Marthi Anna : Rámgondolásod

Kopott szobákban fel-alá járnak tépelődéseim;

vállamra omló zuhatag és leváló köröm lesznek

barlangbelsőm külsőségei. Megágyazok ki nem

nyújtható csontjaim után: a megnyugvásnak.

Egy meditáló aszkéta vágya elmúlásba süllyed.

Pedig szoknya libben, harsog a gyümölcs, míg

beleharap húsomba a képzelet, közönyt rúg fel.

Dajkamesékben lép a liba mezítláb, holnapután

bejöhetsz, gyöngyöskoszorúm, egy mély kútba

tekintek. Nihiliából Vídiába kacsintgatok, amikor

gyermekem rám nevet, ha álmomban elmehetsz.

…………………………………….

…hát… Anna… őszintén megmondom, nem igazán értem, hogy miről is szól ez az írásod…

Pedig szeretném érteni… de azt érzem, hogy most minden szót, minden képet,mozdulatot, ami számodra fontos egy csokorba szedted… azt lett „valami”, ami persze olyan „annás”, de hiába, ha nincs benne se kapaszkodó, se ablak, és az ajtók zárva maradtak… és az a bizonyos kulcs nálad van… nálad maradt…

Sajnos ezt most nem publikáljuk…

 

Legutóbbi módosítás: 2014.10.14. @ 11:13 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak