Szobornézésekbe fagyott bele a metsző világ,
mély mindegyálomból felráznak csak a tragédiák,
ki lett használva, hogy a végekké taposott föld mindent befogad,
újjáélesztené szívesen a gyermeki, utolsó arcokat.
S aki porrá lett, az tovább él tengernyi mindenek
ereiben más vérként hömpölyögve, s az istenek,
ha voltak is, már régen elhulltak a sokktól, azt látva:
a halandók még náluk is kétesebbek a csodákra.
Felgyorsult forgatagban nemcsak emberek
mozognak – van egy világ, ahol nem reszket
egyik a másiktól, hanem bizalomtortát szel,
az elsőt a másiknak nyújtja – mindig ünnepel.
… Ugyanolyan reggel ez is, mint a többi,
egyik nap a szokott másikat örökli,
a kanál nem áll meg a kávéban, nem billeg,
s az emberek csak nézik, nézik a híreket.
