A kéz, a láb azt tette pont, amit kell,
és odaadón kattogott a Singer,
egy pillanat volt csak, míg rá figyeltem,
talán az ősi ritmust irigyeltem,
de ellestem a taktust nyers zajától,
és nyeltem, mint a fölvert port a vándor,
a ruhadarab hallgatott anyámra,
s a cérna fönt is, lent is táncra járta,
s mint üres boros poharat a részeg,
egy rossz mesének láttam az egészet,
az idő megállt, összegabalyodva,
mint aminek nincs se vége se hossza,
s a munka szaladt, föl-lekerekedve,
a varrógépnek egyre nőtt a kedve,
s ha kedveskedett a ruhadarabbal,
már hosszú estig nyújtózott a nappal,
s hogy elvarratlan maradt a világból,
kihallatszott egy végső szusszanásból.
A mozdulatok selyem álmot szőttek.
A csönd megállt. Az ujjak pihenőztek.
Legutóbbi módosítás: 2016.10.15. @ 07:32 :: Böröczki Mihály - Mityka
