Maretics Erika : Család

 

 

 

Nagyanyám porcelán kancsója áll az asztalon,
belsejében folyékonyan ül a fájdalom.
vidám percek, harmonikus család, a békesség
rég nincsenek, csak magányosan töltött esték.
 
Múló pillanat, nagyapa megölelt, emlékszem,
néha dohogott, ha a kalapjára ültem,
anya folyton csak hármas szövetségünkről beszélt,
bús szeretetét nem adnám soha semmiért.
 
Az összetartás fémkapcsa varas sebeket mart,
ártatlan hitünk, hogy a sors megkönyörül majd.
Anyám gyönyörű arcán szikkadó, hiú remény,
sosem adta fel, örökké hitt bennünk, Szegény!

Legutóbbi módosítás: 2014.04.29. @ 18:32 :: Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 205 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.