Falu végén muzsikálnak,
füstöt hány a görbe csárda,
szüreti a sokadalom,
rúgják a port a pajtába!
Csak egy juhász, Orsós Bálint
támasztja még a vert falat,
homlokába gyűrt kalapja
haragot gyűjt eresz alatt.
Három legény szólította:
„Kocsin hozzuk Lőrinc Katát!
Mire jövünk, lobogtasd meg
a pajtában a bőgatyád!”
Bálint arca ég a pírban,
pedig széltől, naptól cserzett,
mert az atyja elhajtotta,
Lőrinc Katát nem ölelhet.
Három legény házhoz siet:
„Gyere bálba, Lőrinc Kata!
A szoknyádat hétlépésben
megforgatjuk az éjszaka!”
Lőrinc bíró fitos lánya
gyöngyös pártát tett fejére,
lábára új ráncos csizmát,
font arany lett a nyakéke.
Görbe csárda várta őket,
a kocsissal elhajtottak,
kecskelábú asztaloknál
szép leányok hajladoztak.
Lőrinc Kata mind közt legszebb,
karpercre fűzött gyűrűt.
Sárpatakit húztak – forgót.
Előbb lassút, aztán sűrűt.
A pajtába hív a dűvő,
a sarkazót megcifrázzák,
hegedűre a cselédek
mezítláb a faruk rázzák.
„Gyere táncba, Lőrinc Kata,
velem járd ki ezt a csárdást!
A sűrején figurázok,
csapni úgy nem láthattál mást!”
„Nem mehetek, Orsós Bálint,
ingujjadon birka faggyú.
Mosdottál voln’ a patakban,
s lenne rajtad rézsarkantyú!”
„Gyere táncba, Lőrinc Katám,
másodjára kérem tőled.
Két bojtárra bíztam nyájam…
Valami hír jár felőled!”
„Nem mehetek, Orsós Bálint,
ingujjadon birka faggyú.
Három legény hívna táncba,
csizmájukon mind’ sarkantyú!”
„Gyere táncba, Lőrinc Kata!
Harmadjára kérem tőled.
Nem inni jöttem csárdába,
hanem látni szeretőmet!”
„Nem mehetek, Orsós Bálint,
szép juhász vagy, de csak fattyú!
Sábli Mátyás visz ma táncba,
sarkán ezüst a sarkantyú!”
„Csúfot teszel, Lőrinc Kata…
Csúfot teszek veled én is!
Velem járod ma hajnalig,
velem fordulsz csak azért is!”
Gyönge karját megragadta
vasmarokkal, mint az abroncs:
„Lőrinc Kata egy nótáját
húzzad, cigány, ne sokat ronts!
Itt van ezer pengő forint,
nyájam adtam uzsorásnak,
vonódba húzd szeretőmért,
s ha kell, adok még öt százast!”
„Eressz, kérlek, Orsós Bálint,
csizmámba két bokám dagadt!”
„Nem eresztlek, míg nem ölelsz,
mielőtt új hajnal hasad!
Húzzad, cigány a nótámat,
kamarási bús keservest!
Forduljon a kerek világ,
táncolni lásson szerelmest!”
„Eressz, kérlek, Orsós Bálint,
gyűrűimtől ujjam dagad!”
„Nem eresztlek, míg nem ölelsz,
míg a hajnal meg nem hasad!
Hétszer kértem én a kezed,
apád, anyád nem eresztett!”
„Eressz, kérlek, Orsós Bálint,
odabent a szívem reszket!”
„Nem eresztlek, Lőrinc Kata,
enyém leszel, senki másé!
Nekem dalolsz patak parton,
nem leszel Sábli Mátyásé!”
„Eressz, Bálint, kérve kérlek,
esküt tettem jó atyámnak.
Kezed többé nem foghatom,
s elkerüllek, ha meglátlak.”
„Hagyd azt a lányt, Orsós Bálint!
– három legény csap asztalra.
Eredj haza, míg szépen vagy,
bicska járhat oldaladba!”
Orsós Bálint nagyot bődült,
asztal borult. Leteperték.
Muzsikaszó s a húr szakadt,
hajnal hozta puszta csendjét.
Lőrinc Kata térdre rogyott,
csizmájában alvadt vére.
Szívét villám hasogatta,
arca váltott hófehérre.
Ajka színe lett szederjes,
úgy fektették a lócára…
„Leányok, hű s jó pajtásim,
tegyetek jót végórámba’!
Fogadjatok lovat, kocsist,
mi haza visz jó anyámhoz…
Készítsétek haló ruhám
selyem-fehér nyoszolyámhoz!”
„Nyisd kapudat, tölgy kapudat,
hét ajtódat, Lőrinc bíró!
Lőrinc Kata félig halva,
szívét marja tüzes kígyó!”
„Nyiss ajtókat, ablakokat
tiszta fényű, hűs szobákba,
mer’ a lányod, Lőrinc Kata
mindjárt készül a halálra!”
S a harangok megkondultak
mind az alsó, felső végen.
Orsós Bálint is megébredt
a tornácon, napsütésben.
„Édesanyám, mondja, lelkem,
reggelt kinek harangoznak?
Egyszerre szól alól-felől,
fatornyokban kinek húznak?”
„Fiam, fiam, édes fiam,
Lőrinc bíró egy szem lányát
az angyalok énekükkel
maguk közé, oda várják…”
„Jaj, a szívem megszakadjon,
ha nem látom haló porát!
Elsorvadok nála nélkül,
ha nem hallom csengő szavát!
S Lőrinc-házba kopogtatott,
ráborult a ravatalra.
Szíve hasadt, ahogy érte
s ahogy ölelte a karja.
Így váltak ők örök eggyé
haló porban s fenn az Égben,
vad szerelmek sorsa-baja
múlhat faggyún, egy pecséten.
Legutóbbi módosítás: 2014.07.12. @ 11:25 :: Pásztor Attila - Atyla
