Felszabni az időt, varrni belőle valami bővebbet.
Így okoskodik az ember – ha nem a két fülén ül -,
a tudatánál lévő tán nem csupán mászik előre-hátra.
Itt a tavasz, a „belül” virágos rétje miért nem akar
kivetülni végre? Talán, mert nincs belül virágos réted.
Finom aranypor éllel mormogom monológomat a
napsütésnek. Kitérdepelt, és kikönyökölt lett a bánat,
amikor már tett a gondolattal kéz a kézben sétálhat,
felszalad a szem az égre, de a puhány bárányfelhőkkel
egyensúlyozó levegőt tovább gondolja szegény, vajon
milyen érzés a lebegés sok esőcsepp bátor kis testének?
Legutóbbi módosítás: 2015.04.18. @ 09:15 :: Marthi Anna
