Fejünk felett az ég gyönyörű kék, de nem volt mindig így. A régi öregek mesélték, régesrégen az seszínű volt. Akkoriban az emberek nem is szerettek nagyon az égre nézni. Mit nézzenek egy seszínű égen. Semmi szépség nincsen benne. Inkább néztek a lábuk elé, hogy el ne essenek. Ezenkívül a földön mindig szép virágok nyíltak, kellemesebb volt azokat nézegetni, mint a fejük feletti semmit, amin még a felhők is olyan unalmasak voltak. Hiába úsztak komótosan az ég tengerén, nem bírtak érvényesülni.
Mindenki érezte, hogy ez ellen sürgősen tenni kell valamit. Ez így nem mehet tovább! Nem lehet egy ég seszínű. Elmegy tőle az emberek kedve, senki sem fog dolgozni a földgolyón. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor lesz ám csak cudar világ!
Összeültek a nagyurak, grófok, hercegek, de még a király is elment a megbeszélésre. Szerencsére, mert ő találta ki, be kell festeni az eget.
Igaz nem tudta megmondani, milyen színűre. Ezen is sokáig vitatkoztak, nem tudtak megegyezni. Mindenki más színűre szerette volna festeni. Volt, aki a piros szín mellett tette le a voksát, amit a társa meg is vétózott. A vita folyamán még olyan javaslat is előkerült, hogy az ég legyen fekete.
— Ez képtelenség! — ugrott fel valaki, és azonnal lehurrogta a fekete színt.
Talán még napokig vitatkoztak volna, ha a király nem jelenti ki határozottan, az eget kékre kell befesteni. Ennél szebb színt el sem tud képzelni.
Igaz, voltak néhányan, akik a kék szín hallatán felmordultak, követelték, a király vesse el, hogy a firmamentum ilyen színű legyen. Milyen butaság, hogy a tenger és az ég is kék. Valami más színt kell kitalálni.
Valószínűleg a király már nagyon unta a vitatkozást, vagy talán szívesebben emelgette volna a fehérszemélyek szoknyáját. Ezért dörgedelmes hangján kijelentette, ettől a naptól kezdve az ég színe kék lesz, ha tetszik, ha nem!
Senki sem mert ujjat húzni a királlyal. Féltek, ha sokat vitatkoznak vele, még a végén porul járnak. Nem bolondok, hogy életük hátralevő részét a vár dohos, nyirkos tömlöcében töltsék, mint rabok.
A kékre szavaztak, és sokuk azt gondolta, most már minden megoldódott, nincs mit tenniük, aláírni az egyezményt és szépen hazamenni.
De nem úgy volt ám! Rendben van, hogy megszavazták az ég színét, ellenben azt nem tudták, mindezt, hogyan és ki hajtsa végre.
Nem kis munka ilyen nagy felület befestése. Vajon ki fogja ezt megcsinálni? Ugyanis a nagyurak, grófok, hercegek nem akartak ilyen alantas munkát végezni, nem is beszélve magáról a királyról.
Sokak talán most azt gondolják, ezt a pornépre bízták, kiadták parancsba, hogy fessék szép, kékre a fejük felett levő eget!
Valószínű ez lett volna a legkézenfekvőbb megoldás, próbálkoztak is vele, de sehol sem találtak olyan magas lajtorját, amivel felértek volna oda. Ezenkívül, ehhez a munkához nem akármilyen ecsetre lett volna szükség.
Mindegyikőjük abban tökéletesen egyetértett, hogy a rókának jó, nagy lompos farka van, és ezzel kitűnően lehetne festeni. Rengeteg festéket fel lehetne vele vinni az égboltra. Csak az volt a gond, a ravaszdi nem tudott repülni. Mint köztudott, a rókának nincsenek szárnyai, mint a madaraknak. Volt, aki azt javasolta, készítsenek neki szárnyakat, de egy idő után mindenki belátta, ez bizonytalan vállalkozás lenne, és még az sem biztos, hogy a rókára erősített szárnyak fel tudnák repíteni a megfelelő magasságig.
Úgy látszott, hogy ez még annál is nehezebb feladat volt, mint milyen színűre fessék az eget. Most még maga a király sem tudott diktatórikus határozatott hozni.
Órák hosszat csak tébláboltak egyhelyben, semmi okos gondolat nem jutott az eszükbe.
Elkeserítő volt a helyzet. Még az is megtörténhetett volna, hogy elmarad a festés. Az ég marad seszínű. Ha eddig jó volt így, akkor a jövőben is megfelel az embereknek, legfeljebb nem meresztgetik szemüket az égre. Ennek is van jó oldala is, hiszen, ha nem ábrándoznak naphosszat az eget bámulva, jobban végezhetik a munkájukat.
A király már éppen fel akarta oszlatni a társulatot, és mindenkit hazaküldeni dolgavégezetlenül, amikor az ülésterembe berepült egy fecske. Nemrég tértek vissza messzi délről, ahol átvészelték a fagyos telet.
A kicsi fecske helyet keresett, hogy valahová a hatalmas teremben fészket ragasszon magának, és a leendő fiókáinak.
Először a teremőr félelmetes dárdájával ki akarta kergetni.
— Ne kergesd ki! — kiáltotta el magát a király.
A jelenlevők nem értették, mit akar ezzel az ország első embere. Mindenki összenézett, a teremőr is nagyon meglepődött, hiszen neki az a dolga, hogy a betolakodókat kitessékelje a teremből. Most meg a királyi felség ellenkező parancsot adott neki.
— A fecske fogja befesteni az eget. Nézzék csak nagyurak, milyen ügyesen repked ez a kicsi madár. Ha segít nekünk a festésben, ennek fejében készíthet fészket ebben a teremben.
— Éjjen a király! — kiabálták a nagyurak, grófok, hercegek. — Milyen fenomenális gondolat. Ez a legjobb megoldás.
Végre kitalálták, ki fesse kékre az eget.
— Elfogadom a felkérést — csipogta a kicsi fecske. — Köszönöm a leendő fiókáim nevében is, hogy itt ebben a szép, nagy teremben lakhatunk. Csak egy gondom van, egymagam kevés vagyok ehhez az óriási munkához. Engedje meg őfelsége, hogy idehívjam a retyerutyámat és ők is építhessenek fészket a teremben!
A király néhány másodpercig elgondolkodott a kérésen, majd rábólintott:
— Legyen, ahogy kívánod! De szép legyen ám az ég, mert, ha rossz munkát végeztek, kikergetlek innen mindnyájatokat.
— Felséges királyom, tessék csak ezt ránk bízni! Az ég olyan szép kék lesz, hogy aki felnéz rá, még a lélegzete is elakad. Erre mérget merek venni.
A fecskék mindjárt neki is láttak az ég festéséhez. Apró csőrükbe felszippantották a festéket, magasra repültek vele.
A sok kicsi madár napestig dolgozott megállás nélkül. Az emberek lent a földön álmélkodva nézték, miképp lesz a seszínűből szép kék az ég.
Már a napsugarak készültek pihenőre térni, mire elkészültek. Még ők is elcsodálkoztak meglátván az eget. Főleg az emberek voltak elégedettek. Köszönet a kicsi fecskéknek a látvány szépségesre sikeredett.
A király be is engedte ezeket a szorgos madárkákat a nagyterembe, hogy fészket ragasszanak mindenhová, ahová csak kedvük tartja. Sőt kihirdette az országban, ezentúl a fecskék mindenhol otthonra találjanak, és együtt élhessenek az emberekkel. Aki bántani meri őket, az kilencvenkilenc évre a vár tömlöcébe kerül.
Nos, ez a története, miért kék az ég, és a fecskék miért szeretnek az ember közelében élni.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:21 :: Apáti Kovács Béla
