nemojano : Kakaskodás Kakasdon

 

 

Na, kérem alássan! Ha kérem, ha nem kérem, de bizony Ősz koma egyre-másra be-bekukucskál felénk az ablakon is, meg a hegyek-dombok-mezők fölött is. Onnan is tudni ezt, hogy duruzsolnak a darazsak a szőlőszemeken. Azok a duzzadt szőlőszemek pedig lassacskán úgy kicsattannak az egészségtől, hogy szinte belecsurognak a puttonyba, hordóba.

Ha pediglen ott beerjednek, előbb-utóbb borrá sűrűsödnek, s a szomjas vándorok eszét élesítik, vagy bolondítják meg, attól függően hány hektót iszik meg a koma.

Egykor régen, amikor még az ősapámnak a dédapja hátulgombolós nyoszolyalakó volt, már akkor is a szekszárdi dombokon termett a lé, s mikoron beérett, folyt le a torkokon. Aztán volt, aki a kocsmaasztal lapját bámulgatta alulról, volt, aki meg olyan erőssé vedlette át magát, hogy csak másnap gondolkozott el azon, vajh, ki löccsintette képen borral, vagy ki ütötte ki az évek óta szuvasodó zápfogát a kocsmában?

Kakasdon is történtek hasonló balesetek, ami nem csoda, mivel Szekszárdtól két köpésre, no meg egy kurjantásos ugrásnyira lakozik a falu.

Kakasdot meg nem véletlenül hívják Kakasdnak! Ott bizony a férfiembör nagy kakas a hálószobában is, na mög a kocsmában is.

Aztán, ha sok bor folyt le a torkokon, a kakasdi kocsmában dőlt el mindig annak a sorsa, ki lesz azon napon Kakasd legfényesebben kukorékoló kakasa.

Tudom, sokan szörnyülködnek e vad virtuson, de hidd el nékem olvasóm, ha a kakasdiak nem lettek volna ily bögyösen rátarti kakasok, akkor nem ők szabadultak volna föl annak idején elsőnek, s nem ők váltották volna ki magukat az örökváltságból.

Ennek okát a történelemírás úgy hagyta örökül ránk, hogy Nagy Erzse fia, nagy és nemes tekintetű Bezerédj István uram, mint Tolna vármegye örökös és nem örökös képviselője harcolta ki a szögényparasztságnak ott, az 1830-1840-es években.

Ezen históriai állítás hamisságát igazolni nem áll módomban, de annak titokban maradt háttértörténetét alátámasztani tudom. S ha már az ősapámnak a dédapját megemlítettem, meg kell azt is említeni, hogy ezen ősrokonomnak volt egy pletykaszájú dadája, aki a kisded korban lévő ősömet mindenáron be akarta adni pelenkáztatásra Bezerédj uram által építtetett kisdedóvóba, Hidjára. Ott mesélték el néki a való esetet, mivel, hogy a dada nem járt kocsmába, hanem besurranó ivó volt ősöm pincéjébe, máshonnan nem hallhatta. Való igaz, hogy zugivás közben pediglen nem lehet sok pletykát összeszedni. Ezt magam is erősen bizonyíthatom! A kisdedóvóban már akkor is volt olyan dajka, akinek eljárt a szája, s igaz történeteket pletykált el a másik dadának. No, szóval, innentől jutott nekem is tudtomra, mi történt akkoriban.

Bezerédj uram pediglen nem csak arról vált híressé, hogy az ország első óvodáját saját pénzén megépítette, hanem arról is, hogy oly ékesszólóan tudta magát előadni, aminek köszönhetően még a „magyar Démoszthenész” megtisztelő titulust is ráragasztották.

Életében egyszer mondott csődöt az ékesszólása, az pediglen a kakasdi útkaparóban történt egy szüreti terméskóstoló—esten, még dicső képviselő korában.

Az útkaparóba pedig azért esett be, mert a szőlőtáblákról kijőve, pont a kocsma előtt sántult le a hintaja kereke. Ha meg lesántult, épp jó helyen, mert amíg a kocsisa becammogott Szekszárdra új abroncsért, addig Bezerédj uram vígan iszogathatta a szekszárdi óbort. A kocsmáros pár petákért osztogatta a nedűt, hiszen Kakasdon az volt a szokás, hogy sohasem szabadott meghagyni a maradékot a hordóban, mert kellett mindig a hely a friss borocskának.

Bezerédj uram becsületesen segített is ezen törvény betartásában. S mert Kakasdon volt, tudta azt is, hogy Kakasdon van egy másik törvény is. Meg kell választani azon este a kakaskirályt. Kakaskirály csak az lehet, aki aznap legszebben kukorékol a kocsmában.

Bezerédj uram, minden további nélkül neki is állt, hogy új címet akaszthasson a meglévőkhöz. Gondolta, ha az országgyűlésen szét tudja tiporni az ellenzéket csavaros beszédeivel, itt a kakasdi parasztok nem fognak nála jobban kukorékolni!

Két hekto borocska megívása után, ki is szúrta magának a legpeckesebb bajszú ivó komát:

— Adjon kendnek a Mindenható jó bort és jó menyecskét! — üdvözölte a kiszemelt áldozatát.

— ..gának is! — volt a tömör válasz.

— Hát, kend nem tud beszélni? — hüledezett a képviselő.

— Minek? — kérdé a koma.

— Hát, hogy megérthessük egymás szavát!

— A meg má mire jó?

— Hogy tudjam, mit képviseljek az országgyűlésben.

— A bűrit! — válaszolt a koma flegmán.

— Hogy, hogy a bűröm?

— Hát, úgy, hogy kendnek van kutyabőre, képviselje azt!

— Miért, kendnek mije van?

— Adósságom! Azt meg né képviselje, mert akko az csak szaporodni fog!

Megakadt a szó, s nyomban benn is rekedt Bezerédj uramba, s akár hogy erőltette, ki nem csusszant több belőle.

Tudta, hogy a kakaskodási csatát elvesztette. Mire a kocsisa visszaért oly józan volt, hogy meg sem látszott rajta a bor.

Napokig néma maradt, senki nem hallotta a hangját. Bezárkózott a dolgozószobájába, s ki nem mozdult onnan egészen a következő Országgyűlésig.

Ezután mit cselekedett, feljegyezte a krónika, nem kell nekem ahhoz kommentet fűzni. Ímé:

„Az első nemes földesúr, aki 1836 után jobbágyaival örökváltsági szerződést kötött, s megkönnyítette jobbágyainak a megváltakozást. Amikor az 1844-es országgyűlésen a közteherviselés ügye hosszas vita után megbukott, a következő megyegyűlésen adózásra kötelezte saját magát. Ezt az eljárását Széchenyi a >pisztoly idő előtti elsütésének< nevezte.”

Egy kommentár azért engedtessék meg.

Akkoriban még éltek nemes urak. Vajon, most mi a helyzet???

Legutóbb szerkesztette - nemojano
Szerző nemojano 63 Írás
Németh Jánosnak hívnak, s mert ha a telefonkönyvet felütöd, s kb. 100 Németh-et találsz, ezért vagyok csak nemojano, ebből eddig még egy van.