Farkasordító hideg hajnalon találtál rám az elhagyott avar alatt…
Testemben alig volt élet, éppen már csak szívhang maradt…
Két kezedbe zártad arcomat, a szemed csillogott,
Éreztem rögtön, hogy Te vagy, ki életembe melegséget hozott.
Lassan végigdörzsölted a tagjaimat, a keringés elindult,
Lélegeztem, éltem, felálltam, minden kivirult…
Lassan elmúlt a tél, beköszöntött a kikelet,
Minden nappal virágba borítottad az éltemet.
De jött egy nagy vihar, mi eltakarta a napot,
Úgy hozta az élet, hogy máshol keresed a boldogságot.
Könnyek peregnek az arcomon,
Félek, hogy semmi sem segít a magányon.
De mindenképp őrzöm a szeretetetet, melyet tőled kaptam,
A boldogságot, a hitet, az erőt, s mindig hallom szavad,
S őrizem, örökkön őrizem a két szemedet,
Mely örökkön örökké rabul ejtette a szívemet.
Tudom, hogy a legnehezebb időben találtám rám,
El sem tudom mondani, mekkora a hálám.
Lehet, hogy százszor, ezerszer is megtagadsz,
De a jót az élet visszaadja, mit másoknak adsz.
Engem megmentettél a világtól, s önmagamtól,
Kihúztál a legmélyebb mély szakadékból,
S bár lassú lesz a változás,
Affelé dobog már minden szívdobbanás.
Bárhova vezet az élet, mindig fontos leszel,
Már mindig lesz valaki, kinél szíved otthonra lel.
Sose felejtsd el, ha távol is vagy, de nem vagy egyedül,
Mert a szeretet mindent kikerül.
Köszönöm azt, hogy megmutattad, hogy mi a boldogság,
Hogy a korlátokon túl is van egy világ.
Köszönöm, hogy szerettél, az enyém lettél,
Mert igazán boldoggá csak te tettél…
—————————————————————————————
Kedves Boglárka! Szép vallomás ez, de hiányzik belőle a költészet. Sajnálom, ezt nem publikáljuk. Üdv: Zsó
Legutóbbi módosítás: 2017.03.17. @ 22:39 :: Fehér Boglárka