M. Laurens
FOSZLÁNYAIM
(sorok és gondolatok az utolsó százból)
A történelemnek gúnyos búcsút intve,
elhaladt mellettem a sorsom: legyintve.
Taposott cipőin billegve, nyögve-sántikálva,
eltűnt a sarkon, maga is füstköddé válva.
Csend van:
A némaság marokként fojt mindent,
senki sem nyomja le többé a kapukilincset.
A székek némák, nincs se taps, se nevetés.
Nincs itt, csak egy vén bohóc … és a feledés.
Végtelen körút az élet, e bomlott, őrült szerkezet.
Horog vonszolta fatönk, a sötét, vak semmi felett.
S mint elaggott kerekek: örökkön és újra,
terhünket cipeljük a sárral bélelt útra.
Vak vagyok
e setét világban, hol nincsenek fénylő napok,
hol nincsenek soha kérdések,
se nyugvást adó válaszok.
Sorsom elhaladt mellettem legyintve,
– saját történelmének végső búcsút intve –
és egy elhagyott
szélfútta hárfán, az enyészet görbe ujja játszik.
Elszállt rég a büszke Főnix:
többé már emléke sem látszik.
Pest-Buda 2014. május 26.
Legutóbbi módosítás: 2014.05.28. @ 15:46 :: M. Laurens
