Horváth János : Anti-apokalipszis (unortodox világvége)

A világ úgy nézett ki, mint a pokol. Anti-apokalipszis, a világ pusztulásának unortodox módja.

 

 

Amikor feltalálták az örökélet szerét, sokan állás nélkül maradtak. Nem mostak többé hullát a hullamosók, nem volt megrendelés a koporsókészítőknek, és sorra mentek csődbe a temetkezési vállalkozók. De nem csak temetkezésre nem volt szükség, az orvosi ellátás is feleslegessé vált. A jó hírrel egyetemben megjelentek az örökélet ellenzői is. Először csak kisebb civil szerveződések tiltakoztak, később már az egész világra kiterjedő hálózat jött létre, hogy követeljék a halál visszaállítását.

Legtöbben azért nem találták jó ötletnek az öröklét lehetőségét, mert abban reménykedtek, már csak néhány évet kell kibírni anyósukkal, de rá kellet jönniük, így az idő, amit együtt kell leélniük, végtelen. Sokan megpróbáltak öngyilkosok lenni, mások nemkívánatos partnereiket tették el láb alól, amikor ráébredtek a rideg valóságra, mindhiába. A betegek is csalódással vették tudomásul, betegségük nem szűnt meg, megállt abban a fázisban, amiben éppen volt. Rádöbbentek, hogy ízületi gyulladásuk, vagy éppen kifejlődőben lévő tüdőrákjuk egy örökkévalóságig gyötri majd őket, sokan megőrültek, vagy reményvesztetten néztek a homályos jövőbe.

A rendelők kiürültek, a várólisták megszűntek, értelmetlenné vált magánrendelésekre irányítani a beteget a hosszú várakozási idő helyett, jó pénzért, mert nem volt olyan időtávlat, amelyet ne tudtak volna kivárni. De nem csak az orvosok váltak feleslegessé. Hamar rájöttek az emberek, hogy nem szükséges étkezniük sem, hacsak nem élvezetből teszik, mert többhetes koplalás után sem éreztek éhséget. Az élelmiszeripar is kezdett kevesebbet termelni, majd lassan meg is szűnt a nagyipar. Itt-ott manufaktúrák ütötték fel sátraikat, ahol ínyencségeket lehetett kapni, de a hagyományos értékesítőhelyek teljesen megszűntek.

Az elektronikai ipar azonban szárnyra kapott. Örökéletűnek hirdetett berendezéseik azonban néhány száz év után tönkrementek, hiszen a gyártást fenn kellett tartani.

A gondot a népszaporulat jelentette. A lakosság száma egyre nőtt, mind kevesebb életteret hagyva a városokban, de már a vidék is megtelt, és nem volt egy talpalatnyi hely a réteken, mezőkön és az erdőkben sem. Kezdett a világ tele lenni az emberiséggel. A levegő is fogyóban. A túlnépesedés következtében felgyorsult a klímaváltozás is. A hőmérséklet rohamosan emelkedett, és bár az élet örök volt, de elviselhetetlen. Egyesek megpróbáltak a tengerbe menekülni, de amikor elkezdtek kopoltyúval lélegezni, már nem is vágytak vissza a szárazföldre. A világ úgy nézett ki, mint a pokol. Anti-apokalipszis, a világ pusztulásának unortodox módja.

Reményt az adott, hogy valaki rájött, meg kell próbálni a föld alatt menedékre lelni. Expedíciókat szerveztek a pokol megkeresésére, arra gondolván, ez majd végső menedéket adhat számukra a földi létforma elől. A meglepetés nem maradt el. Megtalálták a pokol bejáratát, és amikor meglátták a kilincsre akasztott cédulát, megértették, valójában mi is történt. A cédulán csak egy szó volt olvasható, „Megtelt”.

 

 

Budapest, 2016.05.31

 

Legutóbbi módosítás: 2016.05.31. @ 14:17 :: Horváth János
Szerző Horváth János 173 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.