Thököly Vajk : Visszavágyó

Mikor kopognak a rögök,

megvilágosodik minden,

hideg, sötét, nyomasztó csönd,

öleli át merev testem.

 

Keserves dallamok között,

virágillatban felszállok,

súlyos keresztet cipelve,

az ég küszöbén megállok.

 

– Beengedtek jó barátok?

 

Vissza-visszatekintgetek,

aláhullok, mint egy csillag,

és a fényem tócsák tükre,

megmutatja a halálnak.

 

Szelek szárnyán, felhők hátán,

a jóistent arra kérem,

simogató napsugárban,

engedje vissza a lelkem.

 

– Meghallgatja a kérésem?

 

Gyerek lennék gyerekek közt,

játszanék, mesét mondanék,

szerelmes ifjak szívében

örök tűzként fellobognék.

 

Kinyílnék féltő csodaként

édesanyák szép szemében,

adnék becsületet, áldást,

édesapák két kezébe.

 

– Lesz ki hátat fordít érte?

 

Nagymamák ráncos homlokán

az időt boldoggá tenném,

fehérhajú nagyapáknak

gondját mosolyra cserélném.

 

Talán megértik a lelkem,

átérzik amiben hiszek, (?)

nem lesz harag, nem lesz bánat,

csak az önzetlen szeretet.

———————————–

Néhol ragrímes, máshol rímtelen, a ritmus kusza. Miért kellene szeretnünk? Ennél te sokkal jobb vagy, alaposabb, precízebb. NHI

 

Legutóbb szerkesztette - Thököly Vajk