Csak rajtad múlik
A tél nem a te otthonod,
költözz át a nyárba!
Esőfelhők, hófelhők az égen,
cseppek és pelyhek lehullásra vágyva;
pici porszemek, kavicsok, kövek,
meteorok, holdak, bolygók gigásza…
…a legkisebb sejtre felvett öltözet
a szövet pontos méretaránya
szerint alakul, testté lesz, mindent elkövet
hogy önmagát egy tócsában meglássa,
mikor születik. Később meghal.
De e kettő között küzdelemre készül.
Szeret. Szeret, de megcsal
Ne így szeress! „Szeress vitézül!”
Esőfelhők, hófelhők az égen.
S vége. Már senkinek sincs itt maradása.
Köd. Szél és levegő jajong a puszta téren.
Kimondhatatlanul ringat ájulásba
megtalált furcsa lényem. Visszhangzik:
Mit vársz? Mit vársz Istenedtől?!
Sár és agyag. Olcsó, pedig antik.
El vagy esve ember! Kelj föl!
M’ért nem elég Atyád mindentudása?
Legyen elég, hogy tudsz az egyszeri jelenről,
de ne legyen elég e tudás tudása.
Koporsója falán a hulla dörömböl –
erre gondolj! (Belülről.) Mert neki nincs több dobása.
Kitisztult szemed szépen emeld föl,
ha kész vagy a megújulásra.
Tiéd a világ, csak mondj le mindenedről.
Hidd el, olyan egyszerű dolog;
ha élsz, már nem éltél hiába.
Csak tudnod kell: a tél – nem a te otthonod.
Szedd össze magad, és költözz át a nyárba!
Legutóbbi módosítás: 2015.01.24. @ 16:17 :: Bogár Gábor