Seres László : Boldogság

A boldogság

mezítláb jár, mint az Isten.

Lélegzetet se vesz. Észrevétlen.

Nem hallod léptei neszét. Felüdít, 

mint szikkadt földet éltető harmat.

Vágyat ébreszt, mozdulata ívén

csillagokat gyújt a horizont.

Ledobja ruháit magáról,

s rád teríti teste ragyogását.

 

Fura egy szerzet ő.

Hűséges, megcsalt szerető.

Mikor tiéd, elringat, észre se veszed.

Hiánya fáj csak, s éget, mint rég csókolt

csókok ízei a szádon.

 

Hiába téped meg ruháid, hiába sírsz,

könnyeket hiába ejtesz érte.

Úgy hagy el, mint anyját a gyermek,

s szívedben örök visszavágyó csend lesz.

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.