Az üres lapot bámulom,
elképzelek rá egy várost,-
könnyed ceruzavégeken nyugszik
a grafit színű lakótelep,
az utcán pálcikagyerekek
körlabdát passzolnak.
Az ég fehér, halványszürke fellegek
takarják a félig látszó, ovális Napot.-
Ma azt hiszem, boldog vagyok.
átszíneződött életem,
mert, tudod, lételem, hogy szeretsz,
így nem egysíkúak a hétköznapok,
nem érzem úgy,
hogy csak egy grafitceruza vagyok
a színes temperák mellett,
amit véletlenül az asztalon felejtettek
megszokásból.
A lapot bámulom,
minden felleg szürke marad,
de az égre még felkerül
pár retinámba égett, egyszerű pillanat.
Legutóbbi módosítás: 2015.07.23. @ 16:53 :: Tóth Zita Emese
