Még hittem a hősökben és ideákban,
mikor az igazat porba hullni véltem,
és nem hittem volna el, hogy a világban
majdan a gonoszság marad végül térden.
De milyen jó tudni, hogy az igaz Isten
adott nékünk pillangóléptű álmokat,
hogy haldokló árva is átlebeghessen
lélekmagasságban rejtező síkokat.
Nem kell lemondanod túlzó vágyaidról,
és bármikor – akár a mennyekig láthatsz
álmaidból szövött repülő ágyadról:
Az izzó poklokból is hazatalálhatsz.
S hogy ilyenformán lettem én végül „költő”:
az apró hazugságokat kívánatos,
kellő szavakban, olcsón egymásba öltő:
Utált lélekkufárokhoz hasonlatos.
Akit ( ha ”úri kedve” éppen úgy vezet ),
szenvtelenül elorozza a szívedet,
és pimaszul nevetve fittyet hány nektek:
Ti ostobán elbizakodott emberek.
Hízelgek én úgy a bősz népnemzetinek,
mint a meggondolatlan, vad lázadónak
s a hamvas lelkű, álmodozó delnőnek.
Akár hiúságtól öntelt zsarnokoknak.
Csak Múzsámat és a pőre igazságot
nem csalhatom meg rútul én sem végül:
a pennám kék vére, ha Ők adnak jogot,
míg nemesen szóló szavakba évül.
Olcsó céda – te is láthatod – az vagyok:
akit napi áron akárki megvehet,
de nem kell piszkos pénz vagy rablott vagyonok:
Csak add be mosásra, mocskos kis lelkedet.
Legutóbbi módosítás: 2015.01.11. @ 13:00 :: Schifter Attila
