(Egy fénykép kapcsán)
Nem hálátlanság volt, nem is közöny,
tetteidre ez nem mondható.
Nekem ma is az vagy, aki voltál,
harmatcsepp, csoda, csillaglakó.
Nem is hűtlenség miatt hagytad el,
tudom, nem tennél ilyet soha.
Óvtad, ölelted a viharban is,
mint dús fürtjeit az orgona.
Nem megvetés, harag, szégyen gyötört,
ezzel se lehetsz vádolható.
Csillagot vetett szemed, ha láttad,
mint rejtelmes mélyére a tó.
Hogy mégis elhagytad babáidat,
ne fájjon, ártatlan vagy, vétlen.
Látod, így rohan velünk az idő.
Nő lettél. Csendben. Észrevétlen
