

 

Ferdenyakú: Haver, meg ne próbáljunk enni, vagy inni, különben úgy járunk, mint ezek, aztán meg ki tudja, mit csinálnak velünk. Nekem gyanús itt minden, valahogy ki kellene jutni… Már úgy szeretném látni a napvilágot!

Kisember: Tudod, ferde nyakú, olyan a szívem, mintha keresztben és hosszában is összeláncolták volna. Nemcsak azt a nyavalyás pénzt, de akármimet odaadnám, hogy kijussak.

 

Közben kinyílt az ajtó hátul, és piros egyenruhások, a „hiába menekülsz, hiába futsz, a sorsod elől futni úgyse tudsz, mert sorsunk nekünk, vagy végzetünk, hogy egymásért szenvedünk” (http://slagermuzeum.network.hu/video/karady_katalin/karady_katalin__hiaba_menekulsz)

dúdolása közben, sokat és semmit sejtető mosollyal arcukon, békésen, de mégis ijesztően masíroztak előre.

 

Smasszer: Nyomás vissza a terembe, ha úgy tetszik, kalitkába! Szép jó napot, emberek! Meghoztuk az ebédet. Mindenkinek kiváló étvágyat kívánunk. Itt vannak az üdítők is. Ma sorsoltunk! Maga, meg maga játszanak — böktek a ferde nyakúra, meg a kis emberre.

Ferdenyakú: Ne tessék haragudni, kérem szépen, tisztelettel, már nem szeretnék játszani!

Kisember: Én sem!

Smasszer: Kis ember, micsoda derűs bájra vetkőzött arccal kurjongat!

 

Fixírozó szemeit rájuk ragasztva a vezető ceremóniamester kibökte:

 

Smasszer: Aláírták a szerződést, visszacsinálni nem lehet!

Ferdenyakú: Bocsánatot kérek, hol a stáb?

Smasszer: Mi vagyunk a stáb!

Ferdenyakú: Nem látok kamerát…

Smasszer: Minek kellene kamera? Már egy vagon pénzt kasszírozott így is, mit akar belőle csinálni?

Ferdenyakú: Még nem tudom. Vagy házat veszek, vagy kiegyenesíttetem a nyakamat, de ha elfogadják, maguknak adom, csak nyissák ki a kifelé vezető ajtót.

Smasszer: Nem lehet! Különben is, ebéd után lesz! Természetesen nem gátoljuk magukat semmiben, egyenek nyugodtan, és készüljenek a viadalra!

Ferdenyakú: De miféle viadalra?

Smasszer: Nehéz, hosszan tartó és keservesre. Majd adják le a cuccaikat a sarokban álló, időnként ülő, máskor sétáló úriembernek. Megőrzi az utókor számára, vagy nyerés esetén visszaszolgáltatja. Sarkos!

Bőröndös: Igen, kérem!

Smasszer: Megértette a teendőt?

Bőröndös: Természetesen, itt a bőrönd, beléjük rakom a sok marhaságot. Ha nincs elegendő hely, adjanak még egyet. 

Ferdenyakú: Haver, kis ember, figyelj már ide!

Kisember: Nem tudok, az egész terem foszforeszkál!

Ferdenyakú: Én is nehezen koncentrálok, ennek ellenére megkérlek, ne nyúlj az ennivalóhoz!

Kisember: Eszembe sincs! Valamitől tele van itt minden mamutfenyővel.

Ferdenyakú: Figyelj, tied a ceremóniamester, meg a két balszélső, az enyém a többi. Meg kell támadnunk őket!

Bőröndös: Ne ábrándozzatok…

Ferdenyakú: Miért ne?

Bőröndös: Valamiért számolnak a hasonló viselkedéssel, géppisztolyokkal szoktak jönni. Azt mesélik, volt már, aki visszajött, inkább erre alapozzanak! Jó étvágyat!

Ferdenyakú: Te megeszed, amit kaptál?

Bőröndös: Naná, hogy meg! Éhes vagyok.

Ferdenyakú: Mi most inkább még nem ennénk…

 

Egy hangszóróból erős parancsszó harsog.

 

Smasszer: Általános röpébresztő! Hölgyeim és uraim, fűnyírás lesz! Kérjük az igen tisztelt versenyzőket, méltóztassanak a kijelölt koncentrikus körökbe helyezkedni, álló testhelyzetbe! Továbbá kérnénk, hogy a legmagasabb bentlakó jelezze a testmagasságát!

Bentlakó: 1,93 vagyok.

Smasszer: Neve?

Bentlakó: Bentlakó.

Smasszer: A többiek magasságát az önéhez igazítjuk. Csak az újak kedvéért mondom, hogy ijedezésre nincs ok.

 

A koncentrikus körökön állók mindegyike alatt annyit emelkedett a szint, hogy éppen Bentlakó testmagasságával azonos magasságra emelkedjenek.

 

Smasszer: Csak az újak kedvéért említem, ne ijedezzenek, a plafon elkezd süllyedni. Saját biztonságuk érdekében, legyenek szívesek nem összevissza mozogni, a fejüket tartsák egyenesen!

 

Nyikorgó hangon, súrlódva kezdett ereszkedni a plafon. Amint a fejüket elérte, mindegyiknél egy-egy kör alakú nyílás nyílt meg, majd továbbereszkedve vállmagasságban megállt. Miközben mozdulatlanul néztek előre, kinyílt egy ajtó, és két egyen-kezeslábasba öltözött ember lépett be pengeéles, hatalmas bozótvágó ollókkal.

 

Smasszer: Fejeket megemelni, kicsit hátradönteni! Maga ott, jobban!

 

Mordult az egyik, majd megnyomott egy távirányítót, és reteszszerű üvegbilincsek rögzítették a bentlakók fejét, amelyek az állak alá csúsztak be.

 

Smasszer: Ki akar az első lenni?

 

Néma csend következett.

 

Smasszer: Még egyszer megkérdezem, ki akar az első lenni?

 

Bentlakó úgy gondolta, „ne húzzunk ujjat ezekkel, valakinek úgyis elsőnek kell lenni”.

 

Bentlakó: Én szeretnék! — Mondta, már-már követelőzően.

 

Az egyik bozótvágós smasszer odalépett, és a szemébe nézve elkezdett felpörgetett sebességgel nyesni. Gyönyörű egyenletesre vágta a haját, mintha nyírógéppel csinálta volna.

 

Smasszer: Parancsol még valamit? Esetleg a szakállát?

Bentlakó: Mást nem kérek.

Smasszer: Gyere, öreg, nyessük meg a többi bozótot is! 

 

*

 

Ferdenyakú: De jó, hogy felemelkedtek a lyukak a fejünkről, és eltűntek a hajkaszálók! Én úgy remegtem, mint a kocsonya. Ezek a nyesőnyírók két helyen is a fülembe vágtak.

Böröndös: Ne örvendezz, nyakas, te se, kis ember, mert valami történik. Ilyen zűrös nap még nem volt az elmúlt esztendőben, vagy nem is tudom, mennyi ideje vagyok már itt…

 

Megint jönnek, most jelmezben. Sodronyinges poroszló, százhúsz fokos meghajlással penderült az öreg király elé, aki szorgalmasan bambult trónusán a szomszéd szobában.

 

Bőröndös: Jé, nem tudtam, hogy időgép is van, ezek úgy ötszáz évvel ezelőttre panírozták vissza magukat…

Kisember: Rám a frász kerül ruha helyett.

 

A szomszéd helyiségben:

 

Király: Mit kívánsz, te ló, ha már porosz vagy?

Poroszló: Felséges királyom, az a hír röppent fel, hogy a környék falvait egy messze földről érkezett, hatalmas tudású bölcs járja. Mindenféle nyavalyától, bútól, bajtól megszabadítva a pórságot. Alázattal kérdezem, mit tegyünk, hagyjuk-e fura cselekedetét továbbiakban szabadon folytatni, amiről nem tudjuk megállapítani, hogy róka sunyiságát vagy kutya hűségét rejti, avagy egyéb paranccsal szaporítja, felséghű, áldott tevékenységünket?

Király: Amíg testetek egyben van lelketekkel, mindjárt legelsőnek szaporán vezessétek elém! Öregszem, kifut alólam az idő, épp egy ilyen mindentudóra van szükségem! Hány évesnek látszik ez a nagy tudású, cifra paraszt?

Poroszló: Felséges királyom, olyan negyven évesnek taksálom, de engedelmével, nekem a kegyes parancsa mindentől elsőbbséget élvez. Mennék is egy kisebb csapattal, hogy becserkésszük és élve, vagy halva idehozzuk.

Király: Te ló, attól hogy porosz vagy, ne légy hülye! Ha azt akarod, hogy magadat és csapatodat egyben hagyjam, feltétlen elevenen hozd színem elé! Hintót is vihettek, hogy kényelmesen utazzon, elemózsiát és némi borocskát is. Az egyik lábatok ott, a másik itt. Az összes! Nektek, porosz lovaknak, lovaitokkal együtt, hat lábatok van, nem?

 

Hasát fogva harsogta együgyű viccességét. A poroszló térült-fordult, mire a léhűtők jól kinevették magukat, hozta is a különleges szerzetet. Az idegen nyugodt alázattal hajtotta meg magát, köntörfalazást és félreértést elkerülendően megkérdezte:

 

Bölcs: Felséges királyom, örvendek, hogy nemes gesztussal palotája vendégségét élvezhetem, miben állhatok szolgálatára? Meg kell adni, az emberei kiváló modorú katonák, igen jól tartottak útban errefelé.

Király: Tudós ember vagy, nem?

Bölcs: Felség, mennél többet tudok, annál tisztábban látom, milyen keveset.

Király: Ne cifrázd és ne beszélj mellé! Tudós vagy, vagy sem?

Bölcs: Húsz évvel korábbi önmagamhoz képest bizonyára, hisz amilyen ismeretekhez hozzá lehet férni, azokat becsülettel próbáltam elsajátítani.

Király: Remek, mondd, a medicinához értesz-e?

Bölcs: Sokféle kórságot meg tudok gyógyítani.

Király: Aranyat tudsz-e csinálni?

Bölcs: Nem vagyok alkimista, felség, bár a kémiai tudományok roppant mértékben foglalkoztatnak.

Király: Látsz-e a jövőbe?

Bölcs: A csillagok mozgása szintúgy bizsergeti fantáziámnak hálóját. Rengeteg törvényt megtanultam az égen kószáló vándorokról, de jósolni nem lehet belőlük.

Király: És mondd, tudsz-e bánni az idővel?

Bölcs: Ó hogyne, viszonylag pontosan tudom, meddig tart egy év, azon belül a hónapok, napok, órák, percek és másodpercek.

Király: Mérni mi magunk is tudjuk az időt. Ugye nem gondolod, hogy ez tudomány? Az a kérdés, befolyással bírsz-e felette? Megparancsolom neked, lassítsd tízszeresével a múlását!

Bölcs: Felséges uram, ekkora hatalma emberi lénynek sincs, bár a jövő nemzedékek nevében nem beszélhetek, de gyanítom, ezt soha senki sem fogja tudni megtenni.

 

A király hirtelen dühbe gurult. Felpattant és vöröslő fejjel üvöltötte:

 

Király: Miféle tudós vagy te? Nekem elemi érdekem, hogy lelassítsd az időt! Öregszem, láthatod, nem annyi idős vagyok, mint te!

Bölcs: Látom, felség.

Király: Könnyebb feladatot rovok rád! Hány év van mögötted?

Bölcs: Negyvennyolc felség.

Király: Segíts hozzá, hogy hátralévő életed tízszeresét élhessem még!

Bölcs: Bármilyen fájó, de ezt sem tudom megcsinálni. Minden efféle dolog felettem és általában felettünk, emberek fölött áll.

Király: Poroszlók, fogjátok, és egy percen belül fejét vétessétek! — ordította habzó szájjal a ki nem elégített úr.

Bölcs: Kegyelem árva fejemnek! — mondta méltóságteljesen, mintegy utolsó utáni próbaként a tudós.

 

Alig fél perc múlva aki már vágott fát, tudja, milyen, mikor a tőkébe csapják a fejszét: egy kisebb koppanással kísérve ehhez hasonló hang hallatszott. Roppant gyorsasággal múlt az idő, már öt perc is eltelt, amikor a király könyörgőre fogta. Beszélni már nem tudott, csak magában motyogta:

 

Király: Egek Ura, bocsásd meg, amiért ezt a tudós embert, rossz szokásomhoz híven fejetlenítettem! Bocsánatért rimánkodom az összes, életemben lenyakazottért, az akasztottakért, minden más módon megölt vagy megkínzottért, még a megbotoztatottakért is. Remegő belsővel, tépő rettegéssel várom, kegyelmet kapok-e…

 

Megrázták magukat, és elsétáltak.

*

Bőröndös: Tűnjünk, vár a nekikészülés! 

Ferdenyakú: Kik és mire? Milyenek itt az olyanok?

Bőröndös: Havonta, vagy gyakrabban kell összeverekedni. Mások általában ököllel oldják meg, mi itt a sarokban tapsolhatunk, meg a falra csapunk kettőt-hármat, ha benne vagytok. Egyébként az én fejem mindent elbír.

Kisember:  Ez itt elvárás, vagy kötelesség?

Bőröndös: Az. Ma van a menetrendszerű balhékeverés napja. Nem szeretném, ha malacnak néznek a disznók. Ma mégsem püföljük sem egymást, sem a falat, nem is tapsolunk, csemegével lepem meg őket. Amúgy ebből nagy bajunk lehet. Világos, amit mondok?

 

A sarokban üldögélő kikiabált:

 

Bőröndös: Smasszerkám!

 

Kivágódott az ajtó, a belépő grabancon ragadta, lenyúlt a gumibotjához és megkérdezte:

 

Smasszer: Mit akarsz?

Bőröndös: Ma van a szülinapom, ha találunk egy megfelelő vendéglőt a közelben, meghívnám egy sörre.

 

Az őrző jó szándékot mímelve, egy milliméterről az arcába lihegte:

 

Smasszer: Nyomás a folyosóra, megyünk sörözni!

 

A szemközti nyílott ajtóra mutatott, ami sok mindent keltett, de bizalmat nem. 

 

Smasszer: Megáll! Bemegy!

Bőröndös: Nahát, itt tartják a kivégzéseket?

Smasszer: Mit szólsz ehhez a kéglihez? Ez az én öröklakásom! Nem olyan kezdetleges, mint a tietek, itt nyugalom van és komfort.

 

Balról egy börtönpriccs, jobbról három szék. A falon, kampós szögön egy géppisztoly lógott.

 

Smasszer: Hogy tetszik a lakásom?

Bőröndös: Ezt nem értem…

Smasszer: Mondom, kapacitáshiányból egy csomó helyiség feleslegessé vált. Megvettem, ide költözöm. Nemsokára nősülök, gyerekek is lesznek, itt fogunk lakni. Tetszik?

Bőröndös: Csúcs, főnök, csúcs!

Smasszer: Figyu, ilyent még úgysem láttál!

 

Az ágy alól előkapott egy múlt századbeli, szétrugdosott, dupla kazettás magnót.

 

Smasszer: Mi a véleményed?

Bőröndös: „Vajon mit vár ez a barom? Dicsérjem, vagy épp ellenkezőleg” — gondolta. — Erre nem tudok mit szólalni hirtelen…

Smasszer: Szuper, nem?

Bőröndös: Nagyon… nem láttam jobbat még!

Smasszer: A kollégám, tudod, a széles vállú, azt mondta, egyetlen forrasztással CD/DVD-lejátszásra is át lehet alakítani.

Bőröndös: Az igen!

Smasszer: Milyen zenét szeretsz?

Bőröndös: A 70-es, 80-as évek zenéit.

Smasszer: Túlságosan elvont vagy, azt mondd meg, milyen stílust és melyik előadót! Mondjuk a Rucsát?

Bőröndös: A micsodát? Azt nem ismerem.

 

Egy tonnányi mulatós zenét látott mögötte.

 

Bőröndös: Jelzem, a mulatós zenét szeretem ám, nagyon!

Smasszer: Csúcs vagy, én is. Közülük kit?

Bőröndös: Maxi Karcsit…

Smasszer: Ne fokozd, Kalandos Karit? Ő egy művész!

Bőröndös: A Capcsi Palkót is szeretem! 

Smasszer: Ki sem néztem volna a mákostészta-nyakaló, gigerlit játszó úri fiúból, hogy ilyen jó az ízlése! Meghallgatunk egypár számot?

Bőröndös: Sok kínzásnak vetettek már alá, ezt is ki fogom bírni…

 

Befejező rész következik.

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 751 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/