Elképzelhető, rutinra vágyom döntésképtelenségek helyett. Megtanult, kisujjból kirázott elkalandozásaim így lesznek végül teljesek. Bambulások, gyönyörködések, míg napi cselekedetek gurulnak, mint ész nélküli önfeledt gyerek. Lenge izominggé szelídítek minden sorscsapást. Nagy karimás nyári kalap alatt szédülök testbe zárva. A Nap elől bujkálok-e? Ugyan, egyszer csak láthat.
Legutóbbi módosítás: 2016.06.03. @ 09:24 :: Marthi Anna
lélekbúvár lennék mint oly sokan
"Kinézek a térre,
és ott ég a fájdalom,
a szerelem kísérteties varázsa.
Félbemaradt lángolások mögött jössz,
a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton;
arcod a nézés dadogása,
ismeretlen kerülők
a személyes veszteségek körül -
kezeddel intsz,
már nem is nekem,
a szubsztanciálisan felfoghatatlannak,
annak, amitől
egy másik sors
mindig másik sors marad.
Rámvetülsz, rád vetődöm.
S mindenünk odaadjuk
ez érintő, kósza integrációért
a tér s a szívek nagy zűrzavarán át.
Valamikor féltem volna tőled,
féltem volna, hogy elhagysz,
s egyedül megyek az utcán
anyagtalan csillagokkal
szívem programjaiban.
De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat.
Hanem a szabadság részletei.
S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez
mindenáron."
Pardi Anna: A távollevő és az utak