REXI GAZDÁT VÁLASZT

Én meg azóta is tűnődöm, miért döntött így Rexi? Mit érezhetett meg magaválasztotta új gazdájában?

  

Rexi származása anyai részről tacskó, apai részről bizonytalan. Néhány évig békésen és kényelmesen éldegélt egy városi lakásban, mindaddig, amíg »gazdája« rá nem jött, hogy egy kutyával sok baj van, s egyszerűbb lenne megszabadulni tőle. Újabb hazai szokás szerint kivitte autóval az erdőbe, s amikor egy autóspihenőben kitette Rexit (akit lehet, hogy akkor még máshogyan hívtak) dolgát elvégezni, sürgősen elhajtott. Nem ez az első, és sajnos valószínűleg nem is az utolsó eset. (Az idő baljóslatomat igencsak beigazolta, sajnos sokkal tragikusabb, mondhatni embertelen befejezéssel is.)

Ilyenkor a szerencsétlen kutyák általában kétségbeesnek. Egy részük megpróbál orvvadászni, s előbb-utóbb teljesen jogosan puskavégre kerül. Más részük meg lelkibeteg lesz, s ott őrzi az autó hűlt helyét, s várja vissza egyre reménytelenebbül az őt eltaszító »gazdát«.

De nem így Rexi! Igazán szerettem volna kutyanyelven tudni, amikor jókedvűen, farkát csóválva szemrevételezett, hogy megkérdezzem: mi járt akkor az eszében. De még csak nem is ugatott meg, mikor látta, hogy gazdájával nagy szeretettel üdvözöljük egymást.

— De jópofa kutyát szereztél — mondtam az immár családos ember keresztfiamnak.

— Szereztem? — kérdezett vissza. — Ő szerzett engem!

Rexi ugyanis igen hamar rájött, hogy régi gazdájára hiába vár. De nem esett kétségbe, és nem is akart vadászni. Mást talált ki.

Nekiindult, hogy új gazdát találjon magának.

Szerencséjére erdei munkások dolgoztak a közelben, köztük volt keresztfiam is, aki ugyan főfoglalkozását tekintve motorszerelő, ám ha kell, besegít az erdőn is.

Rexi megtalálta őket, és féltávolban leült. Nem nyüszített, nem ugatott, nem könyörgött élelemért, egyáltalán nem akarta mindenáron felhívni magára a figyelmet, de nem is menekült, ha éppen feléje közeledtek. Csak ült, és egész napon át figyelte őket. Feltehetően ismerkedett. Az emberek meg úgy csináltak, mint akik nem vették észre.

Amikor pedig estefelé régi módon szekérre ültek, hogy hazamenjenek, Rexi is felkerekedett, és ballagott utánuk, sőt végül már a hátsó kerekek között, mintha régi falusi házőrző lenne. Amikor mintegy másfél óra szekerezés után keresztfiam leszállt a kapujuk előtt, Rexit látta legnagyobb meglepetésére maga mellett. Az eb barátságosan csóválta a farkát, és megbökdösve hideg orrával a bokáját a kiskapuhoz állt, mintha mondaná: gyerünk már be, mert rettentően éhes vagyok!

Elképzelhető a háziak meglepetése Rexi bevonulásán, akivel azonnal kölcsönösen rokonszenvesnek találták egymást. Ráadásul előző kutyájuk nem sokkal korábban pusztult el, és éppen az volt a fő gondjuk, hogy honnan szerezzenek újat.

A probléma így hát megoldódott. Rexi ismerkedik új feladataival. Már tudja, hogy csak akkor kell ugatni, ha megáll valaki a kapu előtt; igen jóban van a családdal; mint példám is mutatja, disztingvál a látogatók között, csak éppen azt nem érti még, hogy miért nem szabad a heverőre felmásznia. De majd ezt is megtanulja.

Én meg azóta is tűnődöm, miért döntött így Rexi? Mit érezhetett meg magaválasztotta új gazdájában?

Mindenesetre mellékes epizódként belevettem később a Magaslesbe.

 

69látogató,2mai

Szerző Nagy Domokos Imre dr. 18 írás
1940. január 18-án születtem Budapesten. Sokadik nemzedék vagyok, amelyik publikál, legismertebb az őseim közül nagyanyám, Kosáryné Réz Lola. Érdemben 1970-től jelennek meg írásaim. Elsősorban erdészet-vadászattörténeti szakíróként vagyok ismert, de az utóbbi évtizedekben a szépirodalmat is szorgosabban művelem. Özvegy vagyok, kétunokás nagypapa.

7 Komment

  1. Kedves Imre!
    Nekem is hasonlóan lett kutyám egyszer. Ám Ő hogy úgy mondjam nem választott. Én választottam egy kutya menhelyen. A gazdája azért dobta utcára ahonnét összeszedték mert lekölykezett nekik. Elkelltek volna a kölykök mert fajtiszta foxik voltak, ám a gazda nem akart velük bajódni. Nagyom összenöttünk. Az egész család kedvence lett. Apám akkor már nem volt teljesen éppelméjü. Elfelejtette a hazavezető utat. Ilyenkor a kutya húzta haza. Csak öt évvel élte túl apámat . Ám a fotejába amiből apm tévét nézett kisajátotta pontosabban örizte. Csak én vagy anyám ülhetett bele. Ha más próbálkozott azt először ugatással figyelmeztette és ha nem használt sokszor “gatyába szedte” az illetőt. Tetszett az irásod. Ha van még olyan írásod ami vadászati vagy hasonló állatokról szóló tegeyed fel olvasásra

Hagyj üzenetet