Bogár Gábor : Csak rajtad múlik

Csak rajtad múlik

 

A tél nem a te otthonod,

költözz át a nyárba!

 

Esőfelhők, hófelhők az égen,

cseppek és pelyhek lehullásra vágyva;

 

pici porszemek, kavicsok, kövek,

meteorok, holdak, bolygók gigásza…

 

…a legkisebb sejtre felvett öltözet

a szövet pontos méretaránya

 

szerint alakul, testté lesz, mindent elkövet

hogy önmagát egy tócsában meglássa,

 

mikor születik. Később meghal.

De e kettő között küzdelemre készül.

 

Szeret. Szeret, de megcsal

Ne így szeress! „Szeress vitézül!”

 

Esőfelhők, hófelhők az égen.

S vége. Már senkinek sincs itt maradása.

 

Köd. Szél és levegő jajong a puszta téren.

Kimondhatatlanul ringat ájulásba

 

megtalált furcsa lényem. Visszhangzik:

Mit vársz? Mit vársz Istenedtől?!

 

Sár és agyag. Olcsó, pedig antik.

El vagy esve ember! Kelj föl!

 

M’ért nem elég Atyád mindentudása?

Legyen elég, hogy tudsz az egyszeri jelenről,

 

de ne legyen elég e tudás tudása.

Koporsója falán a hulla dörömböl –

 

erre gondolj! (Belülről.) Mert neki nincs több dobása.

Kitisztult szemed szépen emeld föl,

 

ha kész vagy a megújulásra.

Tiéd a világ, csak mondj le mindenedről.

 

Hidd el, olyan egyszerű dolog;

ha élsz, már nem éltél hiába.

 

Csak tudnod kell: a tél – nem a te otthonod.

Szedd össze magad, és költözz át a nyárba!

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bogár Gábor