(Bajban ismerszik meg az ember)
Bölcsen szólt,
egyszerű szavakkal.
Idejekorán,
mikor még nem volt baj,
csak érezte a veszélyt,
– jó lesz félnetek -,
s hogy ne legyen
mindent megtett
érte.
Értetek.
Majd mikor
rátok omlott az ég,
hátán tartotta azt, baj ne érjen.
Nem károgott, mint varjúszáj,
kár, nagy kár, nagyon nagy kár,
porig lesújtva hallgatott.
Nem kért feloldozást másnak,
magának meg nem keresett
mentségeket.
Tudta, ilyen az ember.
Bölcs, vagy tudatlan,
akkor is, ha szól, akkor is, ha hallgat.
De a bajban ott volt veletek,
mint egy felkiáltó jel.
Ne féljetek.
