Király Attila : Szunnyadó

 

 

 

Most éppen alszol,
hajad átöleli a párnát.
Kikapcsolod magadból
azt a hétköznapi lármát,
mely hívatlan vendégként
cibálta gondolataid jármát
minduntalan. Úttalan utakon
bocsátva ki magából
kiút nélküli ködöt,
parttalan párát,
eltévedt ördögöt.

 

Az út az álom
két partján vezet.
Te az egyiken sétálsz,
míg én a másikon,
mint képzelet.
Átnyúlok a víz felett,
hátha elérem két kezed.
Érintésemre vigyázz!
Lehet belőle lélegzeted.

 

Felém integetsz.
Hangod kibuggyan, letegez.
Át, meg átkiáltunk
valamit a másiknak.
A szél kézbesíti,
természetes távírda.
Szunnyadón, mintha csak
ímmel-ámmal vállalná
a postagalamb  szerepét.
Válaszd helyette
a gondolat neszezést!

 

Messziről szemlélőnek
olybá tűnhet ez az egész,
mintha partra vetett halak
tátogva kémlelnék
egymás titkos énekét.
Várom, hogy a végtelenben
végre elfogyjon lábunk
alól az út. A pontot,
ahol a két szív
végre egymásba fut.

 

Álmod pitypang virágát
fürkészőn fújod szerteszét,
titkon lesve földet érése helyét.
Ahol megilletődött szemekkel
keresne magának helyet,
mert már olyannyira vágyja
ereszteni azt a gyökeret,
mit a szívében
oly régóta szorongat.

 

 A takaró rád borulva,
együttérzően borogat,
valaki átnyúlva
egy másik világból
téged szólongat.
Fehér szemfödélként
betakar, mint a
sarkvidéki hó.
Az örök jég alatt
fekszem én,
a Szunnyadó.

 

Legutóbbi módosítás: 2014.06.03. @ 19:21 :: Király Attila
Szerző Király Attila 85 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.