Bálint Szilárd : Invokáció

 

I.

Ó, ha volna hangom eldalolni
Színes strófákban illanó neved,
Addig írnám, bontanám szárnyait
Míg varázsomtól önként vall neked.
Nem kímélném öleléstől lázas,
Még félholt, szírmaid leső szemem,
Addig míg e nehéz esti ködben
Fénylő ajkad bájait meglelem.
S ha meglelem is egy pillanatra,
És tollammal szépséged elfogom,
Mégis a te szíved-lelked hamva
Ott él örökké  minden papiron.

 

II.

Ott búvok árva szívvel nyakadon,
S követem végtelennyi vonalad,
Mintha saját ívemként formáznám
Képzelt testedet, lélek-vázadat.
És rejtelek, szorítlak makacsul,
Mint kinek kiadatott, mi jutott,
Hisz minden vágyam szempillád mögött,
S minden mosolyod szívembe futott.
“Szeretlek”, azt hiszem, ez a szó az,
Mely felkerülhet majd a pont elé,
És így:”vala egy ifjú, kinek nagy
Fájdalma vala, és az elnyelé.”

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bálint Szilárd
Szerző Bálint Szilárd 60 Írás
- Kedves szerzőnk, az Email címed érvénytelen!! -