A törvényesség bajnokai 1. Az antibürokrata

Az író általában kiszínezi a valóságot. Ám akad olyan helyzet is, amikor egyszerűsíteni kényszerül. A hihetőség kedvéért.

A törvényesség bajnokai

Műfaja: Nem paródia. Annak túl giccses lenne

 

 

1. rész         Anti-bürokrácia

 

 

Aotearoa-Új-Zéland egy fordított világ. Ott bármi megtörténhet. Még ez is.

 

Ágnes, amint munkából hazaérve a házba lépett, azonnal megérezte a viharszagot a levegőben. Férje, Laci a szokásos puszi helyett egy fél-fogról odavetett „Szia!”-val reagált köszönésére, és láthatóan lázasan kutakodott a fiókokban, melyeket egyre ingerültebben lökött vissza helyükre, miután nem találta az épp soros szenvedő alanyban azt, amit keresett.

— Mi történt? — lépett közelebb az asszonyka.

— Megjött az értesítés. Megkapjuk az állampolgárságot. Jövő héten tehetjük le az esküt! — felelte Laci, olyan hangnemben, mintha az elutasítás híre lett volna a levélben. Ágnesen csak egy szívdobbanás erejéig lett úrrá az öröm, hiszen Laciról lerí, valami nagyon nincs rendben.

— Mit keresel?

— Hétfőn be kell vinnem a wellingtoni bevándorlási hivatalhoz a születési anyakönyvi kivonatainkat. A tied megvan, az enyémet nem találom sehol.

— Hol használtad utoljára? Próbálj visszaemlékezni…

— Mióta itt élünk, és ennek már öt éve, még sehova sem kellett. Még amikor összeházasodtunk, akkor sem kérték. De ha már állampolgárok leszünk, ki kell állítaniuk az új-zélandit.

— Nem maradt otthon? Szüleidnél?

— Amíg Németországban éltünk, többször is használtam, s onnan egyenesen ide jöttünk. Biztos nem vittem haza.

— S akkor mi lesz? — lett úrrá a kétségbeesés Ágnesen is. — Újat kell kérned?

— Egyetlen megoldás. De hát azt csak személyesen lehet igényelni. Elvileg küldhetnék jegyző előtt készített meghatalmazást valakinek, de csak angolul. Amíg odaér, hivatalos fordítást készítenek róla, kiállítják az új születési anyakönyvi kivonatot, s visszapostázzák, már késő lesz. El kell halasztanunk az eskületételt. S a következő alkalom csak fél év múlva lesz.

— A bevándorlási hivatallal már beszéltél? — érdeklődött Ágnes reménykedve. — Hátha letehetjük az esküt, s utána rendezzük csak az iratokat… Új-Zéland nem Románia, már többször meggyőződtünk róla, amikor iratokat intéztünk.

— Nem telefonálok. Jobb ezt személyesen intézni. Holnap bemegyek.

— Veled jövök!

 

A hivatalnok a hír hallatán összeráncolta a homlokát.

— Hát ez elég nagy probléma… — vakarta meg a fejét is. Természetesen neki is ugyanaz volt a kérdése: — Próbáljon visszaemlékezni, hol használta utoljára!

— Mióta itt vagyunk az országban, még sehol. Még amikor összeházasodtunk, akkor sem.

— Amikor a munkavállalási vízumért folyamodtak, biztos kérték öntől… Hol folyamodtak érte?

— Új-Zéland londoni nagykövetségén.

— Ó, akkor van megoldás! — vált azonnal mosolygóssá a hivatalnok. — A rendszerben megvan az ön munkavállalási dossziéja. Abból kikeresem az iktatószámot… az tartalmazza a dátumot… Egy pillanat — keresgélt a számítógépén — meg is van! 19752/2009. I. 31. Ennek alapján a londoni kolléga kikeresi az ön születési anyakönyvi kivonatának a másolatát, beszkenneli, és elküldi nekem faxon. Végeredményben egy új-zélandi hivatal ellenőrizte már annak hitelességét, nekem csak egy másolat kell a dossziéhoz, amely alapján kiállíthatom az itteni iratot. Nem szeretném elírni a nevét, mert abból önnek komoly kellemetlensége származhatna. Hány óra most? Ott… az időeltolódás miatt este kilenc óra — számolt utána. Hátha szerencsénk van… — tárcsázott, miközben intett ügyfeleinek, hogy foglaljanak helyet.

Véget nem érő öt perc múlva működésbe jött a fax. Megérkezett a másolat.

— Találkozunk az eskütételen! — lobogtatta meg a faxolt iratot a hivatalnok boldogan.

— Jaj, nagyon köszönjük — hálálkodtak. — Milyen kérvényt, nyilatkozatot, űrlapot kell kitöltenünk, mert… hogy… elvesztettük, és…

— Miféle űrlapot akarnak kitölteni? Mihez? — nézett nagy szemekkel a hivatalnok, majd gyanút fogott. — Önöknél, Romániában ezért… kérvényt kell írniuk?

— I-igen. Jaj nagyon köszönjük, hogy…

— Mit köszönik annyit? Nem az a kötelességünk, hogy segítsünk? Ez áll munkahelyi leírásunkban.

Ágnes és Laci nem merték hozzátenni, hogy a munkahelyi leírásban Romániában is benne van…

 

 

(Folytazás következik: 2. rész: A tör-vé-nyes-sé-gért!)

 

 

29látogató,1mai

Szerző Vandra Attila 778 írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.

10 Komment

  1. Írásod olvastán azon csodálkozom, hogy még nem kértünk kint tartózkodási és letelepedési engedélyt.
    Mese ország! Éppen most voltam egy tortúrás helyen, ahol nem akarták elhinni, hogy én én vagyok és három hónap alatt nem változott meg sem a nevem sem a születési sem pedig a TAJ- kártya számom. Fél órát vacakoltunk mire elhitték, hogy ugyan az vagyok mint három hónappal korábban, csak annyi volt a különbség, hogy most kalap volt a fejemen. Tetszett az írásod! 🙂

Hagyj üzenetet