Párbeszédek II.

Béla egy kényelmes, vörös bársonyhuzatú kanapén ücsörögve, fehér atlétában, kopottas farmerban a tévét nézte…

 

 

 

Béla egy kényelmes, vörös bársonyhuzatú kanapén ücsörögve, fehér atlétában, kopottas farmerban a tévét nézte, közben unottan kapcsolgatott. Éppen két sportcsatorna között váltogatott oda-vissza, így egyik sporteseményt sem tudta rendesen követni. Már ez is idegesítette, hát még az eredmények! — Ezek is mindig kihagyják a 11-est! — süvöltötte.

— Nem halkítanád le a tévét? Túl hangos! — kérte a felesége, Éva, és húzott egyet az ing ujján a vasalóval.

— Nem hallom rendesen a tévét — morogta magában Béla mérgesen, és kicsit feljebb tekerte a hangerőt. — Nem érti meg, nekem ez fontos — gondolta —, mert holnap a főnök egyenesen a szemembe vágja majd, mit szólok a mieink játékához. Éva pedig mindig itthon van, igazán lenne ideje mindent elrendezni, mire mi hazajövünk. Még a gyerek is egész nap tanul, én meg hajtok, hogy mindenünk meglegyen. Ez az asszony meg mindig akkor porszívóz, mos, vasal, amikor mi itthon vagyunk. Holnap lesz egy kis buli a főnök kertjében, ki kell értékelni az eredményeket. Ráadásul két fontos meccset is közvetítenek! Csak tudnám, ő melyiket nézi! Ha kikapunk, már megint túlórázhatok, mert a munka nem lesz kevesebb, de a főnök morogni fog, és egész nap a meccsről kell csevegnünk. Soha nem lesz így új autónk, új lakásunk! — méltatlankodott magában. — És most!!!! Be kell lőni, be kell lőni, ezt a ziccert nem lehet kihagyni! — kiáltozta egyre hangosabban.

— Képzeld, ma felcsengetett valaki… — szólt Éva.

— Már megint elszúrta! Ilyen nincs! Cseréljék le a bírót! — zúgta Béla, majd rágyújtott még egy cigarettára. — Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire sötét legyen, ebben semmi lest nem lehetett felfedezni, ez vak, láttad? — kérdezte dühösen, majd felbontott egy újabb doboz sört.

— És vásároltam egy új szendvicssütőt.

— Hát ez hihetetlen! — morgolódik magában a férfi — állandóan csak szórja a pénzt, és még a fűtést és a villanyt sem fizette be! Majd magyarázkodhatok megint a távhőnél. Annak a szendvicssütőnek nem volt az égvilágon semmi baja, csak egy csavar kellett volna bele. Mindig a dohányzással zaklat, nem elég nekem a Nemzeti Dohánybolt, még ez is… és állandóan telefonál, legalább itthon érezhetném jól magam! — Góóóóól! Góóóóól! — kiáltotta.

— Szia, anya, holnap hívlak! — szólt bele Éva ingerülten a telefonba, és letette a kagylót.

— Szia, Anya! — viharzott be az iskolából hazatérő gyermekük, Zoli. — Történt ma veled valami? Képzeld, apa, kaptam egy hármast matekból, de a tanár teljesen hülye, mert én jól oldottam meg a házit, de feleléskor ezt nem is számította bele. Igaz, nem tudtam mindent, de attól még adhatott volna négyest is, és rúgtam ma három gólt tesi órán, és Nagy Zoli megint nem akar leszállni rólam, folyton piszkál, és Dóri még mindig észre sem vesz, na, megyek tanulni, te hogy vagy, anya? — ezzel már be is fordult a szobájába, magára zárta az ajtót és bekapcsolta a számítógépet, közben így morfondírozott: — Anya már megint vasal, megint nem lesz kész a vacsora időben, így megint nem tudok elmenni a buliba, pedig annyiszor hívtak már. Márpedig ma nem hagyom ki, az biztos! Inkább a vacsit hagyom ki, és bejelentem, megyek. Nem fogok kéredzkedni, úgysem figyelnek rám. A hármasért sem lett mérges, pedig máskor ezért kaptam volna! Milyen jó, hogy éppen ma nézi azt a meccset!

— Ma gulyáslevest főztem vacsorára — közölte az asszony.

— 6:1. Ilyen nincs, ezt nem hiszem el! — őrjöngött Béla fehér atlétáját földhöz csapkodva, és tovább morgolódott magában. — Már megint gulyásleves! Minden héten legalább kétszer ezt eszünk!

 

Ekkor kopogtattak. Pista jött a szomszédból. — Hogy van, Évike? — kérdezte gépiesen, és odaült Béla mellé a kanapéra. — Láttad ezt? Nem hiszem el, hogy lehetünk ennyire lúzerek? Ezért nem viszi semmire ez az ország! Szerinted les volt? Nem. Igaza van Nagynak, hogy nem néz focit, csak megőszül az ember feje is tőle. Láttad a tizenegyest? Na, lemegyünk a Zöld Miskába? Egészen kiszáradtam. Te legalább meghallgatsz!

A két férfi kirobogott a lakásból. A lépcsőházban továbbelemezték az eseményeket. Béla nagyon figyelt Pistára, hátha elcsíp valamit a kihagyott részletekből. Majd kiugrott a szeme, úgy figyelte, ahogy Pista előadta a tizenegyest rugó Kovács mozdulatait. — Kihagyta, kihagyta, egyszerűen mellélőtte! Így! — utánozta szakértelemmel Pista Kovács mozdulatát, közben véletlenül belerúgott egy földön fekvő sörös dobozba, ami egyenesen a földszinten lakó Széplakiné ajtajánál landolt.

— Hallod ezt? — suttogta Széplakiné. Széplaki egy pillanatra felpillantott az újságból, majd kijelentette. — Te! Ukrajnában tüntetnek!

 

— Szia, anya, elmentem, 9-re jövök, Jancsi rámírt fészen, buli van a Gödörben, tényleg csak ma, tudom, nincs hétvége, de ezt nem lehet kihagyni — jelentette ki Zoli, és kabátjának fekete szára már el is tűnt a lépcsőfordulóban. Éva bezárta utána az ajtót, leült a megterített asztal mellé és kiszedett magának egy tányér gulyáslevest.

 

*

 

— Már megint kihűlt a leves, sosem tudod melegen tartani. Mi olyan érdekes ott? — kiáltotta a férfi az erkélyen nézelődő asszony felé, miután hazaért, majd átkapcsolt egy másik tévécsatornára. Megmelegítette és bekanalazta a levest, elköszönt a fiától és bebújt a már megvetett ágyba. 

— Mikor jössz már, Éva? — kérdezte, közben morfondírozott. — Anyám is meg tudta melegíteni apámnak, nagyanyám is az urának, nekem meg csak ez jut. Anyám legalább mindig gőzölgő levessel várt otthon. Azt sem tudtuk, mikor takarít, mégis mindig minden rendben csillogott. És soha nem tud időben lefeküdni mellém, milyen élet ez? — Éva, mikor jössz már? — kiáltotta, letakarta a papagájt egy fekete posztóval, majd horkolni kezdett.

Álmában egy kényelmes franciaágyban feküdt, melegen tűzött be a szobába a langyos, vasárnap reggeli napfény. Édesanyja ropogósra vasalt kötényben hozta a teáját és a pirítóst. — Hogy vagy édesem? Hogy aludtál?   — csicseregte jóságos hangján. — Pihenj csak nyugodtan! Eleget tanultál egész héten! Itt van a tiszta ruhád a széken, ha bármit kérnél, csak kiálts, meghallom a konyhában, gulyáslevest főzök ebédre. Jó lesz, kisfiam? — Hát persze, anya, tudod, hogy az a kedvencem! — suttogta, és megpuszilta édesanyját. Édesanyja alakja lassan távolodott, a tévében ott is focimeccset játszottak.

Boldogan álmodott tovább, szenvedélyesen ölelte Évát, reggel arra ébredt, hogy egyik karjával őt simogatja, a másikat a párna alatt tartja. Kapkodva falatozta a reggelit, adott egy puszit az asszonynak és elindult. A gyerek lebegő szárú, fekete kabátban, ruganyos sportcipőben, lazán vállára vetett táskával haladt mellette, azon tűnődött, vajon lesz-e még ideje összehozni a matek házit a tízperces szünetben.

 

*

 

Amikor délután Béla belépett a szobába, hangosan szólt a tévé, a papagáj a szokottnál is élénkebben rikácsolt.  — Éva, mikor jössz már? Éva, mikor jössz már? Az asztalon katonás rendben sorakoztak a megbarnult, gondosan meghámozott krumplidarabok, Éva az asztal mellett, a földön, ájultan feküdt.

— Éva, Éva, ébresztő! — súgta a férfi ijedten, majd látva, hogy az asszony nem reagál, kétségbeesve hívta a mentőket.

 

*

 

— Éva! — szólította őt, amikor beengedték a kórterembe.

— Olyan jó lesz felnőni! — súgta az alig hallhatóan, ezután kicsit kinyitotta, majd rögtön le is hunyta a szemét. Monoton egyhangúsággal csöpögött karjába az infúzió, Béla meredten nézte a sápadt arcot, észrevette hajában az ősz szálat.

— Helyre fogsz jönni, Éva, meglátod — mondta halkan, és lassan kihátrált a kórteremből.

 

Szerző Vajdics Krisztina 124 írás
1966. március 14-én Miskolcon születettem. Gyermekéveimet Debrecenben töltöttem. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, majd a nyíregyházi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója lettem. Az írás szenvedélye vezetett a nyíregyházi Krúdy Gyula Újságíró Akadémiára, ahol újságírást tanultam. A helyi napilapokban jelentek meg első tárcáim, portréim, interjúim. 2008 karácsonyára jelent meg Neked írtam című verseskötetem, mely 42 verset tartalmaz. 2008-ban részt vettem a Magyar Író Akadémia írói kurzusán. 2012-ben szerkesztője, lektora lettem az Élő Költők Könyvklub kortárs irodalmi portálnak. Ebben az évben jelent meg Szökőangyal című novelláskötetem, második verseskötetem Szó születik címmel 2013 karácsonyára készült el. Az írás számomra levegővétel.

8 Komment

Hagyj üzenetet